Rántott savanyú káposzta, kólába szórt mogyoró – fura ételek Amerikából

Sokan mondják, hogy az Egyesült Államoknak nincs saját konyhaművészete, vagy ha mégis, akkor az a kertben sütött, előregyártott hamburgerhúsból készült szendvics. Több tévedés van ebben: a hamburgernek inkább német és osztrák gyökerei vannak, és persze hogy a tengerentúlnak is megvan a saját gasztronómiája. A bevándorlók egytől egyig magukkal hozták az ételeiket, amelyeket a századok során az éghajlathoz, az adott termőföld sajátosságaihoz és a helyi ízléshez igazítottak – így lett az egészből egy mindenre nyitott, sokszínű konyha.

Az egyediség hiányáért nem is nagyon lehetne őket hibáztatni, hiszen szemben például a franciákkal, náluk nem voltak a gasztronómiára igényes gall ősök, és a konyhaművészetekért rajongó XIV. Lajos sem, akinél Franciaországban az étkezések valódi eseménynek számítottak, ceremóniamesterrel és millió fogással.

Náluk nem annyira tradíciókkal vagy alapos kidolgozottsággal menőzik a gasztronómia, hanem többkilós burgerekkel, és nem főzőversenyeken bizonyítanak a legjobbak, hanem azzal, hogy megeszik a legerősebbet, a legnagyobbat vagy a legédesebbet. 

Egyébként 2016-ban csak New Yorkban 76, Chicagóban 22, San Franciscóban 78 Michelin-csillagos étterem volt, így nagyon nem lenne igaz, ha azt mondanánk, hogy nem lehet kiválókat enni az Államokban. Az USA gasztronómiájában ennek ellenére talán inkább a bevállalósságot érdemes értékelni, azt a mindenre nyitott hozzáállást, ami talán csak egy olyan országban lehetséges, ahol együtt élnek feketék, ázsiaiak, indiánok, eszkimók, fehérek, mulattok, zambók és meszticek.

24/7 Tempo összeállított egy terjedelmes listát az egyes területek legérdekesebb ételeiről. Íme néhány igazán fura fogás, amit te is megkóstolhatsz, ha arra jársz.

Alabama: banános-majonézes szendvics

Dale Earnhardt hétszeres bajnok amerikai NASCAR-autóversenyző azt vallotta: az összes közül ez a kedvenc szendvicse. A rajongók szerint bár a banán is erős hozzávaló, de a furcsa kombóban a majonéz dominál.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#bananamayo sammie! #yummy #preggo #hubbysaysewwww

Courtenay Bickler (@mamabickler) által megosztott bejegyzés,

Alaszka: stinkheads

A nem mindennapi étel neve mindent elmond: a büdös halfejeket sokan imádják Alaszkában. Ezek a lazacfejek hetekig állnak, amíg megerjednek, és a végén tényleg nagyon, de nagyon büdösek. Kedvelői úgy jellemzik, hogy ez a fogás olyasmi, mint egy jó, aromás sajt: erős és érett íze van. Mások szerint csak egy bűzös romlott étel, semmi több.

Kalifornia: kókuszos-karamellás bugitos

Cuki kis neve mögött valódi rémálom rejtőzik: lisztkukacok édes szirupba forgatva, amit egy kis kókuszreszelék tesz felejthetetlenné. A termékhez felhasznált kókusz viszont legalább organikus.

Colorado: füstölt csörgőkígyó

Coloradóban járva, ha Rattlesnake-et látunk az étlapon, véletlenül se gondoljuk, hogy a kifejezés valami jópofa édesség vagy hot dog fantázianeve lesz. Ez frankón csörgőkígyó, amit általában krémsajt alapon, tortillacsipsszel tálalnak.

Florida: mogyoróvajas-lekváros hamburger

Kint imádják a peanut butter és jelly kombót, ami mogyoróvaj lekvárral. Fogjuk rá, hogy lekvár, de egy magyar gyártó inkább aromás zselének nevezné, ha nem akarna a megtévesztő elnevezés miatt komoly büntetést összeszedni. A lényeg, hogy ezt pirítóson fogyasztják, és úgy tűnik, hogy hardcore rajongói akár hamburgerben is befalják. A helyi Disney World-beli ESPN Club jalapeñót is ad hozzá. Valószínűleg az íze nem lesz furább azzal sem.

Georgia: földimogyoró kólában

Csavard le a kupakot, önts a kólába néhány hámozott, sós földimogyorót, engedd egy kicsit megduzzadni, aztán idd meg. Ki tudja, miért, de az ugrik be, hogy a helyi gasztronómia egyik kedvence egy pár részeg bennszülött fogadásával indult.

Indiana: savanyúkáposzta-golyók

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

양배추튀김~^^♥ #friedsauerkraut

chong sangkil (@csk7106) által megosztott bejegyzés,

Az savanyú káposzta nem az első dolog, amit szívesen kirántanánk, de a tengerentúlon másképp gondolják. Mehet hozzá egy kis darált hús, sajtkrém és mustár, ezekből kell gömböket formáznunk, majd a falatnyi darabokat kirántani.

Michigan: desszert nachos

A nachos az a finomság, amit mi általában salsaszósszal, bátrabbak avokádódippel fogyasztanak. Nem így a michigani kemény mag, ahol édes változatban is kapható az amúgy sem epebarát fogás. A helyi recept szerint fahéj, cukor, Nutella-szósz, csokoládés meggy és tejszín kerül az egyébként sós falatokra.

Nebraska: mazsolapite

A mazsola extrém édes, így nagyon izgalmassá tehet egy egyszerű kuglófot, de akár sós ételek köretei között is megállja a helyét mint természetes ízfokozó. Nebraskában azonban nem álltak meg itt: a mazsolás pite teljes tölteléke ebből készül.

Dél-Karolina: főtt földimogyoró

A nyers földimogyorót héjában, sós vízben főzik meg a helyiek. Azt mondják, így a sós snack könnyen meghámozható, lágy és finom lesz, de érdemes azonnal elfogyasztanunk, mert később már megkeményedik.

Oszd meg másokkal is!
Mustra