A guacamole nem csak tortillacsipsszel finom

Az avokádó frissessége úgy ellenőrizhető, hogy ha a pici szárát leveszed és megnézed, milyen színű a gyümölcs alatta. Ha a színe még zöldes és nem barna, akkor vagy jó időben, főleg, ha már kissé megpuhult az avokádód. Ilyenkor a legfinomabb belőle a guacamole.

Ha éppen avokádót ennél, de úgy érzed, hogy még nem elég érett, akkor fóliába tekerve néhány percig tedd alacsony hőfokon a sütőbe, így nagyjából 15 perc után már jóval érettebb lesz, mint azelőtt. Nem árt neki a fagyasztás sem – héjastul, egy zárható tasakban nyugodtan fagyaszthatod, majd felengedés után is tökéletes mártogatós készülhet belőle. Ez a gyümölcs ráadásul nagyon egészséges: hatékonyan csökkenti a káros koleszterin szintjét a szervezetünkben.

Lime helyett megteszi a citrom is.
Lime helyett megteszi a citrom is.Juanmonino

Hozzávalók 2 személyre

  • 2 darab puha avokádó
  • 1 darab paradicsom
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 negyed vöröshagyma
  • 1 csokor koriander
  • 1 darab jalapeno
  • 1 lime leve és héja
  • ízlés szerint
  • ízlés szerint frissen őrölt bors
Recept idők

Elkészítés:

Pépesítsd az avokádót, majd add hozzá a nagyon apróra vágott paradicsomokat, illetve a szintén apróra vágott hagymákat. Ha szereted a csípőset, akkor a jalapeno paprikát is (ami konzerv változatban is illik bele). Ha nem találsz jalapenót, akkor cayenne-bors és füstölt paprikapor is tökéletes hozzá. Ízesítsd sóval és jó sok borssal, majd add hozzá a lime levét és a lereszelt héját.

Ezek után jön a friss koriander, és ha véletlenül van otthon petrezselyem, azt se se hagyd ki. Ennek a színes, rusztikus és nagyon fűszeres keveréknek is jól áll, ha néhány órát pihen a hűtőben.

Ha tortillacsipsszel már meguntad, dobj egy tortillalapra egy kis fűszeres vörösbabot, tejfölt és avokádókrémet, így tökéletes vega ebédet vihetsz másnap a munkahelyedre. Sűrű, bajor zsömlével, sajtkrémmel és füstöltlazac-szeletekkel is próbáld ki.

Így válassz tökéletes avokádót! Így válassz tökéletes avokádót!

A szépség ebben az esetben sem minden.

Tovább olvasom
Oszd meg másokkal is!

Még több recept

Az avokádó és a lazac remek páros, ebben a salátában próbáld ki!

Bár az avokádó kalóriatartalma viszonylag magas, a benne lévő zsírok kifejezetten egészségesek, és segítenek abban, hogy hosszabb ideig érezzük jóllakottnak magunkat. A lazac is hasonlóan jó tulajdonságokkal rendelkezik, így a belőlük készült saláta eléggé főnyereménygyanús fogás.

2020. október17., 06:08

Mai kedvencünk: magyaros kenyérpizza jó sok, olvadós sajttal

Ha zero waste-ben gondolkodsz, akkor maradékmentő fogásként is bevetheted, mert az összes sajtfélével, sonkával és szalámival is finom.

2022. február23., 10:08

Húsok mellett és egy wrap közepén is finom ez a fűszeres fehérbabragu

Avokádó, fehérbab és egy adag jó fűszeres rizs teszi tökéletessé ezt a fogást, amit mi jó köményesen, fokhagymásan és csípős változatban szeretünk a legjobban. Akár néhány hámozott, balzsamecettel meglocsolt paradicsomszelet is remekül illik hozzá.

2021. január7., 06:04

Tökéletes reggeli: kétperces mogyoróvajas avokádópuding

Ha valami nagyon tartalmas, mégis egészséges reggelit keresel, készítsd el ezt a klasszikust egy nagy kanál mézzel. Ha még tovább fokoznád, friss eperszeletekkel a tetején tálald.

2021. március30., 12:52

Avokádós-füstölt lazacos spagetti – gyors és egészséges fogás avokádórajongóknak

Nem kell sokat vesződnöd ezzel a fogással: vágj apróra minden alapanyagot és egy kevés fokhagymás vajat is adj a keverékhez, majd reszelj rá egy kevés lime-héjat, hogy még izgalmasabb legyen.

2021. március31., 10:40

Mai kedvencünk: hidegen készülő barackleves téli fűszerekkel

Néhány kekszet tálalj mellé, és már el is készült ez a remek finomság. Csirkehús mellett, baconbe tekert májfalatkák oldalán is remek, de egy csípős indiai elé is jól illik.

2022. február24., 11:12

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek