Reggeli egészségesebb változatban: zabkorpás gofri banánnal és mogyoróvajjal

Érdemes bármihez egy kis extra rostot adni, azt is elmondjuk, miért. Az ízében egyáltalán nem lesz változás, ugyanolyan klassz, reggeli gofri kerül az asztalra, de rosttartalma miatt hosszú távon azért több előnye is lehet. Ha mogyoróvajjal és banánnal készíted, egy szelet is garantáltan eltelít délig.

Egy évekkel ezelőtt készült tanulmány eredményei szerint egy-egy szívinfarktust követően a magas rosttartalmú étrend követése mellett tovább éltek a megvizsgáltak. Egy másik, több mint 23.000 embert vizsgáló tanulmány eredményei azt mutatták, hogy azoknál, akik csak kevés rostot fogyasztanak, nagyobb az elhízás, a metabolikus szindróma és a kardiovaszkuláris eredetű betegségek előfordulásának valószínűsége. Ezért érdemes főzés közben, amihez csak lehet, egy kis extra rostot adagolni. Ebben a gofriban tök jól elfér. 

Gyümölcsökkel is finom, virágokkal pedig látványos.
Gyümölcsökkel is finom, virágokkal pedig látványos.Ceneri

Hozzávalók 3 személyre

  • 1 evőkanál puha vaj
  • 4 nagy evőkanál (teljes kiőrlésű) liszt
  • 2 darab tojás
  • ízlés szerint cukor (vagy édesítő) (kb. 4 evőkanál)
  • 4 evőkanál zabkorpa
  • 1 deci tej
  • banán, mogyoróvaj, juharszirup (a tálaláshoz)
  • 1 csapott teáskanál
  • 0.5 csomag sütőpor
  • 1 darab alma lereszelve (vagy 2 nagy evőkanál almaszósz)
  • 1 teáskanál vaníliakivonat
Recept idők

Elkészítés:

Verd fel a tojások fehérjét, majd keverd el egymással az összes többi hozzávalót. Legvégül forgasd át a keverékben a tojások fehérjét is, majd süsd ki a gofrikat a hagyományos módon.

Tálald mogyoróvajjal, banánszeletekkel és juharszirupppal, garantáltan elég lesz belőle egy. Ha pedig ez a változat nem jön be, készíts mellé gyümölcsragut fűszerekkel és egy kevés mézzel vagy édesítővel, esetleg tálald diétás dzsemmel, fahéjjal és egy jó adag házi tejszínhabbal. 

Édes gofri, sós gofri - jó gofri!

Hogy reggelire, vacsorára, desszertként, vagy gyerekzsúr “attrakciójaként” prezentáljuk a gofrit, az részletkérdés, csak ne spóroljuk ki belőle az anyagot.

Tovább olvasom
Oszd meg másokkal is!

Még több recept

Napi nosztalgia: a nagymamád tejes pitéjét te is könnyen összedobhatod

Gyümölcsraguval, fahájas porcukorral és fűszeres narancslekvárral is nagyon finom, de akkor sem tévedsz nagyot, ha sűrű csokiszósszal és tejszínnel tálalod.

2022. február8., 07:24

Ehhez a levendulás gofrihoz már szinte kötelező a fehér csokis sajtkrém

A fehér csokis krémsajtot ki ne hagyd, és ha hedonista napot tartasz, fekete ribizliből készíts forró gyümölcsragut a tetejére.

2020. július12., 06:04

Napi nosztalgia: süss néhány finom, meleg perecet az eredeti, retró recept alapján!

Tejeskávéval vagy gyümölcsteával reggelire a legfinomabb ez a perec, amiből ha túl sok készült, akár le is fagyaszthatsz néhány darabot.

2022. február20., 12:56

Olcsó, kiadós és isteni: tejszínes-tárkonyos burgonyaleves baconnel

Ha a magyaros változatot már próbáltad, itt az ideje annak, hogy ezt a francia hangulatút is összedobd!

2022. február9., 06:24

Mai kedvencünk: tejszínes-baconös csirkemellfilé

Egy remek fogás, amelyhez egy nagy adag paradicsomsalátát és frissen sült kenyeret eszünk a legszívesebben.

2022. február17., 10:36

Valentin-napi desszertet keresel? Készíts epres-mandulalikőrös tiramisut pohárban!

Amilyen egyszerű, olyan finom, ráadásul kora reggel, munka előtt 10 perc alatt is összedobhatod, így este már csak a hűtőből kell kivenned.

2022. február14., 06:24

Mustra