Autólopás: ezek a modellek a tolvajok új kedvencei

Szuper hír az autótulajdonosoknak, hogy 2019 első felében tovább csökkent az autólopások száma. A magyar tolvajok által preferált modellek azonban változtak a korábbiakhoz képest.

A legfrissebb statisztikák szerint a rablók a Renault Mégane és a Suzuki Swift típusokra szálltak rá, viszont a német prémiummárkákból alig vittek el idén, és leginkább az idős autókra vadásznak a tolvajok, akik között egyre több az amatőr.

Tovább csökken a lopások száma

Számos újdonságot mutatnak a lopott autók legújabb negatív toplistái, 2019 első fél évében ugyanis csak 80 jármű eltulajdonításáról kapott bejelentést a Nemzetközi Autóvadász Egyesület (NAKE), vagyis tovább csökkent a bűncselekmények száma. 2018-ben 182, míg 2017-ben 199 autó eltűnését rögzítették.

Rossz hír viszont, hogy új típusokat néztek ki maguknak a tolvajok, a meglovasított modellek között idén a listát vezető Renault Mégane tavaly az első 15-ben sem volt benne, míg a most harmadik legnépszerűbb Suzuki Swift a tavalyi 13. helyről ugrott előre. A japán gyártó két másik modelljét is gyakran lopták az első fél évben, ezért idén a márkák toplistáján is előrébb került.

Az amatőr tolvajok az idősebb modelleket célozzák meg
Az amatőr tolvajok az idősebb modelleket célozzák megPaul Bradbury / Getty Images Hungary

A statisztikákból az is kiderül, hogy továbbra is magasan Budapestről tűnik el a legtöbb személygépkocsi. A fővárosból kiszorult, jellemzően amatőr tolvajok országszerte rászálltak az idősebb, könnyebben ellopható járművekre, míg Budapesten továbbra is a fiatalabb és értékesebb modelleket keresik a tolvajok.

Érdekes újdonság, hogy az elmúlt évtized gyakorlatával ellentétben alig tulajdonítottak el a német prémiumtrió modelljeiből 2019 első felében. Mercedes személyautó ellopásáról egyáltalán nincs információ, Audiból egyetlen, míg BMW-ből mindössze négy tűnt el a NAKE tudomása szerint. És bár megelőzni nem tudjuk a bajt, a megfelelő biztosítás segítségével könnyen csökkenthetjük a kár mértékét.

Oszd meg másokkal is!
Mustra