Sminkjeink sötét titka: gyerekmunka, kizsákmányolás és szenvedés

A kozmetikumok veszélyeit tökéletesen és egyenletesen sminkeli le a fogyasztói érdektelenség: nem nézzük meg, honnan származnak a termékek, milyen összetevőik vannak, mikor jár le a szavatosságuk. Így kerülhetnek beléjük veszélyes kémiai anyagok, gyulladást okozó kórokozók, és így állhat a csillogás mögött gyerekmunka, kizsákmányolás és szenvedés.

Hallottál már a mica nevű anyagról? Nem? Pedig ha máshogy nem, csillámpala, szilikát vagy CI 77019 néven biztosan találkoztál már vele. Ez az ásványi anyag adja a csillogást a különböző termékeknek a körömlakkoktól a szappanokon át a szemfestékekig. Nem mellesleg ettől ragyognak festés után az autók, a tinták vagy épp az okostelefonok is.

Az igazság a csillogás mögött

Maga a szilikát a természetben előforduló anyag, amit bányászattal nyernek ki a földből a világ különböző – jellemzően legszegényebb – pontjain. Kifejezetten nagy iránta a kereslet, ám a kitermelése és feldolgozása nehéz fizikai munka. A bányákban gyakran dolgoztatnak gyerekeket, és a kiszolgáltatott felnőttek is éhbérért dolgoznak.

Ez történik az egyik legnagyobb csillámtermelőként számon tartott (az összes mica kitermelésének 60 százalékáért felelős) Indiában, ahol több mint húszezer gyereket dolgoztatnak a veszélyes bányákban. Megtehetik, mert a legtöbb ilyen hely a környezetvédelmi törvények miatt illegálisan működik, és a kormány szemet huny fölöttük. Nem csoda, hogy virágzó micamaffia alakult ki, ahol semmi sem szent, főleg nem a gyerekek érdeke, akik között sokan már ötévesen dolgoznak. A szűk járatokban az egészségük, sőt az életük is folyamatosan veszélyben forog. A hivatalos adatok szerint két hónap alatt heten haltak meg közülük a beomló, veszélyes bányákban, de a valós szám ennél jóval magasabb lehet. Az illegalitás miatt a kis testeket ott hagyják a bányákban, vagy a maffiatagok maguk égetik el, hogy nyomuk se maradjon.

A micabányászat titkainak nyilvánosságra kerülésére mindegyik kozmetikai cég máshogy reagált. Egy részük igyekszik legális, jól nyomon követhető forrásból beszerezni a szilikátot, olyan cégtől, amely nem alkalmaz gyerekeket, de a korrupcióval átitatott kereskedelemben ennek kivitelezése nagyon nehéz. Többek – köztük a Chanel, az Estée Lauder, a L’Oréal, a The Body Shop és a H&M – aláírták a felelős micabeszerzést célul kitűző Responsible Mica Initiative kezdeményezést. A Lush cég eddig az egyedüli óriás, amelyik azt mondta, egyáltalán nem vesz részt a kizsákmányolás támogatásában, és inkább szintetikusan létrehozott micát használ a termékeiben. 

Ha ez nem lenne elég, a szilikát hátrányai ennyiben nem merülnek ki. Az anyag szemirritációt, köhögést, nehézlégzést, kimerültséget válthat ki. Speciális védőruhát ajánlanak mindenkinek, aki nagy mennyiségben dolgozik micával. Persze a történelem soron kentünk már keményebb dolgokat is a szemünkre vagy a szánkra, de kérdés, hogy mennyire volt ez jó ötlet. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra