Így válassz tökéletes szőnyeget a lakásba

A szőnyeg egy lakás kikerülhetetlen és meghitt hozzávalója, ami a megfelelő helyre kerülve valódi színfoltja lehet az otthonodnak. Szőnyegkisokosunk segítségével eláruljuk, hogy mire kell odafigyelned a vásárlásnál és az elhelyezésnél.

Gondoltál például arra, hogy nem mindegy, a nappalidban a bútorok a szőnyegeden állnak-e? Vagy hogy mekkora helyet érdemes hagyni a csupaszon maradt padlónak? A Studio McGee szempontjaival választ adunk azokra a kérdésekre, amiket talán még fel sem tettél magadnak.

Találd meg a megfelelő méretet

Bár fontos a szín és a minta is, mindenekelőtt koncentrálj a funkcióra, amikor szőnyeget választasz. Bizonyosodj meg róla, hogy megfelelő méretet választasz, és nem veszik el a térben, különben csak belerondít a szoba hangulatába. Az egyik aranyszabály, hogy a helyiség főbb bútorainak az első két lába kerüljön a szőnyegre, sose hagyd a szoba közepén a semmiben lebegni. Fontos, hogy kitöltse a teret, de ne fedje el az egész padlót, a szélek és a fal közötti ideális távolság 30-45 centiméter.

Szőnyegalátét? Az meg mi?

Sosem hallottál még a szőnyegalátétről? Pedig bizony érdemes lenne beszerezned, ugyanis amellett, hogy a helyén tartja a szőnyeged, az élettartamát is meghosszabbítja.

Ahány szoba, annyi szabály

Azonban minden helyiségre külön szabályok vonatkoznak. A nappaliban úgy helyezd el a kanapét és a foteleket, hogy csak az első két lábuk legyen a szőnyegen, és hosszában mindkét végén hagyj nagyjából 15 centiméternyi helyet szabadon. Két szőnyeget kettő a háromhoz arányban egymásra is rétegezhetsz, ilyenkor a kisasztalok a nagyobbik sarkaiba kerüljenek.

Az étkezőben az asztal és a székek maradjanak teljesen a szőnyegen. Hagyj körülöttük nagyjából 20 centiméter szabad helyet, 10 centiméterrel többet pedig a kárpit és a fal között.

A hálószoba elrendezése attól függ, hogy bizonyos King (nagyobb) vagy Queen (kisebb) méretű ágyad van. A Queen esetében az ágy alatt elhelyezett szőnyeg ne érje el az éjjeliszekrények elejét, hagyj köztük 20 centimétert, a King ágynál viszont nyugodtan elnyújtózhat ezekig a bútorokig.

Szőnyeg a padlószőnyegen

A padlószőnyeg fénykora lejárt, de még érdemes olyan helyiségekben használni, mint a háló vagy a gyerekszoba. Rövid szálú verzió esetén nyugodtan rétegezhetsz rá másik szőnyeget a fenti szabályok megfontolása szerint.

Szőnyeg a szőnyegen

Ne tarts a szőnyegek rétegezésétől! Előfordulhat, hogy egy minta túl karakteres egy helyiségben. Ezt úgy törheted meg, hogy egy természetes hatású szőnyeggel párosítod, mindig ez kerüljön alulra. Figyelj a méretekre és az arányokra is, hiszen azt szeretnénk, hogy a kisebb szőnyeg is érvényesüljön, és ne úgy nézzen ki, mint egy bélyeg.

Mi a különbség az olcsó és a drága szőnyeg között?

Egy szőnyeg ára rengeteg tényezőtől függhet. Azon kívül, hogy különböző márkáknak különféleképpen szabják meg az áraikat, az alapanyagot és a minőséget is megfizeted. Mérd fel a szükségleteidet, és válassz azok alapján. Van, akinek egy élethosszig tartó szőnyegre van szüksége, mások a gyerekszobába, az albérletbe keresnek ideiglenes megoldást, vagy nem szeretnének sokat költeni a vendégszoba berendezésére.

Harmónia az egybenyíló terekben

Elfordulhat, hogy a lakásodban több olyan helyiség van, amelyik egybe nyílik vagy akár egy térbe került. Ebben az esetben is törekedj az összhangra, azaz szőnyegválasztás szempontjából ne külön szobákként kezeld ezeket. Például, ha a nappalidba egy mintás darabot vásároltál, a mellette levő étkezőbe válassz egy egyszerűbb jutát.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek