Ebből a legegyszerűbb a legfinomabb: gyors padlizsánkrém rozskenyérrel

A padlizsános kenyérfeltétnek egy vagon receptje van, de az a helyzet, hogy a legyszerűbb is tökéletes. A padlizsánkrém, ha lusta változatban készítjük, néhány perc alatt megvan, és éppolyan finom, mint a sütőben, hosszú ideig készülő verziója.

Mi szeletenként, néha csak félbevágva dobjuk a padlizsánt a kontakgrillbe két sütőpapír közé, hogy a végén csak kikanalazzuk a percek alatt megpuhult zöldséget, és egy kevés hagymával, fokhagymával és friss majonézzel tegyünk felejthetetlenné az egyik legtökéletesebb vacsorát. 

Négy kisebb adag lesz belőle.
Négy kisebb adag lesz belőle.simona flamigni

Hozzávalók 4 személyre

  • 2 nagyobb darab padlizsán
  • 2 kisebb gerezd fokhagyma
  • 1 negyed vöröshagyma
  • 1 kisebb csésze majonéz
  • ízlés szerint só és frissen őrölt bors
Recept idők

Elkészítés:

Dobd egy kontaktgrillbe az elfelezett, kissé megolajozott padlizsánt két sütőpapír közé, és adj neki 10 percet. Zárd le a sütőt, és hagyd benne addig, amikor már 740 fokról lehűl úgy 630-ra, és már meg tudod fogni. Ez idő alatt is puhul. 

Kanalazd a héjából az aprítógépbe a padlizsán húsát, majd dobd hozzá a többi összetevőt, és keverd simára. Pirított rozskenyérrel a legfinomabb. 

Szezonja van: rakott padlizsán Szezonja van: rakott padlizsán

A rakott padlizsán olcsó és kiadós étel, rengeteg ízzel, és ekészíteni sem ördöngősség, fakezűek is bátran nekiláthatnak.

Tovább olvasom
Oszd meg másokkal is!

Még több recept

Fűszeres mozzarellás padlizsán csicseriborsóval – keleti hangulat hús nélkül

Megint egy olyan fogás, aminek minden hozzávalóját szeretjük, innen már csak egy kis lépés egy egyszerű, fűszeres vacsorát készíteni az egészséges alapanyagokból. Még finomabb, ha mellé savanyított zellerszár, a tetejére pedig füstölt csiliszósz is kerül.

2020. október4., 06:12

Mai kedvencünk: magyaros kenyérpizza jó sok, olvadós sajttal

Ha zero waste-ben gondolkodsz, akkor maradékmentő fogásként is bevetheted, mert az összes sajtfélével, sonkával és szalámival is finom.

2022. február23., 10:08

Próbáld ki a csilis babot hús helyett könnyű változatban, padlizsánnal

Ha néha beiktatnál egy-egy egy vega fogást a hagyományos vacsorák és ebédek helyett, kezdd azokkal, amikben ismerős ízekkel találkozol. Ez a ragu rizs mellett és tortillába töltve is finom, de egy adag reszelt sajttal akár melegszendvicset is készíthetsz belőle.

2020. szeptember26., 06:04

Te hogy készíted a palóclevest? Mi ilyenkor is bográcsban, nagymamánk receptje szerint

Ha egy jó adag magyaros fogást ennél, ez a remek leves szinte magától elkészül a bográcsban. Nem is kell mellé semmi más, csak néhány túrós palacsinta, és esetleg még egypár lekváros.

2022. február19., 12:56

Padlizsán fahéjas paradicsomraguval – előételként és köretként is remek

A paradicsomos ragu szuper egy adag fahéjjal, és jól illik hozzá a viszonylag semleges ízű padlizsán. Ha van egy kontaktgrilled, percek alatt elkészül ez a köret.

2021. február5., 06:04

A legfinomabb erdélyi padlizsánkrémet két perc alatt összedobod egy aprítógépben

Mi ráadásul egy kontakgrillben sütjük a félbevágott padlizsánokat, nem sütőben, így az előkészületek ideje is sokkal rövidebb lesz. Ha már nem forró, kanalazd ki a héjából, dobd az aprítógépbe, turmixba, vagy akár a smoothie-készítőbe, és keverd krémesre. A padlizsánkrém titka, hogy nem kell túlgondolni és agyonfűszerezni. Akkor tökéletes, ha egy kicsit kiemeled a zöldség ízét, és langyosan kanalazod a forró pirítósszeletekre.

2021. október31., 09:24

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek