Kamu az egész recept, mégis imádjuk: bakonyi betyárleves

Gondolhatnánk, hogy ez egy több száz éves étel, ám erre nem sok bizonyíték van. A „bakonyi betyárleves” elnevezés 1958-ban, vagyis csak néhány évtizede bukkant fel, de még az akkori Venesz-féle recept is csak nyomokban tartalmazta a most ismert összetevőket.

Annyira nincs nyoma a múltban, hogy egyes vélekedések szerint a bakonyi betyárleves csak valamikor a ’60-as évek végén, a betyár romantikát pénzre váltó idegenforgalom valamelyik leleményes szakácsának vendégcsalogató találmánya. 

A „betyárleves” többféle hússal és zöldséggel készülhet, így neve inkább egy ételcsaládot takar, aminek már mátrai, alföldi, sőt erdélyi változata is létezik. A legtöbb verzió többféle húst (marhát, csirkét) főz össze, mi most egy kolbászos-szalonnás, egyszerű változatot mutatunk. Brutál kalóriadús változat, rengeteg magyaros ízzel, ami után nyugodtan elmaradhat a második fogás.

Hozzávalók 4 személyre

  • 5 deka kolozsvári szalonna
  • 5 deka lángolt kolbász
  • 20 deka erdei gombakeverék
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 evőkanál liszt
  • 1 pohár 20%-os tejföl
  • 8 deci hús alaplé
  • ízlés szerint bors, só és paprika
Recept idők

Elkészítés:

A szalonnát és a kolbászt megpirítjuk. Kikanalazás után a zsírjában a hagymát is megsütjük. Rászórjuk a felszeletelt gombát, fűszerezzük, majd néhány perc párolás után meghintjük a pirospaprikával, majd azonnal felöntjük a levesalappal. Hozzáadjuk a babérlevelet, a felkarikázott kolbászt és a félretett szalonnakockákat, felforraljuk, végül a liszttel elkevert tejföllel sűrítjük be.

Ezek után érdemes megkóstolni és ízesíteni, ha szükséges. Egy kis csipetkével a legfinomabb, de friss, kovászos kenyérrel is tökéletes. Ha ezt a verziót túl kalóriadúsnak érzed, helyettesítsd az egyik húsos összetevőt egy adag csirkehússal.

kapcsolódó Karácsonyi receptek: erdei gombás marharaguleves
Karácsonyi receptek: erdei gombás marharaguleves

A jól elkészített raguleves az ünnepi menü méltó kezdése lehet.

Tovább olvasom
Oszd meg másokkal is!

Még több recept

Teljes kiőrlésű pizzatészta – a kedvenced egészségesebb változatban

Pakold meg szalámival és mozzarellával, süsd a legmagasabb fokozaton maximum 10 percig, és ha elkészült, szórd meg alaposan bazsalikomlevelekkel.

2022. február18., 10:08

Valentin-napi desszertet keresel? Készíts epres-mandulalikőrös tiramisut pohárban!

Amilyen egyszerű, olyan finom, ráadásul kora reggel, munka előtt 10 perc alatt is összedobhatod, így este már csak a hűtőből kell kivenned.

2022. február14., 06:24

Gofri mandulaliszttel és cukor nélkül – egy kevés tejszínhabbal és eperlekvárral a legfinomabb

Ha egy kicsit egészségesebben készítenéd kedvenced, ezt a receptet ajánljuk, ha pedig igazán finomra szeretnéd, a (cukormentes) eperlekvár se maradjon le a tetejéről.

2022. február11., 06:32

Mai kedvencünk: magyaros kenyérpizza jó sok, olvadós sajttal

Ha zero waste-ben gondolkodsz, akkor maradékmentő fogásként is bevetheted, mert az összes sajtfélével, sonkával és szalámival is finom.

2022. február23., 10:08

Íme az egyik legfinomabb téli saláta: ananászos-mogyorós csirkesaláta

Ha valami különlegeset ennél, ami ráadásul nagyon finom is, ezt az isteni fogást próbáld ki!

2022. február21., 10:08

Heti retró kedvencünk: krumplileves füstölt kolbásszal

Imádjuk, mert nemcsak finom, de olyan fogás is, ami mellett nem kell ott állnunk, csak hagyni, hogy kis lángon megfőzze magát ez a finomság. Jó köményes, házi rozskenyérrel szeretjük a legjobban.

2022. február22., 10:08

Mustra