Megesett lányként ítélte el a királynő, valójában rákos volt

Viktória királynő úgy vonult be a történelembe, mint szigorú erkölcsű, feddhetetlen anya és királynő, számtalan gyermekének és unokájának hála Európa gondoskodó nagyanyja, a viktoriánus kor névadója. Arról azonban, hogy mit művelt édesanyja egyik udvarhölgyével, sokkal kevesebb szó esik.

A királynő uralkodásának 63 éve alatt élte Anglia a fénykorát: ipari, kulturális, politikai és tudományos fejlesztéseket hajtottak végre, vezető ipari hatalommá váltak, az ország területét a háromszorosára növelték, és még sorolhatnánk. A boldog aranykor felett azonban egy kérlelhetetlenül szigorú királynő őrködött, aki egyrészt mindenbe beleszólt, ami a családját érintette, másrészt nem tűrte meg maga körül az erkölcstelenségnek még csak a látszatát sem. Aki kiesett a kegyeiből, vagy csak egyszerűen nem volt ínyére, az megnézhette magát. Így járt Viktória édesanyjának egyik udvarhölgye, Lady Flora Hastings is.

Szex, politika, tragédia

1834-ben, Viktória trónra kerülése előtt három évvel a 28 éves Lady Flora, Hastings márki hajadon lánya bekerült Kent hercegnőjének udvartartásába. Feszült, és cselszövésektől terhes volt a légkör, amiben a 15 éves Viktória elzártan, magányosan, búskomoran szenvedve éldegélt manipulatív anyjával. Nem túlzás azt mondani, hogy az anya-lánya viszony meglehetősen feszült volt. Viktóriát két nevelőjéhez fűzte igazán bizalmas viszony, leginkább Lehzen bárónő bizalmasa volt, míg másik nevelőjét, az udvartartást vezető Sir John Conroyt szívből gyűlölte. A férfi egyfajta apafiguraként szerepelt a kislány Viktória életében, de rendszeresen csúnyának és butának nevezte, megalázta, ezért a kamasz királynőjelölt teljes szívéből megutálta. Amint trónra került, el is zavarta az udvartól. Na de ne szaladjunk ennyire messzire: Lady Flora azért került az udvarhoz, hogy Viktória kis barátnőjeként ne engedje tovább mélyülni a kamaszlány és a Conroy által megvetett Lehzen bárónő közti bizalmi viszonyt. Nem csoda hát, hogy Viktória jelentős ellenszenvet táplált szegény Lady Flora ellen is.

Lady Flora Hastings portréja
Lady Flora Hastings portréjaWikimedia Commons

Gyanús az egyik udvarhölgy...

1839-ben, mikor Viktória már királynő volt, megszabadult Conroy és anyja befolyásától is, és meglehetősen népszerű uralkodóként tartották számon. Egészen addig, amíg ki nem derült, mit művelt az utálatosnak tartott Lady Florával. A fiatal lány Conroy kíséretében hazautazott a családjához, majd amikor visszatért az udvarba, hasi fájdalmakra kezdett panaszkodni, a gyomra környéke meg is dagadt. Az udvari pletykák természetesen azonnal szárnyra kaptak Conroy és Lady Hastings törvénytelen és titkos szerelmi viszonyáról, ami, lám, gyümölcsöt érlelt. Mindebből egy szó sem volt igaz, de ez nem érdekelte sem a suttogó „Juli néni, Kati néni”-ket, sem Viktóriát, akinek pont kapóra jött két ellenségének feltételezett szégyene. 

Egy szűk látókörű, képmutató kor áldozata

Lady Flora az udvari orvoshoz fordult panaszaival, aki kámforos és rebarbarás kezelést írt elő, teljesen hatástalanul. Az udvarhölgy hasa egyre nagyobbra nőtt, ám annyit sétált és mozgott, hogy erőre kapott, és a duzzanat mértéke időnként csökkent. A csendes, visszafogott lányt mégis terhességgel gyanúsították, miközben ő a vádakat a leghatározottabban visszautasította. A viktoriánus kor prűd erkölcsei nem engedélyezték a házasság nélküli nemi érintkezést, sőt a házasságok is elrendezett frigyek voltak, legalábbis a lordok és ladyk körében, a szex pedig elképesztő tabutémának számított még férj és feleség között is.

A vád tehát kimondhatatlanul botrányos volt. Mindenki azt gondolta, Lady Flora csak szégyenében titkolózik, és orvosi vizsgálatnak akarták alávetni, azaz ellenőriztetni, ártatlan-e még, ahogy állítja. A mélységesen megalázó procedúrába Flora egy darabig nem egyezett bele, ami persze még gyanúsabbá tette, Viktóriának, az erkölcsi tisztaság mintaképének pedig volt oka őt kitiltani az udvarból. Akár sikerül elüldöznie a lányt, akár rákényszerítheti egy megsemmisítő jellegű vizsgálatra, mindenképpen megtöri.

Az erény és a rosszindulat bajnoka, Viktória királynő férjével, Albert herceggel
Az erény és a rosszindulat bajnoka, Viktória királynő férjével, Albert herceggelRoger Fenton / Getty Images Hungary

Végül a kornak megfelelően végletekig szemérmes Flora engedett a nyomásnak, hagyta, hogy ruhátlanul vizsgálja meg két orvos a királynő egyik olyan udvarhölgyének jelenlétében, aki a vádat koholta. Flora szolgálólánya is jelen lehetett, s végigkönnyezte az egész vizsgálatot. Gondoljunk csak bele, mit jelenthetett ez az egész hercehurca abban a puritán korban egy olyan ladynek, aki soha nem vetkőzött le mások előtt, és soha nem került intim kapcsolatba senkivel, pláne férfival vagy orvossal. A vizsgálatnak azonban volt egy nagy haszna, kiderült, hogy Flora szüzessége érintetlen, ezt az udvari orvos, és a Hastings család saját doktora is tanúsította. Lady Florát nagyon megrázta a vizsgálat, levelében azt írta családjának, hogy megrontották a becsületét.

Viktória sosem kért bocsánatot

Lady Flora Hastings állapota egyre csak romlott, haja kihullott, erejét elvesztette, rendkívül vékonyra fogyott. Két hónappal a vádak tisztázása után elhunyt. A boncolás után az is kiderült, miért nézhették terhesnek. Előrehaladott májrákban szenvedett, az okozta a hasi duzzanatot, tehát amikor megszégyenítő módon megvizsgálták, akár fel is fedezhették volna, hogy valami nagyon nincs rendben a belső szerveivel. Nem sokkal a halála előtt Viktória meglátogatta a lányt, naplójában részletesen leírta, hogy az olyan vékony volt, mint egy csontváz. Mikor a királynő azt mondta neki, hogy reméli, hamarosan újra találkoznak az udvarban, miután meggyógyult, az úgy szorította meg a kezét, mintha azt akarná mondani: ez már nem fog megtörténni.

Conroy, a nyilvános bocsánatkérést követelő, becsületében mélyen megsértett Hastings család és a parlamentben ellenzékben lévő tory párt komplett sajtókampányt indított Viktória ellen, aki inkább hitt a gonoszkodó udvari pletykáknak, és megalázott egy beteg udvarhölgyet, mint hogy ártatlanságot szavazzon neki. Cikkeket írtak, még Lady Flora egyik levelét is nyilvánosságra hozták, csak hogy mindenki olvashassa az igazságot. Ahányszor csak Viktória megjelent a nép előtt – nyilvánosan soha nem kért bocsánatot az ügyben –, az emberek kiabáltak, gúnyosan füttyentgettek neki, és a kezére játszó miniszterelnökre, Melbourne-re utalva Mrs. Melbourne-nek nevezték. Még azzal is megvádolták, hogy a terhességről szóló pletykát ő maga eszelte ki és terjesztette el, csak hogy megszabaduljon két ellenségétől. Viktóriát megviselték a támadások, főleg az, hogy kénytelen volt a botrányból győztesen kikerülő Lord Conroyt ismét a kormányzás közelébe engedni.

A hónapokig tartó botrány végül elcsitult, házassága, illetve gyermekei révén a megtépázott tekintélyű Viktóriának a nép is megbocsátott. Népszerűsége egyre nőtt, de élete végéig rémálmok kínozták Lady Flora ügye miatt.Talán nem is csoda. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra