A Harry Potter-sorozat sikerének titka a középkori lovagregényekben keresendő

Az első komolyabb regény, amit a kezembe vettem hétéves koromban, a Harry Potter és a bölcsek köve volt. Emlékszem, esténként képtelen voltam letenni, faltam az újabb és újabb fejezeteket. Az ötödik rész megjelenését tűkön ülve vártam, a hatodikat még az utcán is olvastam, a hetediket pedig már angolul kaptam meg, hogy minél előbb megtudhassam, hogyan végződik Harry és barátai kalandjai. Akkor még nem tudtam, hogy engem és a korombeli rajongókat egyszer majd Harry Potter-generációnak nevezik.

Tapasztalatból tudom, hogy gyereket nem egyszerű akármilyen történettel lekötni, ahhoz pedig már természetfeletti erő szükséges, hogy közel tíz éven át – megküzdve a gyerekkor nehézségeivel és a kamaszkor borzalmaival a fiatal felnőttség vizeire evezve – élvezhető és letehetetlen legyen ugyanaz a történet. A JSTOR Daily a sokakat foglalkoztató kérdés, a Harry Potter-sorozat titkának nyomába eredt.

Harry Potter, a középkori hős

A könyvsorozat népszerűsége Harry Potter és a bölcsek köve megjelenése után húsz évvel sem hagyott alább. A londoni Warners Brothers Stúdióban monumentális kiállítás épült a filmek díszleteiből, J. K. Rowling színpadra vitte a történet folytatását, amit már a Broadway-en is játszanak, és néhány hónapja jelent meg a varázslóvilág magizoológusának, Göthe Salmandernek a tankönyvéből sorozattá dúsított film második része.

A Harry Potter-könyvek több generáció szívét is meghódították
A Harry Potter-könyvek több generáció szívét is meghódították

Jogos a kérdés, hogy vajon minek köszönhető a varázsvilág hatalmas sikere? Egy teória az erős karakterformálásban látja a megoldást, a hősök ugyanis mitikus mintára születtek meg. Joseph Campbell The Hero With A Thousand Faces (Az ezerarcú hős) című könyvében a hőst úgy definiálja, mint olyan személyt, aki a mindennapi életéből egy természetfeletti erők uralta világba csöppen, ahol megküzd a mágikus erőkkel, végül egy olyan, szintén mágikus képességet nyer, aminek segítségével másokon segíthet.

Mágikus lények, hű segítők, varázslatos tárgyak

A Harry Potter a nyugati kultúra egyik ikonikus hőstörténete. J. K. Rowling az Exeter Egyetemen a klasszika-filológia mellett francia nyelvet és irodalmat is tanult, ami megmagyarázza, honnan származnak a középkori lovagregény mintái. Heather Arden és Kathryn Lorenz The Harry Potter Stories and French Arthurian Romance (A Harry Potter-történetek és a francia Artúr-mondakör lovagregényei) című esszéjükben számos olyan témát, karaktert és struktúrát említenek az írónő könyvsorozatában, amelyek a középkori lovagregényeken alapulnak. Artúr királyhoz hasonlóan Harryben is keverednek az isteni és az emberi minőségek.

„Bár a varázstalan (mugli) társadalom 21. századi – autókkal járnak és telefont használnak –, és alkalmanként a varázslók is feltűnnek ebben a világban, maga a Roxfort abszolút középkori helyszín” – írja Arden és Lorenz. Gondoljunk csak a viaszpecséttel ellátott levelekre vagy a iskola házainak a címereire. Albus Dumbledore Merlin-díjas, és azok a bizonyos legendás állatok is – az egyszarvú, a sárkány, a baziliszkus, a vérfarkas vagy a főnixmadár – a középkori mítoszok lényeit testesítik meg.

És persze itt van a hős maga. Amíg Percival, középkori lovag ügyes kardforgató és hihetetlenül gyors, addig Harry kivételesen tehetséges a seprűlovaglásban, elsőévesen bekerül fogóként a Griffendél kviddicscsapatába, aminek néhány évvel később ő lesz a kapitánya is. Ráadásul éppen olyan bátor és hűséges, mint Artúr király. Arden és Lorenz megjegyzik, hogy a könyvek mágikus cselekménye számos ponton a 14. századi Artúr-mondakörbe tartozó Claris et Laris modernizált változata.

A Roxfort jellegzetes középkori helyszín
A Roxfort jellegzetes középkori helyszín

A karakterek mindkét történetben képesek felvenni mások alakját, és mágikus módon képesek belenyúlni az időbe, ahogyan például Hermione az időnyerővel vissza tud térni a múltba, feltűnik egy bűbájos köpeny, varázslatos módon nyílnak meg ajtók, illetve egy víz alatti kaland is megelevenedik. A Claris et Larisban megölnek egy trollt, amíg Harry és barátai csak ártalmatlanná teszik a lánymosdóban garázdálkodó bestiát.

Arden és Lorenz szerint „ahogyan Artúrt lovagjai, úgy Harryt is hűséges társak kísérik el a kalandjaiban, akik segítik abban, hogy véghez vigye a céljait, de végül mindig egyedül kell szembenéznie a gonosszal”. Artúrhoz hasonlóan Harry is előhúz egy kardot egy tárgyból, amikor megküzd a baziliszkusszal a Titkok Kamrájában, és minden vágya, hogy meghódítsa szíve hölgyét, egy Ginevra nevű lányt (a név a Guinevere-ből származik).

No de mi a titok? 

Artúrnak, Percivalnak és Harrynek is meg kell válni az elsődleges (természetfeletti erővel rendelkező), majd a másodlagos (mugli) családjától. Ugyan Harry születésének körülményei miatt kivételezett lesz a varázslóvilágban, amikor először belép a Roxfort kapuján, kívülállóvá válik, akinek különböző próbák során kell bizonyítania, hogy rászolgált a hírnevére. Ebben a tekintetben az olvasók ízlése semmit sem változott a középkor óta, mind szeretjük azokat a történeteket, amikben adott egy szerencsétlen sorsú kívülálló, akiről kiderül, hogy ő a kiválasztott.

Mustra