Tejszínnel és vargányával könnyű megszeretni a kelkáposztát

Ha az ember a köreteken gondolkodik, mondjuk, a vacsora mellé, a kelkáposzta valahogy nem kerül be az első egymillióba. Legalábbis mostanáig így volt, de tejszínnel, vajjal és egy adag aromás vargányával azért már egészen más a helyzet.

A kelkáposzta nem a legnépszerűbb zöldségünk, de lehet, hogy csak azért, mert eddig nem sűrűn ettük krémes tejszínes vajban vargányával. Ezt a zöldséget ráadásul gazdag vitamintartalma miatt immunerősítő, daganatmegelőző, gyulladásgátló hatású élelmiszerként tartják számon, így érdemes minél többet enni belőle. 

Húsok mellett és tojással is príma.
Húsok mellett és tojással is príma.nata_vkusidey

Hozzávalók 2 személyre

  • 0.5 fej kelkáposzta csíkokra vágva
  • 1 csésze vargánya
  • 2 deci tejszín
  • 2 evőkanál vaj
  • ízlés szerint só, bors, majoranna
Recept idők

Elkészítés:

Olvaszd meg a vajat, majd párold meg benne a kelkáposztát. 5-10 perc után add hozzá a gombát és a fűszereket, majd adj neki még legalább ugyanennyi időt. Amikor már majdnem kész, mehet hozzá annyi tejszín, amennyit felvesznek a zöldségek. Ha véletlenül túl sokat adtál hozzá, önts mellé úgy 2 deci tejben elkevert étkezési keményítőt és így krémes, tejszínes főzeléked lesz az aromás gombából és a kelkáposztából. Húsok mellett és tükörtojással is finom. 

kapcsolódó Nem tudod, mit kezdj a káposztával? Mutatjuk!
Nem tudod, mit kezdj a káposztával? Mutatjuk!

Egy portugál specialitást, egy karácsonyi klasszikust és egy ázsiai partikaját találsz eheti válogatásunkban.

Tovább olvasom
Oszd meg másokkal is!

Még több recept

Krémes, fűszeres gombapástétom – fekete olívát is karikázz a kenyérszeletekre

Valamiért ez a remek gombás fogás nagyon finom néhány karika fekete olívával és pár apró kockára vágott, aszalt paradicsommal. A kesernyés és édeskés ízek klasszul kiegészítik az erdei gombák aromáját.

2021. szeptember7., 12:52

Íme az egyik legfinomabb téli saláta: ananászos-mogyorós csirkesaláta

Ha valami különlegeset ennél, ami ráadásul nagyon finom is, ezt az isteni fogást próbáld ki!

2022. február21., 10:08

Heti retró kedvencünk: krumplileves füstölt kolbásszal

Imádjuk, mert nemcsak finom, de olyan fogás is, ami mellett nem kell ott állnunk, csak hagyni, hogy kis lángon megfőzze magát ez a finomság. Jó köményes, házi rozskenyérrel szeretjük a legjobban.

2022. február22., 10:08

Gombás, barna sörös pite – csirkével és pulykával is készítheted

A múlt héten már gyúrtunk elég pitetésztát, most levelessel dobunk össze néhány finomságot, amikből remek, hétköznapi vacsora lesz.

2021. szeptember9., 10:24

Vacsoratipp Valentin-napra: parmezános tészta prosciuttóval és articsókával, krémes sajtszószban

Valentin-nap idén éppen hétköznapra esik, de ha te sem mennél el mellette, és meglepnéd a szerelmed valami finomsággal, ezt a remek tésztát akár kezdőként is összedobod alig 20 perc alatt!

2022. február14., 07:32

Gyors gombás-spenótos lasagne – kétféle sajttal egy kevés kevés baconnel lesz még finomabb

Ha szereted a hagyományos változatot, érdemes kipróbálnod ezt a valamivel egészségesebb verziót is. Ha épp van időd rá, egy hatalmas adag besamelt is készíts az olvadt sajtos réteg alá, ha pedig sietsz, mascarpone és ricotta fokhagymás keverékét kanalazd a helyére.

2021. május29., 12:52

Mustra