Maradva a klasszikusoknál: karácsonyi halászlé

Tudjuk: halászlében senki ne adjon tippeket, mert mindenkinek van otthon receptje, ami sokkal jobb a többinél. Mi most egy klasszikus, karácsonyi változatot mutatunk.

Lehet szegedi vagy bajai, dunai, tiszai, mohácsi vagy balatoni, a legfontosabb, hogy a halat frissen szerezzük be hozzá. Sokak szerint a titka az, hogy vegyesen készüljön többféle halból, na és persze friss kenyér és az erős paprika. 

Ebből egy kevés már hiányzik.
Ebből egy kevés már hiányzik.nzphotonz

Hozzávalók 6 személyre

  • 80 deka ponty
  • fél kiló harcsa
  • 2 fej hagyma
  • só és bors ízlés szerint
  • 2 evőkanál pirospaprika
  • 3 paradicsom
  • 2 paprika
  • haltej ízlés szerint
  • 4-5 pontyfarok és fej
  • 1 nagyobb burgonya
  • 1 evőkanál zsír
  • 1 citrom
Recept idők

Elkészítés:

Vágd nagyon apróra a zöldségeket, a halszeleteket pedig mosd meg alaposan. Dörzsöld be őket sóval, egy kis citrom is mehet rájuk, majd tedd félre őket.

A hagymát aprítsd fel, és a zsiradékon dinszteld meg. Amikor üveges, szórd rá a pirospaprika felét. Engedd fel úgy 8 deci meleg vízzel, majd mehet rá a pontyfarok, a fej és az apróra vágott zöldségek. Kis lángon főzd egy-másfél órán át, aztán vedd ki a nagyobb darabokat, és passzírozd át egy paszírozón (vagy egy tésztaszűrőn) egy másik edénybe az alaplevet.

Add hozzá a paprika másik felét, igény szerint legalább fél liter vizet, sót és borsot, majd mehetnek bele a halszeletek (és ha szereted, a haltej) is. Adj neki még negyedórát. Ha elkészült, erőspaprikával és friss kenyérrel tálald. 

 

Mi ez, hagymás bab? Nem, krumplis hal! Mi ez, hagymás bab? Nem, krumplis hal!

És ez tényleg krumplis hal, méghozzá az angolok halas pitéje füstölt hallal és jó sok vajas krumplipürével a tetején.

Tovább olvasom
Oszd meg másokkal is!

Még több recept

Tészta hallal és cukkinivel

Egy nagy adag parmezánt nem érdemes kihagynod a tetejéről, és ha még krémesebbé tennéd, mascarpone és tejföl keverékével lesz rajta legfinomabb a szósz.

2021. június9., 12:52

Szicíliai halfilé: vajas édesburgonyával tálalva a legfinomabb

Annyira gyors, hogy szinte hihetetlen, hogy ilyen finom lesz a végeredmény. Az már csak hab a tortán, hogy kalóriaszegény, egészséges fogás, amit az olasz konyha rajongói biztosan szeretni fognak.

2021. augusztus13., 12:52

Mézes-narancsos tengeri hal – hideg lencsesalátával még tartalmasabb

Egy jó kis tartalmas nyári fogás, ami a kissé narancsos-snidlinges hideg lencse mellett lesz igazán finom.

2021. augusztus1., 10:24

Kapribogyós lazac: könnyű és izgalmas mediterrán fogás

Grillezz mellé cukkinit, vágj apróra aszalt paradicsomokat, készíts egy könnyű, fűszeres öntetet olívaolajjal, és már meg is van a tökéletes köret a percek alatt elkészült vacsorád mellé.

2021. március6., 10:40

Íme az egyik legfinomabb téli saláta: ananászos-mogyorós csirkesaláta

Ha valami különlegeset ennél, ami ráadásul nagyon finom is, ezt az isteni fogást próbáld ki!

2022. február21., 10:08

Napi nosztalgia: süss néhány finom, meleg perecet az eredeti, retró recept alapján!

Tejeskávéval vagy gyümölcsteával reggelire a legfinomabb ez a perec, amiből ha túl sok készült, akár le is fagyaszthatsz néhány darabot.

2022. február20., 12:56

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek