„Ha kérdezték, azt válaszoltam, az apám autóbalesetben halt meg”

Számtalan sztárról tudunk, akik nehéz sorsú gyermekként nőttek fel, akiket bántalmaztak, vagy rettenetes családi körülmények közt érték meg a felnőttkorukat.

Persze lehet, hogy éppen ezek a tapasztalatok tették sokukat csodabogárrá, tehetséggé, művészlélekké, ahogy az is lehet, hogy éppen ezek miatt táncolnak folyamatosan pengeélen. Nem vállalkozunk pszichológiai mélyelemzésekre, kivesézendő, milyen múltbeli dolog játszhat közre egy-egy híresség jelenlegi karrierjében, de két különlegesen tragikus történetet azért megosztunk veletek.

Apa csak egy van

Charles Harrelson egy szövetségi bíró meggyilkolásának vádjával börtönbe került, és egészen haláláig a négy fal közt gubbasztott. Fia apa nélkül nőtt fel. A színész Woody Harrelsonról van szó, aki mindössze 7 éves volt, mikor apja lelépett a színről 1968-ban, két fivérével és anyjával egyedül nevelkedtek. Kámforrá vált, és azt se tudták, miért. Egészen 1981-ig, amikor az országos hírműsorokban felbukkant: letartóztatták Wood bíró meggyilkolásáért. 1988-ban a színész elmondta, hogy többször is meglátogatta a börtön falai közt. Komolyan vívódott,

még mindig mérlegelem, hogy megérdemli-e a hűségemet és barátságomat.

Az apa nem először került bíróság elé, már 1968-ban egy bizonyos Alan Harry Berg meggyilkolásával vádolták, ám két évvel később felmentették. Ugyanebben az évben egy kisvárosi elnök meggyilkolását is a nyakába varrták: nem véletlenül. Habár a valódi gyilkos nem ő volt, bűntársa volt a tettesnek, így első körben hét év próbaidőre, majd másodfokon 15 év börtönre ítélték, ahonnan jó magaviseletért 5 év után szabadulhatott.

Woody Harrelson
Woody HarrelsonFrederick M. Brown / Getty Images Hungary

Woody Harrelson apjának története itt még nem ér véget, ugyanis 1979 májusában a szövetségi bíró John H. Woodot lelőtték San Antonióban. Az apa hamar a képbe került, ugyanis kiderült, hogy az El Paso-i drogdíler, Jamiel Chagra bérelte fel őt a gyilkosságra. Chagrának éppen folyamatban levő ügye volt, a bíró pedig éppen a gyilkosság másnapján tartotta volna a tárgyalást.

De honnan vezetett az út Harrelsonhoz? Egy balga elszólástól indult, amit Chagra a börtönben ülő fivérének mondott odabent. A hangfelvételen tisztán hallatszott, hogy erről beszélnek, a nagy összegű fizetséget pedig meg is találták Harrelsonnál, aki aztán hiába tagadta, hogy nem követte el a gyilkosságot, kétszeres életfogytiglanra ítélték. Már 2003-at írtak, amikor Chagra revideálta vallomását: mégsem Harrelson volt a tettes. Ekkor már a sikeres színész Woody próbálta megmenteni apját a börtön martalékából, ám az új tárgyalás kérelme süket fülekre talált.

Egyébként még a börtönből is kavarta a port az öreg Harrelson: 1980-ban azt állította, ő ölte meg 1963-ban John F. Kennedyt. Az amerikaiak legnagyobb kérdésére hirtelen választ adott, és természetesen híre kelt az országban. Persze később kiderült, hogy Harrelson rendesen be volt állva, kokainozott, így nem tudták hirtelen feltörő vallomását készpénznek venni. Noha az FBI-tól kezdve számtalan szakértőkig kutatták az igazságot, újra előásták a bizonyítékokat, teljesen biztos válasz sosem született, viszont plusz egy összeesküvés-elmélet keringhetett az üggyel kapcsolatban. Mindenesetre Charles Harrelson ellen sosem emeltek vádat, hiszen így is már kétszeres életfogytiglannal ült a börtönben.

Charles Harrelson, a színész apja
Charles Harrelson, a színész apjaHouston Police Department

1995-ben még kísérletet is tett a szökésre, a szabadságvágyát azonban nem tudta megélni, át is helyezték az atlantai helyéről Coloradóba, ahol aztán élete végéig élvezhette a csöndet és a békét.

Szemtől szemben

Charlize Theronnak sem indult egyszerűen az élete. A tavalyelőtti Atomszőke bemutatója kapcsán mesélt először a gyerekkorát megrázó traumáról a People magazinnak: milyen volt felnőni egy alkoholista apa mellett. Sajnálatos módon megszámlálhatatlanul sok ilyen eset történik. A dél-afrikai születésű színésznő anyja viszont önvédelemből szeme láttára megölte apját, mikor az részegen rájuk támadt.

„Úgy tettem, mintha nem történt volna meg. Nem mondtam el senkinek – nem is akartam elmondani senkinek. Ha bárki kérdezte, azt válaszoltam, az apám autóbalesetben halt meg.” Az Oscar-díjas színésznő örökösen félt az emberek reakciójától. „Nem is tudják, hogyan reagáljanak rá. És sosem akartam áldozat lenni. Éveken keresztül szorongtam, egészen addig, míg terápiára kezdtem járni.”

Charlize Theron az Atomszőke premierjén
Charlize Theron az Atomszőke premierjénMatt Winkelmeyer / Getty Images Hungary

A pszichológushoz viszont nem az apja halálának traumája vitte el kései húszas éveiben. „Azt hittem, megoldottam. Már egészen nyugodtan elfogadtam.” Amit viszont nem tudott feldolgozni, hogy mennyire szörnyű volt felnőni egy teljesen kiszámíthatatlan személy mellett. " Az, hogy minden napomat egy alkoholista mellett kellett megélnem, és

úgy keltem fel minden reggel, hogy fogalmam sincs, mi fog történni,

sokkal inkább hatással volt a felnőttkoromra. Hozzátette, édesanyja igen jól viselte a balesetet, majd méltatta őt önzetlen odaadásáért. „Ő egyszerűen hihetetlen inspiráció az életemben. [...] Ez szörnyű, tudni ezt [a balesetet] szörnyű. De most dönts. Meg fog téged ez határozni?

El fogsz süllyedni vagy úszni fogsz a víz felszínén.

Ez az ő filozófiája.”

A színésznő és édesanyja, Gerda
A színésznő és édesanyja, GerdaMat Szwajkos / Getty Images Hungary

Az édesanya egyébként sosem volt letartóztatva gyilkosságért, a szemtanúk és a körülmények tisztán kimondták, hogy önvédelem történt.

Ha nem volt elég az érdekesség, olvass tovább!

Oszd meg másokkal is!
Mustra