Kiderült, idén melyik az ország legjobb étterme

Átadták a legjobb éttermeknek járó elismeréseket a 2019-es Volkswagen-Dining Guide Év Étterme Díjátadó Gálán, valamint bemutatkozott a „Made in Hungary” Top Gasztronómiai Társulás, hazánk legjobb 20 éttermének részvételével.

Február 25-én, hétfőn este rendezték meg a hazai gasztronómiai élet jelentős eseményét, a Volkswagen-Dining Guide Év Étterme Díjátadó Gálát. A fődíjat a Bocuse d’Or szakácsversenyt megjárt Széll Tamás és Szulló Szabina séfek által vezetett Stand kapta. Az Év Cukrászdája Díjat a tavalyihoz hasonlóan a Mihályi Patisserie, az Év Alternatív Vendéglátóhelye Díjat a Pizza, Kávé, Világbéke kapta. Ismét átadta a Dining Guide az Életmű Díjat, melyet Bíró Lajos vehetett át.

Újdonságok, különdíjak

A fődíj bejelentése előtt idén is átadták a különdíjakat. Újdonság, hogy a Dining Guide korábban nem vizsgálta az éttermi kávélapokat, idén azonban erre is sor került. A Dining Guide – Nespresso Az Év Éttermi Kávélapja Díjat a Stand Étterem kapta, ahol egy különleges One Eleven kávét szervíroznak fel, amely Molnár Attila, négyszeres magyar baristabajnok soproni pörkölőjében készül. Szintén először adták át a Dining Guide – Royal Bliss Az Év Koktélbárja Díjat, melyet a nemzetközi hírnevet is szerzett Boutiq’Bar tulajdonosa, az ország legismertebb bártendere, Nagy Zoltán vett át. 

Az idei harmadik új elismerés a Dining Guide – Lánchíd De Luxe Brandy Az Év Szervizembere Díj. Az éttermekben kulcsszerepet játszik a maître, azaz a házigazda, aki meghatározza egy egész étterem miliőjét, hangulatát. A díjat Lizsicsár Miklós, a St. Andrea Restaurant étteremvezetője nyerte. A Dining Guide – Az Év Cukrászdája Díjat a Mihályi Patisserie kapta, Mihályi László tulajdonos, cukrász ikonikussá vált váci cukrászdája. A Dining Guide idén úgy döntött, hogy a street food elnevezés helyett az alternatív vendéglátóhely kifejezést használja, hiszen a legtöbb esetben szó nincsen klasszikus utcai ételekről, bent, az éttermekben fogyasztjuk ezeket az ételeket. A Dining Guide – Az Év Alternatív Vendéglátóhelye Díjat a Dudás Szilárd és Dudás Szabolcs testvérek által jegyzett Pizza, Kávé, Világbéke zsebelte be. A Zwack Izabella Borkereskedés – Az Év Borlapja Díj az Arany Kaviár falát díszíti majd.

A Dining Guide – Miele Az Év Ifjú Séftehetsége Díjat Farkas Richárd, a Pajta séfje kapta, a Dining Guide – Römerquelle Az Év Séfje Díj tulajdonosa pedig a Borkonyha és a Textúra séfje, Sárközi Ákos. Sárközi Ákosék egyébként dupláztak, a Dining Guide – Unicum Riserva Az Év Legígéretesebb Konyhája Díjat is ő vette át, és a Textúra étteremnek szólt az elismerés. A Dining Guide – METRO Az Év Innovatív Konyhája Díj a Tiszavirág étteremé. A díjat az előremutató gasztronómiát képviselő szegedi étterem séfje, Kurucz Attila vette át.

Idén másodszor adott át a Dining Guide életműdíjat, amivel egy egész életutat, egy teljes munkásságot értékelnek. Egy olyan séfet és étteremtulajdonost kívánt a Dining Guide idén is díjazni, akinek tevékenysége generációkon képes átívelni. A díjat Bíró Lajos kapta. A díjátadón elhangzott, Bíró Lajos egyszerre egy igazi „nagyöreg” és egy modern, örökké nyughatatlan személyiség. Bátorságáról közismert, itthon először mert olyan alapanyagokhoz nyúlni, amelyek addig ki voltak rekesztve a jobb éttermek világából. A magyar gasztronómia egyik nagy megújítója, aki mindig kimondja, amit gondol, még ha az néha sok is.

Zajlik a munka az ország legjobb éttermében. De melyik ez?
Zajlik a munka az ország legjobb éttermében. De melyik ez?

Idén is külföldi szaktekintélyek határozták meg a rangsort

A Dining Guide idén is tartotta magát ahhoz, hogy külföldi szaktekintélyeket hoz, akik a végső döntéshozatalt segítik. Az egész éven át tartó tesztelésben nem vesznek részt elfogultsággal vádolható inspektorok, a hazai gasztronómiai életben érdekeltséggel bíró, aktív munkát végző séfek, étteremtulajdonosok, gasztronómiai tanácsadók és bloggerek. A nemzetközi szakmai zsűrit idén Enrico Crippa vezette, aki a három Michelin-csillagos Piazza Duomo étterem séfje. A Dining Guide évek óta dolgozik továbbá Fausto Arrighivel is, aki 36 évet töltött el a világ legnagyobb nevű étteremkalauzánál, a Michelin Guide-nál.

Mivel a Dining Guide elsősorban azon szempont szerint értékeli az éttermeket, hogy miként felelnek meg a saját kategóriájukban elvárható szintnek, olyan éttermeket is a legjobbak közé sorol, amelyek nem tekinthetők „klasszikus” csúcsétteremnek, mert progresszív étlappal, kötetlenebb stílusban és informálisabb szervizzel dolgoznak, ettől függetlenül azonban kétségkívül csúcskategóriásak. A zsűri nem akarta szűkebbre szabni a tíz legjobb étterem listáját, így idén is 10+2 éttermet listáztak az ország legjobbjaiként.

Az év legjobb étterme: a Stand 

A Volkswagen-Dining Guide Év Étterme Díj birtokosa 2019-ben a Széll Tamás és Szulló Szabina vezette Stand 94+ ponttal. A Dining Guide ítészei szerint a Standban a nemzetközi mércével is tökéletesen helytálló szakmai munka, a befektetett hit és energia egy olyan éttermet eredményezett, melynek további, nemzetközi eredményeiről minden bizonnyal fogunk még hallani a közeljövőben. Az ország legjobb szakemberei közül került ki az a négy ember – a séfpároson kívül Hamvas Zoltán és Csahók Ibolya –, aki megálmodta és létrehozta Magyarország legújabb csúcséttermét. A hangsúlyosan magyar alapanyagokra épülő menüsorban megtaláljuk a sok éve tökéletesített, ikonikus gulyáslevest és a somlóit is, és nem hiányozhatnak olyan hazai büszkeségeink sem az étlapról, mint a kecsege vagy a kacsamáj.

Széll Tamás és Szulló Szabina, a Stand séfpárosa
Széll Tamás és Szulló Szabina, a Stand séfpárosaPixeltaster

A Standot követi 93+ ponttal az Onyx. Az Onyx a magyar éttermek világában 2018-ban történelmet írt: elsőként érdemelte ki a két Michelin-csillagos minősítést. Az étterem konyháját 2016 óta Mészáros Ádám vezeti, 2017 óta Mártha Róbert cukrászséffel kiegészülve. Található ma is az étlapon halászlé, libamáj, töltött paprika vagy a „Túró Rudi” desszert, természetesen a hagyományostól elrugaszkodott módon készítve és tálalva.

A harmadik helyen 93 ponttal a tavalyi győztes, a Costes következik. A hazai fine dining éttermek úttörője 2010 óta őrzi Michelin-csillagát. Palágyi Eszter konyhafőnök vezetése alatt ma már határozottan magyar alapanyagokra épít a menüsor. Olyan hagyományos magyar ételeket kóstolhatunk, mint a csipketészta, a halászlé Fertő-tavi harcsából gyufatésztával, a paradicsomleves betűtésztával, a sárgaborsó-­főzelék vagy a somlói galuska. Gazdag az étterem vadkínálata: az étlapon szarvas, vaddisznó; a céklával és kávéval készülő vadgalamb pedig a Costes signature étele.

92 pontos a Borkonyha, a Costes Downtown, valamint a Babel. A Sárközi Ákos vezette Borkonyha szépen összeállított, „tiszta ízű” tányérjain egyre hangsúlyosabbak a magyar konyha klasszikus elemei, legyen az kocsonya, puliszka vagy Fekete-erdő ­desszert. A Costes Downtown konyhafőnöke, Tiago Sabarigo az utóbbi évben egymás után mutatott be újraértelmezett klasszikus magyar fogásokat, harcsát túrós csuszával, vadast, mákos gubát, máglyarakást és szilvás gombócot. A top éttermi kategória egyik legszínvonalasabb reggelijét is itt találjuk. A Babel Budapest egy nagyon egyedi felfogású, a divatos „nordic cuisine” stílus jegyeit is hordozó konyhát képvisel. Az artisztikus felfogású Veres István születési helyéről, Erdélyből származó, az ottani gasztronómiára jellemző alapanyagokkal kísérletezik. Így kerül erdélyi széna és gyógynövények a menüsorba; ikonikus fogásuk, a tojásos nokedli visszakerülése az étlapra pedig mindenképpen üdvözlendő.

91 ponttal szerepel a kalauzban a MÁK, valamint a St. Andrea Restaurant. Új belépő 90 ponttal a Textúra, Sárközi Ákos és a Borkonyha csapatának új étterme. A Dining Guide TOP10+2-es listájának egyetlen vidéki szereplője, az Anyukám Mondta 90 pontot érdemelt. Hazánk egyik legszerethetőbb étterme a Dudás Szabolcs és Dudás Szilárd alkotta testvérpárhoz köthető. Az ország egy eldugott kisvárosában országos hírű étteremmé, afféle kulináris zarándokhellyé nőtte ki magát az Anyukám Mondta. A top minőségű olasz alapanyagok – legyen az burrata vagy kiválasztott sonkamestertől érkező prosciutto – mellett ott a helye az étlapon a magyar malacfülnek és a házilag savanyított zöldségeknek is. 89 ponttal az Olimpia következik a sorban, végül a listát 89 ponttal Magyarország legrégebbi fine dining étterme, az Arany Kaviár zárja. 

Kellemes hangulatra számíthatunk, ha meglátogatnánk az ország legjobb éttermét
Kellemes hangulatra számíthatunk, ha meglátogatnánk az ország legjobb éttermét

Bemutatkozott a „Made in Hungary” Top Gasztronómiai Társulás

Az idei gálán jelentették be a szervezők a „Made in Hungary” Top Gasztronómia Társulás létrehozását. A vállalkozást a Dining Guide és a Magyar Bocuse d’Or Akadémia hívta életre a 20 legjobb hazai étterem részvételével. A társulás célkitűzése a magyar gasztronómia legnagyobb presztízsű, nemzetközileg elismert alapanyagkettősének összekapcsolása a legjobb magyar séfek teljesítményével. Az első ilyen alapanyag-választás a kacsamáj és a magyar borászat csúcsteljesítménye, a 6 puttonyos Tokaji Aszú. A külföldön is elismert presztízs hazai alapanyag, a kacsamáj, valamint a legismertebb magyar bor, a Tokaji Aszú a topséfek kezében egy „Made in Hungary” elnevezésű fogássá változik. Február 26-tól a TOP20 étterem étlapjain a „Made in Hungary” logó feltüntetése alatt mindenki számára elérhetővé válik és rendelhető az adott étterem „Made in Hungary” kacsamáj és Tokaji Aszú koncepciója.

„Ez a párosítás mindenki számára ismert, de az utóbbi évtizedekben inkább csak fogalmi szinten volt tetten érhető a magyar gasztronómiai kínálatban” – árulta el Herczeg Zoltán, a Dining Guide felelős kiadója. „A »Made in Hungary« missziója az ilyen megkérdőjelezhetetlen hazai brandek új kontextusba helyezése a legtehetségesebb magyar topséfek bevonásával. Ezáltal egy olyan unikális minőséget hozunk létre, amely a hazai és nemzetközi szinten is értelmezhető új kategóriaként jelenhet meg az éttermek étlapjain.”

Oszd meg másokkal is!
Mustra