Hemingway: a nagy nőcsábász utolsó, plátói szerelme egy 18 éves lány volt

Hemingway majdnem ötven volt és a negyedik házasságát taposta, amikor életében utoljára rátalált a mindent elsöprő szerelem egy velencei lány képében, aki pedig éppen befejezte a középiskolát. Adriana Ivancich olyan regényeket inspirált, mint A folyón át a fák közé vagy Az öreg halász és a tenger.

A befutott író a második világháború alatt ismerkedett meg negyedik feleségével. Azt ígérte, vele minden más lesz, mint három elődjével, de a házasságuk mégsem volt boldog. Biztosak voltak benne, hogy egy francia út majd helyreteszi a kapcsolatukat, de a sors közbeszólt, és Velencében kötöttek ki, ahol Hemingway beleszeretett Adriana Ivancich grófnőbe. Plátói kapcsolatuk viszontagságairól Andrea di Robilant ír Ősz Velencében című könyvében.

A negyedik házasság

Ernest Hemingway és Mary Welsh a háborúnak köszönhették, hogy egymásra találtak. Az író ekkor a Királyi Légierő támaszpontjáról felszálló bombázórepülők fiatal pilótáiról tudósított. Harmadik felesége, Martha Gellhorn szintén tudósítóként dolgozott, a háború alatt mindkettejüket lefoglalta a munka, és eltávolodtak egymástól. Mary akkoriban Noel Monks, az ausztrál újságíró felesége volt, aki haditudósítóként kereste a kenyerét. 1944-ben a White Tower nevű divatos, londoni étteremben hozta először össze a sors Hemingwayjel, akinek egykori szeretője, Irwin Shaw mutatta be.

A férfi azonnal beleszeretett Marybe, és kijelentette, hogy feleségül fogja venni. Érzései nemsokára viszonzásra találtak, és amikor a háború után visszatért Kubába, azt kérte, hogy tartson vele. A nő feladta a karrierjét, elvált a férjétől, majd követte az írót. Amint megkapták a válásról szóló dokumentumokat, Havannában összeházasodtak.

Hemingway és Mary 1946-ban Kubában
Hemingway és Mary 1946-ban KubábanFotó: Underwood Archives /

Közös életük mégsem volt olyan idilli, mint amilyennek a háború alatt elképzelték. Mary gyereket szeretett volna – még csak 37 éves volt, Hemingwaynél tízzel fiatalabb –, férjének viszont volt már három gyereke, ezért nehezen egyezett bele a negyedik gyerekbe. Mary teherbe esett, de mire Hemingway is beleélte magát az új jövevény gondolatába, elvetélt. Úgy döntöttek, ősszel Franciaországba utaznak, hogy maguk mögött hagyhassák az elmúlt évek történéseit.

Eltérített vakáció

A házaspár 1948. szeptember 6-án, királykék Buick kabriójuk és több mint harminc bőröndjük társaságában felszállt a Jagiello nevű hajó fedélzetére. Azt tervezték, hogy Cannes-ban szállnak le, de a kormánylapát meghibásodása miatt a hajó Genovában kötött ki, ahonnan négy keréken folytatták az útjukat. Azzal azonban nem számoltak, hogy egy népszerű író sehol sem lehet igazán egyedül: Hemingwayt azonnal megrohamozták az újságírók, amint partra lépett. Miközben Mary kipakolt a lakosztályukban, férje interjúkat adott.

Hamarosan továbbálltak, de Franciaországba nem jutottak el, mert mindig akadt valami, ami marasztalta őket. Stresában az írót meghívták a Miss Olaszország szépségversenyre, később olasz kiadójánál, Arnoldo Mondadorinál vendégeskedett a Lago Maggiore mellett, de megpróbálkozott a pisztrángfogással is – végül Velencében kötöttek ki. Mary napjai városnézéssel teltek, Hemingway pedig kávézók teraszán üldögélt, újságot olvasott és képeslapokat, leveleket írt, miközben riporterek, fotográfusok és kíváncsi tekintetek vették körül.

Leginkább mégis a lagúnába vágyott, hogy kipróbálhassa dupla csövű Scottját. „Az időjárás most nem a városnézésnek, hanem a vadkacsavadászatnak kedvez” – jegyezte meg egy borongós napon. Először a Franchetti család, később a Kechler fivérek hívták vadászni, és bár Hemingway ügyes vadásznak tűnt, úgy látszott, valami mégis aggasztja: mióta Olaszországba érkezett, a képeslapokon és a leveleken kívül nem írt semmi mást. „Inkább írnék 100 szót (ha elég jó szavak) – számolt be Alberto Mondadorinak –, mint hogy kacsákra lövöldözzek. MUSZÁJ DOLGOZNOM. Szétszednek az emberek..., te sosem untatsz..., de vannak emberek, akiktől berozsdásodik az agyam, pedig nagyon a körmömre ég már a munka.”

A fiatal lány

Az egyik vadászat mégis többet jelentett az írónak, mint száz elég jó szó. A Franchetti család által szervezett vadászaton ismerkedett meg ugyanis a 18 éves Adriana Ivancichcsal, aki barátaihoz érkezett látogatóba. Ezen az esős napon ő volt az egyetlen nő, csendben figyelte a férfiakat, ahogy a madarakra lőttek. Később a tábortűznél szerette volna megszárítani a haját, és megkérdezte, van-e valakinél fésű. Hemingwayt már akkor elvarázsolta a lány szépsége, amikor előző este útközben felvették őt a kabrióval. Érezte, hogy eljött a hódítás ideje. Vadászzubbonya zsebéből egy fésűt vett elő, kettétörte, és az egyik felét a lánynak adta.

Hemingway kacsavadászat közben Velencében
Hemingway kacsavadászat közben Velencében

A férfi másnap a Harry’s bárba hívta, hogy tartson vele és barátjával, és miután a lány elfogadta a meghívást, ebédelni, kávézni vitte. Az illendőség és a társaság kedvéért (a lány nem beszélt jól angolul) Adrianával tartott a barátnője is. Egy hetet töltöttek együtt, aztán Hemingway összecsomagolt, hogy visszatérjen Cortinába, ahol a felesége várta, aki ezúttal lemondott a vadászélet örömeiről. Ez lehetett volna az a bizonyos momentum, amikor Adriana és Hemingway sorsa elválik egymástól, de a férfi levelet kapott a lánytól, amiben az elújságolta, hogy barátnőjével Cortinába mennek síelni, így újra találkozhatnak.

Az író ismét csatlakozott a lányokhoz, és amíg ők síeltek, beszélgettek vagy kocsikáztak, felesége általában otthon maradt. Levelében így írt új barátairól fiának: „...gyönyörűek, imádni valók... csodálatosak az én kis barátnőim, akik síelni érkeztek ide... jómódúak, melegszívűek, intelligensek, megvan mindenük, ami csak egy lánynak lehet, sosem untatnak, műveltek... és szeretetre vágynak, szeretni és engedelmeskedni akarnak. Szép a testük, a bőrük, a hajuk, és nyoma sincs bennük annak a bodeguero közönségességnek, ami a gazdag kubaiakat jellemzi...”

Az író minden idejét Adrianával töltötte, ő vitte vissza Velencébe, ha pedig nem lehettek együtt, telefonon kereste. Elpanaszolta neki, hogy már nem boldog a házasságában, magányosnak és üresnek érzi magát, de az ő közelségének hála ismét dolgozni kezdett. Megkérte, hadd mintázza róla készülő műve főhősnőjét.

A Harry’s bárban álmodozva nézett Adriana csábító tekintetű szemébe, bámulta telt mellét, hosszú, formás lábát..., látszott rajta, hogy a lány tökéletesen az ujja közé csavarta

– írta meg róla regényeinek olasz fordítója, Fernanda Pivano.

Mindennek ellenére akármilyen közel kerültek egymáshoz, testi kapcsolat nem volt közöttük. Egy alkalommal, amikor üdvözlésképpen megölelték egymást és véletlenül összeért az ajkuk, Adriana mentegetőzött a „tévedés” miatt, amit később még sokszor emlegettek. A lány emlékirataiból mégis kiderül, hogy Hemingway minden alkalmat megragadott, hogy megérinthesse a lányt. „A kisujjával egyenként végigsimította az ujjaimat. »Az a szép kezed, az az ügyes kezed«, mondta, aztán kinyújtotta az ujjait, és a kézfejemre fektette tenyerét. »Szükségem van valamire, ami rád emlékeztet, amit elvihetek magammal...«”

A feledhetetlen Velence

Hemingway és Mary áprilisban indultak vissza Kubába. Az író még utoljára találkozott Adrianával, akinek arról áradozott, hogy milyen jó hatással van rá és a munkájára. „Adriana valóban varázslatos hatással volt az íróra. Mivel a lány iránti vonzalmát szublimálnia kellett, Hemingway múzsájává emelte. Az energiának, amelynek áradását írás közben és a mindennapi életében is tapasztalhatta, Adriana volt a közvetlen forrása. Ugyanakkor valószínűleg azzal a meggyőződéssel nyújtotta át a cigarettatárcát a lánynak, hogy hazatérésük Maryvel a lánnyal való kapcsolatának természetes lezárását is jelenti” – írja Andrea di Robilant.

Románcuk azonban mégsem ért itt véget, levélben tartották a kapcsolatot, aztán októberben Hemingwayék ismét Velence felé fették az irányt. A lány huszadik születésnapját együtt ünnepelték, és az író gyakran látott vendég volt az Ivancich házban.

Adriana szépsége eközben másoknak is feltűnt, több udvarlója is akadt, köztük a jóképű, fiatal nápolyi márki, Antonio del Balzo, aki hétvégente Milánóból utazott Velencébe, hogy láthassa szíve hölgyét. Valószínűleg a lány népszerűsége is közrejátszott abban, hogy Hemingway megkérte, tartson vele Kubába. Adriana beleegyezett, és megbeszélték, hogy később édesanyjával együtt követi őt Amerikába.

Mary eddig nem tekintett vetélytársaként a fiatal lányra, férje múló szeszélyének hitte, de most úgy tűnt, többről van szó. Mielőtt hajóra szálltak volna, még eltöltöttek egy kis időt Párizsban, ahová hamarosan Adriana is megérkezett a barátnőjével. Hemingway ismét a lányokkal töltötte minden idejét. Éppen egy bárban iszogattak, amikor az író a lányhoz fordult:

„ – A csecsemőket leszámítva minden hímnemű egyed, aki elmegy melletted az utcán, azonnal megkérné a kezed, ha ismerne. Már ha nem teljesen hülye. Bár én hülye vagyok, de én is így tennék.

– De hiszen neked ott van Mary!

– Mary... ő erős, bátor, kemény nő. Hidd el, nem vagyok hálátlan. De néha előfordul, hogy az ember egy ideig közös úton halad valakivel, aztán más irányba tér. Velem is megtörtént már. De teveled sosem tennék ilyet. Mert szívből szeretlek, és mindent megtennék érted.”

„Láttam rajta, hogy teljesen komolyan mondja, amit mond, nem tréfál. Szerettem volna inni egy kortyot a gintonicból, de szinte moccanni sem tudtam a döbbenettől. Mint amikor az ember látja, hogy a lavina megindul felé, de nem tehet ellene semmit” – írta később Adriana emlékirataiban.

„Szeretlek – mondta. Aztán hozzátette, olaszul: – Ti voglio bene. – Dante nyelvén ez azt jelenti, hogy jót akarsz a másiknak. – Tudom, mi tenne boldoggá téged. Akkor is tudom, ha nem mondod. Azért élnék, hogy boldoggá tegyelek, életem végéig. Na, tessék, gondoltam. A lavina lezúdult, és mindent maga alá temet, ami szép volt. Csodálatos volt, de most vége. – Adriana... – folytatta. – Megkérnélek, hogy gyere hozzám feleségül, ha nem tudnám, hogy nemet mondanál.”

Adriana erre azt javasolta, hogy sétáljanak egyet, és az imént elhangzott szavakat dobják a Szajnába.

Adriana Kubában

Hemingway hazaérkezésük pillanatától buzgón készült a lány látogatására, aki, úgy tűnt, halogatja az utazást. Egy levelében megírta, hogy a pénz az egyetlen akadálya, hogy felszálljon a Kubába tartó hajóra, amit az író azonnal orvosolt, így a lány október 17-én a Luciano Manara fedélzetén édesanyjával, Dorával együtt megérkezett a havannai kikötőbe.

Hemingway kubai otthona, a Finca Vigia
Hemingway kubai otthona, a Finca VigiaFotó: ullstein bild / Getty Images Hungary

A férfi először otthonában, a Finca Vigiában vezette körbe, majd elvitte a kedvenc helyeire. A lány szépsége házának személyzete előtt sem maradt észrevétlen. René, a fiatal gondnok így írt a lányról: „Gyönyörű, sötét hajú, kívánatos szirén. Nem hibáztattam Papát a kamaszos viselkedéséért.” Azt is észrevette, hogy milyen jó hatással van a ház urára. „Teljesen megváltozott. Papa betegségének nyoma sem volt. Újra írni kezdett, ezer szót vagy még annál is többet egy nap, és minden levelet megválaszolt.” René tisztelte annyira munkaadóját, hogy ne kezdjen ki a vele kacérkodó lánnyal.

Egy nap viszont maga az író tett róla, hogy egymás iránti vonzalmuk ne maradjon beteljesületlen. Tudta, hogy Adriana szeret lovagolni, ezért megkérte Renét, vigye el ő a lányt. Túrájuk egy tóhoz vezetett, ahol levették ruháikat és a vízbe gázoltak, ahol – a fiú elbeszélése szerint – csókolózni és ölelkezni kezdtek. „A következő hónapok során esténként, amikor már mindenki aludt, a medence szélénél találkoztunk. Egészen hajnalig együtt voltunk, akkor aztán halkan visszalopóztunk a szobánkba. Nem tudom, Hemingway vagy bárki más tudott-e a dologról” – emlékezett René az együtt töltött időszakra.

Hemingway és Mary között egyre gyakoribbak lettek a veszekedések. Egy alkalommal a férfi vendégeik előtt vágta falhoz a poharát. Felesége mégsem volt hajlandó elhagyni őt. „A támadásaid, arcátlanságod, egész kihívó viselkedésed nagyon bánt, ezt nyilván tudod. Ennek ellenére szeretlek, és szeretem ezt a helyet, szeretem a Pilart és a közös életünket, amikor normálisan mennek a dolgok. Úgyhogy hiába próbálod kiprovokálni, hogy itt hagyjam ezt az egészet, hogy elhagyjalak téged, nem fog sikerülni... mindegy, mit mondasz vagy teszel; hacsak nem ölsz meg – de az nagy felfordulással járna –, itt maradok, és vezetem a házadat, a Fincát, egészen addig a napig, amíg ide nem állsz elém, reggel, színjózanul, és egyértelműen és őszintén nem közlöd, hogy el akarsz hagyni” – fordult Hemingwayhez az ominózus veszekedés után.

A kubai látogatás alatt Adriana, kalandjai ellenére, közelebb került hódolójához. Szilveszter éjszaka a férfi különösen levertnek tűnt, a lány pedig bement hozzá a szobájába, hogy felvidítsa.

– Szeretlek, Papa – mondtam, és fölé hajoltam.

– Ez igaz?

– Persze hogy igaz.

– Nagyon szeretlek. Soha senkit nem fogok már úgy szeretni, mint téged. Higgy nekem és őrizz meg a szívedben... Kérsz valamit inni? [...]

– A Calle de Remedióra, Miss Dorára, Gianfrancóra... Lányom, mit szólnál egy kis tévedéshez?

– Tessék – mondtam, majd fölé hajoltam, és könnyedén szájon csókoltam.

– Ez túl gyors volt, Fekete Ló – mosolygott. – Mi lenne, ha még tévednél egy kicsit? Szilveszter van. Kérlek!

Visszafeküdt, lehunyta a szemét. Még egyszer fölé hajoltam, és most már egy kicsit hosszabban csókoltam meg, miközben arra gondoltam, mennyire szeretem ezt a mackós, faragatlan embert, aki úgy tele van indulattal, és mégis olyan kedves és gyengéd tud lenni.”

Aztán Adriana magára hagyta.

Az utolsó találkozás

Hemingway megígérte Adrianának, hogy megmutatja neki az Egyesült Államokat. Időközben azonban megjelent az író Velencében írt regénye, A folyón át a fák közé, aminek a Cantwell ezredessel intim viszonyba kerülő főhősnőjét a lány ihlette, és Olaszországban azt beszélték, hogy a könyv írójának egy velencei lány a szerelme. Adriana anyja, Dora a botránytól tartva jobbnak látta, ha az útra csak Mary kíséri el őket, és a végén egyenesen hazautaztak.

A férfi két évig csak a lány leveleiből értesült a sorsáról. „Azt akarom, hogy boldog légy, hogy elfelejts engem, és férjhez menj a világ legjobb emberéhez. [...] Nagy műtétre lenne szükségem ahhoz, hogy kigyógyuljak az irántad érzett szerelmemből” – írta neki egyszer. Mégis vissza akart térni hozzá Európába, de Dora úgy gondolta, a botrány még nem csillapodott le. Hemingway egy afrikai szafarin próbálta elterelni a gondolatait, de a kaland rosszul sült el. Kétszer zuhant le a repülője. „Mindkét alkalommal, amikor kis híján meghaltam, egyetlen gondolatom volt csak: nem halhatok meg, mert nem okozhatok bánatot Adrianának. Sose szerettelek jobban, mint halálom óráján” – írta a lánynak.

Az eset után azonnal Velencébe utazott. Dora egyre nehezebben tudta érvényesíteni akaratát a huszonegyedik évét betöltött Adrianával szemben, aki azonnal felkereste hódolóját, amint a városba ért. Ez volt az utolsó gondtalan együtt töltött időszakuk. Nerviben látták egymást utoljára, ahol sétáltak, kávéztak és beszélgettek. Hamarosan megérkezett Mary, és Hemingwaynek búcsúznia kellett, felszálltak a Kubába tartó hajóra.

Boldogan éltek, amíg...?

Adriana és Hemingway többé nem látták egymást, de még két évig leveleztek. A férfi anyagilag is támogatta pártfogoltját, aki verseket írt, költőként szeretett volna boldogulni. Úgy tűnt, kapcsolatuk jellege kezd megváltozni. „Mindkét fiam gazdag ember, Bumpyt épp most állítottam lábra anyagilag, és te vagy az én igazi és egyetlen leányom” – írta a lánynak.

Hemingway máj- és veseelégtelenségben szenvedett, és egyre szélsőségesebben viselkedett. A Nobel-díj elnyerése jobb kedvre derítette, de állapota miatt nem tudta személyesen átvenni az elismerést. Adrinanától egyre kevesebb levél érkezett, az okról 1956 februárjában számolt be. Találkozott egy férfival, aki feleségül akarja venni, és akit úgy szeret, mint ahogyan még soha senkit, a férfi viszont megkérte, hogy szakítsa meg a kapcsolatot Hemingwayjel, és égesse el a leveleit.

„Mindent megpróbáltam (tudod, mennyire szeretlek, hinned kell nekem). De nem hatnak rá se a szavak, se a könnyek. Már azzal is ígéretemet szegem meg, hogy mindezt elmondom neked... annyira bánt, hiszen olyan szorosan kötődöm hozzád, és olyan hálás vagyok mindenért! Sosem fogom elfelejteni az együtt töltött csodálatos napokat, és tudom, hogy te soha nem akartál ártani nekem...” A levél ezzel a mondattal zárul: „Bocsáss meg nekem, Papa..., ha ő mondja, akkor annak úgy kell lennie”.

Az író később már csak a lány testvérétől, Gianfrancótól kapott róla híreket. Megtudta, hogy Adriana férje egy bizonyos Spiros Monas lett, görög földbirtokos, akinek kávé- és kenderültetvényei vannak Tanganyikában és egy exfelesége, akitől új kedvese miatt vált el. Nem kellett sok idő, hogy kiderüljön róla, borzalmas férj. Adrianát válópere alatt egy közép-olaszországi zárdában tartotta, miután pedig összeházasodtak Londonban, az egyik tanganyikai farmjára vitte és magára hagyta. A lány végül megszökött, és Egyiptomban lépett kapcsolatba a családjával.

Hemingway mániás depresszióval küzdött, amit elektrosokkal kezeltek, és ez minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy 1961. július 2-án fejbe lőtte magát. Adriana Milánóban értesült a haláláról. Nem sokkal később megismerkedett egy Rudolf Kai von Rex nevű bajor arisztokratával, és feleségül ment hozzá.

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.