Bolognai tepsiben – Egy nagy adag olvadt sajttal az igazi

A bolognai ragunak annyi köze van Bologna városához, mint a franciasalátának Párizs egyik kis utcájának háromasztalos étterméhez, ahol hátul, a konyhában a szakács pontosan ugyanannyira nem ismerné egyik ételt sem. Vagy legalábbis nem pontosan ebben a formában.

Függetlenül attól, hogy mennyire autentikus vagy sem, ez a vörösboros-paradicsomos ragu, amit bologneseként ismerünk, nagyon is finom. Ha pedig sütőben készítjük, egy kicsit új változatban kerülhet az asztalra.

Minél több sajtot kap, annál finomabb lesz.
Minél több sajtot kap, annál finomabb lesz.LauriPatterson

Hozzávalók 2 személyre

  • 300 gramm darált marhahús
  • 150 gramm szalonna
  • 1 darab sárgarépa
  • 1 darab szárzeller
  • 1 deci vörösbor
  • húsalaplé ha szükséges
  • 1 evőkanál vaj
  • ízlés szerint bors és só
  • ízlés szerint mozzarella
  • ízlés szerint parmezán
  • 300 gramm hámozott paradicsom
Recept idők

Elkészítés:

A szalonnát felvágjuk, majd egy kis vajjal és a zöldségekkel megpirítjuk. Ha megpirultak, mehet hozzá a darált marhahús. Ha az is megpirult, akkor adjuk hozzá a vörösbort. Néhány perc után tegyük hozzá a paradicsomot is, fedjük le, hagyjuk főni lassú tűzön körülbelül 1 órát. Ha túl sűrű, egy kis alaplével felöntheted.

A tepsis változathoz főzz puhára penne- vagy spagettitésztát, tedd egy jénaiba a raguval elkeverve, majd olvaszd össze a sajtokkal. Alacsony hőfokon addig süsd, amíg a sajt aranybarnává válik. Ha marad egy kis ragud, másnap melegszendvicsen is nagyon finom.

Bolognai ragu babáknak (9-10 hónapos kortól) Bolognai ragu babáknak (9-10 hónapos kortól)

Bababolognai (9-10 hónapos kortól)

Tovább olvasom
Oszd meg másokkal is!

Még több recept

Te hogy készíted a palóclevest? Mi ilyenkor is bográcsban, nagymamánk receptje szerint

Ha egy jó adag magyaros fogást ennél, ez a remek leves szinte magától elkészül a bográcsban. Nem is kell mellé semmi más, csak néhány túrós palacsinta, és esetleg még egypár lekváros.

2022. február19., 12:56

Teljes kiőrlésű pizzatészta – a kedvenced egészségesebb változatban

Pakold meg szalámival és mozzarellával, süsd a legmagasabb fokozaton maximum 10 percig, és ha elkészült, szórd meg alaposan bazsalikomlevelekkel.

2022. február18., 10:08

Gombás csirkeragu magasabb szinteken: barna sörrel és krémes szósszal

Egy adag krumplipüré tetején is remek, de tésztával, párolt rizzsel és akár egy-egy frissen pirított, fokhagymás bagettszelettel is tálalhatod.

2022. február16., 06:24

Valentin-napi desszertet keresel? Készíts epres-mandulalikőrös tiramisut pohárban!

Amilyen egyszerű, olyan finom, ráadásul kora reggel, munka előtt 10 perc alatt is összedobhatod, így este már csak a hűtőből kell kivenned.

2022. február14., 06:24

Mai kedvencünk: tejszínes-baconös csirkemellfilé

Egy remek fogás, amelyhez egy nagy adag paradicsomsalátát és frissen sült kenyeret eszünk a legszívesebben.

2022. február17., 10:36

Heti kedvencünk: baconös csirkesaláta mézes-mustáros öntettel

Télen is nagyon finom, főleg akkor, ha az öntetet egy kicsit felmelegíted és langyosan fogyasztod el.

2022. február15., 06:32

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek