Egypercesek: íme, a világ legrövidebb menetrendszerű repülőjáratai!

Egyperces repülőút? Bizony van ilyen! Az elemek néha összefognak, hogy megnehezítsék a közlekedést, olyankor csupán pár percre kell repülőre ülnünk, hogy átszelhessünk egy völgyet vagy átkelhessünk egy folyón.

Nyitott vagyok a világra, vonzanak a messzi tájak, amiért képes vagyok félretenni az utazás iránti ellenszenvem. Megszenvedem a repülőgépek turistaosztályainak szűk helyeit, a nyomáskülönbség miatti füldugulást és a turbulenciák okozta hányingert. De néhány óra múlva, amikor kilépek egy új országba, elfelejtem az addigi összes kellemetlenséget. Biztos vagyok benne, hogy ha egy út rövidebb ideig tartana, lelkesebben venném igénybe a légitársaságok szolgáltatásait. Idén tavasszal indult el például az Aruba és Punto Fijo között közlekedő járat, ami mindössze 15 perc erejéig száll fel a levegőbe. A CNN pedig ennek apropóján összegyűjtötte a világ legrövidebb repülőútjait.

Sint Maartentől (Karibi Hollandia) Anguilláig (Brit tengerentúli terület)

A karibi Sint Maartent nem csak arról nevezetes, hogy a világ egyik legszebb helyének tartják, hanrm arról is, hogy a világ egyik legrövidebb légi járata is itt közlekedik. A Princess Juliana Nemzetközi Repülőtérről mindössze 10 perc alatt ér a tőle 19,11 kilométerre található anguillai reptérig, a Saint-Barthélemy-ig tartó 32 kilométer hosszú utat pedig 15 perc alatt teszik meg a járatok. A karibi térség legújabb útvonalát Aruba és Punto Fijo között szintén 15 perc alatt lehet megtenni.

Anguilla homokos strandja.
Anguilla homokos strandja.Shutterstock

Arubátzól (Karibi Hollandia) Punto Fijóig (Venezuela)

2018 januárjában Venezuela három hónapra blokkolta a kereskedelmet Karibi Hollandia szigeteire, Arubára, Curaçaóra és Bonaire-re. A venezuelai miniszterelnök, Nicolás Maduro azzal érvelt, hogy szomszédjaik ellopják és a feketepiacra viszik az ország értékeit. Bár Aruba és Venezuela között továbbra is korlátozottak a lehetőségek, májusban új légi útvonal nyílt meg az arubai Queen Beatrix Nemzetközi repülőtér és a venezuelai Las Piedras Josefa Camejo Nemzetközi Repülőtér között, amit nyolc perc alatt tesznek meg a hetente kétszer induló járatok.

Westray-től Papa Westray-ig (Skócia)

A világ legrövidebb légi útvonala Skócia északi partjainál szeli át az eget a Westray és a Papa Westray szigetek között. A járat alig egy perc alatt teszi meg ezt az utat. Főleg a helyiek használják, hogy mindennapi teendőiket elintézhessék a szomszédos szigeten, de a turisták is szívesen szállnak fel rá.

Világítótorony Westray egyik szirtjén.
Világítótorony Westray egyik szirtjén.Shutterstock

Kegatától Apowóig (Pápua, Indonézia)

A Kegata Awopótól két és fél kilométerre fekszik, az őket elválasztó erdővel borított völgyön olyan veszélyes átkelni, hogy az út megtételére inkább járatot indítottak, amire 10 ember fér fel egyszerre. A táj és a távolság rövidsége pilótáikat valódi kihívás elé állítja. 

Tangerből (Marokkó) Gibraltárig (Brit tengerentúli terület)

Afrikát Európától a 14 és fél kilométer széles Gibraltári-szoros választja el egymástól. A két kontinens közötti utat megteheted a folyamatosan közlekedő kompokkal, de arra az esetre, ha nem szeretnél a tengeren hánykolódni, a Royal Air Maroc járata kínál alternatívát.

Tangeri világítótorony.
Tangeri világítótorony.Shutterstock

Kinshasától (Kongói Demokratikus Köztársaság) Brazzaville-ig (Kongói Köztársaság)

Kinshasát, a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosát és Brazzaville-t, a Kongói Köztársaság fővárosát a Kongó sáros vize választja el egymástól, ami felett két légitársaság, az ASKY és a Camair-Co járatai is közlekednek.

A Billy Bishop Toronto City Airporttól a Niagara District Airportig (Kanada)

Torontótól 136 kilométert kell megtenned, ha el szeretnél látogatni a csodás Niagara-vízesésig, azonban ha hosszúnak tartanád autóval az utat, megteheted repülővel is, és mindössze 15 perc alatt megérkezhetsz a vízeséshez.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek