6 különleges társasjáték hideg őszi estékre

Ismét hat társasjátékot mutatunk, ezúttal azokra a bizonyos hosszú, őszi estékre ajánljuk őket egy csésze teával.

Ősszel egy kicsit lelassulunk. A hideg, esős napokon a lakásba kényszerülünk, és a hosszú estéken van időnk arra, hogy a folytonos rohanás helyett süssünk egy finom süteményt, teát főzzünk, beszélgessünk a barátainkkal vagy a családunkkal. Hat olyan társasjátékot ajánlunk, melyek illenek ezekhez az alkalmakhoz.

Azul

Az Azul 2018-ban elnyerte az év társasjátéka címet. Nem csoda, hiszen igazi addiktív játék, amit rövid távon nehéz visszapakolni a dobozába, hosszú távon pedig feltenni a polcra. Az oldalamon megjárt egy őszi horvát nyaralást, családi és baráti társas esteket, és mindenhol megállta a helyét, igaz – a jó játékok ismérve szerint – olyan lelki sebeket ejtett, amiket még évek múlva sem felejtünk el. „Miért nekem kellett keresztbe tenni, amikor az ő tábláján már betelt egy sor?”

Azul társasjáték
Azul társasjáték

A történet szerint I. Mánuel, Portugália királya beleszeretett a színes csempékbe, amiket az Alhambrában látott. Hazatérve megparancsolta mestereinek, hogy évorai palotáját is hasonlóképpen díszítsék fel. Mi, a játékosok vagyunk ezek a bizonyos mesterek, és a feladatunk, hogy különböző színű és mintájú csempékkel rakjuk ki a nekünk kiszabott falfelületet a város manufaktúráiból vásárolva. A feladat természetesen az, hogy minél több pontot gyűjts össze a csempék megszerzésével és egymás mellé helyezésével. Közben résen kell lenned, hogy ne maradjon rajtad felesleg, különben sok-sok ponttól szabadulsz meg.

A játék során a figyelmedet és a furfangodat kell bevetned, ügyeskedj úgy, hogy mindig egy lépéssel a többiek előtt járj. Az Azul könnyen megérthető, izgalmas és szép társas. A játékmenet pörgős, és minden társad lépésére figyelned kell, ezért nincsenek üres járatok. A családi teázós esték elengedhetetlen hozzávalója.

Azul – stratégiai játék 2-4 fő részére

Korosztály: 8 évestől 99 éves korig

Játékidő: 30-45 perc

Játékszabály: egyszerű

Szabály magyar nyelven: innen letölthető

Elérhetőség: Gémklub webáruház

Ár: 12 990 forint

Szubjektív vélemény: A hosszú és hideg őszi estéken a család legjobb barátja... vagy ellensége?

Értékelés: 5/5

Photosynthesis

Tudom, hogy nem szabad a borító alapján megítélni a könyveket – ahogyan a társasjátékokat sem –, de valljuk be, hogy ismeretlenül szívesebben nyúlunk egy szép grafikával ellátott történet után. Micsoda meglepetés, ha a tartalom még annál is szuperebb, mint amire vártunk! A Photosyntesis maga az esztétikai élvezet, már azzal is komoly időt el lehet tölteni, hogy az alaposan kidolgozott részleteket vizsgáljuk az elemein. Egy kismadár a fenyő ágán, egy róka a tölgy tövében.

A játékban egy bizonyos fafajt képviselsz, és az a célod, hogy te urald az erdőt. Szórhatsz magot és növekedhetsz, de figyelned kell arra, hogy ne kerülj más fák árnyékába, különben nem tudsz fénypontokhoz jutni.

Photosyntesis társasjáték
Photosyntesis társasjáték

A Photosyntesis gyönyörű táblajáték, megdolgoztatja az agytekervényeidet. A sakk logikájához hasonlóan fontos, hogy jól helyezkedj, és hogy előre gondolkodj. A természetbarátok megunhatatlan társasa esős őszi hétvégéken. A Photosyntesis egy szelet erdőt varázsol az otthonodba, ha a rossz idő miatt a négy fal közé kényszerülsz.

Photosyntesis – stratégiai játék 2-4 fő részére

Korosztály: 10 évestől 99 éves korig

Játékidő: 30-60 perc

Játékszabály: közepesen bonyolult

Szabály magyar nyelven:  innen letölthető

Elérhetőség: Gémklub webáruház

Ár: 11 490 forint

Szubjektív vélemény: Hangulatos, gondolkodós játék, ami a legzordabb őszi estét is felmelegíti.

Értékelés: 5/5

A tízévente virágba boruló cseresznyefa legendája

Gyerekkoromban a végletekig bolondultam a japán kultúráért, minden gésákról szóló könyvet elolvastam, és ekkor kezdődött az animék iránti lelkesedésem is. Valószínűleg az a varázslat ragadott meg, ami ott van a legendáikban, a hiedelemrendszerükben, a múltjukban. Azonnal heves szívdobogást éreztem, amikor megláttam a játék nevét: A tízévente virágba boruló cseresznyefa legendája.

Létezik egy varázslatos cseresznyefa, mely csupán minden évtizedben egyszer virágzik. Csodás erejének köszönhetően képes teljesíteni egy kívánságodat, ha te gyűjtöd össze a legtöbb lehulló virágát, de vigyáznod kell, hiszen ha túl kapzsi vagy, a fa nem tart méltónak az ajándékához.

A tízévente virágba boruló cseresznyefa legendája társasjáték
A tízévente virágba boruló cseresznyefa legendája társasjáték

A legendás cseresznyefa virágának a begyűjtése nem egyszerű, pedig csak úgy nyerhetsz, ha a játék végén nálad van a legtöbb. A különböző színű virágokat egy zsákból húzod ki látatlanul, miközben figyelned kell arra, hogy ne markolj fel túl sokat egyszerre, és hogy kerülj bizonyos színkombinációkat. A paravánod elé helyezett virágokat mindenki láthatja, azonban azokkal, amiket mögé rejtesz, még okozhatsz meglepetést a játék végén.

A tízévente virágba boruló cseresznyefa legendája egyszerű és pörgős társas, ha gyorsak vagytok akár öt perc alatt is végezhettek egy körrel. A húzásoknál főként az intuíciódra hagyatkozhatsz, de virágok begyűjtésénél szükséged lesz egy kis furfangra.

A tízévente virágba boruló cseresznyefa legendája – családi játék 2 vagy több fő részére

Korosztály: 8 éves kortól

Játékidő: 5-30 perc

Játékszabály: könnyű

Szabály magyar nyelven:  innen letölthető

Elérhetőség:  Reflexshop webáruház

Ár: 5990 forint

Szubjektív vélemény: Kedves és gyors, tavaszt idéző játék, felpörgeti az őszi teázásokat a barátokkal. Akkor érdemes bevetni, ha közben szívesen beszélgettek. Nem kell sokat töprengeni a körödben, a lényeg, hogy legyen szerencsés kezed.

Értékelés: 5/4

Sárkányok erdeje

Nagy rajongója vagyok azoknak a játékoknak, amelyekben egy történeten kell végighaladni, ha pedig ez a történet valamilyen varázslatos világban kap helyet, az csak hab a tortán. A Sárkányok erdejében egy kalandor bőrébe bújsz, akinek az a célja, hogy legyőzze az erdőt uraló két sárkányt. Az utadat persze más lények – dühös ogrék vagy morcos goblinok – is keresztezik.

Sárkányok erdeje társasjáték
Sárkányok erdeje társasjáték

Az erdei fenevadak kártyák formájában érkeznek a játéktérre, a kezedben levő kalandorkártyákkal győzheted le őket. Különböző szín- és számkombinációkkal indulhatsz harcba, és a pontjaidnak megfelelően kísérelheted meg agyoncsapni, eltiporni vagy a sikolyoddal megrettenteni az adott szörnyet. A támadásod sikere a szerencsén múlik, ugyanis a végső pontszámodat kockadobással határozod meg. Minél több és minél értékesebb trófeát gyűjtesz be, annál nagyobb esélyed van a győzelemre. Bezsebelhetsz néhány varázstárgyat is, melyek majd az ütközetekben segítenek.

A Sárkányok erdeje lebilincselő és változatos társas jópofa karakterekkel. A többféle kártya és kocka használata izgalmassá teszi a játékot, ugyanis nem csak logikára vagy szerencsére, akár bátorságra is szükséged lesz, hogy neki merj rontani egy nagy pontszámos szörnynek.

Sárkányok erdeje – családi játék 2 vagy több fő részére

Korosztály: 8 éves kortól

Játékidő: 5-30 perc

Játékszabály: egyszerű

Szabály magyar nyelven:  innen letölthető

Elérhetőség:  Reflexshop webáruház

Ár: 4990 forint

Szubjektív vélemény: Szórakoztató játék kicsik és nagyok bevonásával.

Értékelés: 5/5

The Tea Dragon Society

Ezúttal is hoztam két angol nyelvű játékot. A The Tea Dragon Society bájos grafikája – ahogyan a Photosyntesisé is – első látásra nagy kedvencem lett. A játék alapja Katie O’Neil webképregénye, amit ezen a linken te is elolvashatsz.

Egész életedben arra vágytál, hogy neked is lehessen egy teasárkánybébid? Akkor eljött az idő, hogy valóra váljon az álmod. Válassz egyet a négy sárkány közül, és szerezz vele minél több szép, közös pillanatot négy évszakon keresztül. A Sárkányok erdejéhez hasonlóan ebben a játékban is a paklid felépítésére kell koncentrálnod, de ahelyett, hogy eldobnád a már felhasználtakat, a dobópaklidból később visszakerülnek a kezedbe. A pontokat az élménykártyák hozzák, de nem árt, ha olyan mágikus tárgyakkal is felszerelkezel, melyek a későbbiekben megvédenek a rossz lapoktól.

The Tea Dragon Society társasjáték
The Tea Dragon Society társasjáték

A The Tea Dragon Society a világ legaranyosabb társasjátéka, mind a grafikáját, mind a játék menetét és célját tekintve. Kell-e több egy borongós, őszi estére, mint a legjobb barátaid, egy bögre forró tea és bébisárkányok?

The Tea Dragon Society – kártyajáték 2-4 fő részére

Korosztály: 10 éves kortól

Játékidő: 30-60 perc

Játékszabály: könnyű

Szabály angol nyelven: innen letölthető

Elérhetőség: Metagame webáruház

Ár: 8990 forint

Szubjektív vélemény: A játék szívmelengető cukiságbomba!

Értékelés: 5/5

Sylvion

Ki mondta, hogy az énidő és a társasjáték két összeegyeztethetetlen fogalom? Bár nagyon szeretjük a családunkat és a barátainkat, bizony vannak olyan esték, amikor semmi másra nem vágyunk, mint hogy a legkényelmesebb melegítőnkben egy pohár forró ital és néhány gyertya társaságában gubbaszthassunk otthon – egyedül. Ha a sorozataid végére értél, és már a kedvenc könyvedet is rongyosra olvastad, vagy csak egyszerűen szeretnél kipróbálni valamilyen új énidős tevékenységet, akkor a Sylviont neked találták ki. Mivel egykeként nőttem fel, probléma nélkül le tudom foglalni magam – volt időm megtanulni a mikéntjét –, de abban biztos vagyok, hogy zsenge éveimben hasznomra vált volna egy egyszemélyes társasjáték. A Sylvionban az a szép, hogy kooperációs, kétszemélyes játékként is tud működni, ezért ha meguntad az egyedüllétet, bevonhatod a barátodat vagy a testvéredet is.

Sylvion társasjáték
Sylvion társasjáték

Lángra kapott az erdő, a te feladatod pedig az, hogy az erdei állatok segítségével megfékezd a tüzet. Egyfelől figyelned kell, hogy a tűz ne érhesse el az ép fákat, másfelől arra is ügyelned kell, hogy a játék végére elég fát meg tudj menteni a már sérültekből. A húzásaid szerencséjének függvényében állhatod útját a tomboló tűzvésznek, de nem mindegy, hogy hova rakod le, és mikor veted be a lapjaid.

Az első játékokban percek alatt gyalázatos vereséget szenvedtem a tűztől, ami arról árulkodott, hogy egy izgalmas társasjátékkal van dolgom. Nem egyszerű megfékezni az egyre gyorsabban terjedő és egyre magasabbra csapó lángokat. A grafika egyszerre kedves és mókás, imádni valók a gyerekrajzhoz hasonló morcos sünök és a mérges lángok. Ha az alapjátékban már otthon érzed magad, egy szinttel feljebb léphetsz, és bevetheted a kiegészítő kártyákat és a tűz tokent.

Sylvion – stratégiai kártyajáték 1-2 fő részére

Korosztály: 10 éves kortól

Játékidő: 30 perc

Játékszabály: könnyű

Szabály angol nyelven: innen letölthető

Elérhetőség:  Metagame webáruház

Ár: 8490 forint

Szubjektív vélemény: Időfaló társasjáték, nem lehet abbahagyni.

Értékelés: 5/5

További játékok is érdekelnek? Akkor ez is neked szól: 

Oszd meg másokkal is!
Mustra