Magánrepülők titokzatos világa: kik és hová repülnek velük?

Nem muszáj saját repülővel rendelkezned, ha magángéppel szeretnél utazni. Egy alkalmazással ugyanis akár 75 perccel a foglalást követően a levegőbe emelkedhetsz. Ha van rá pénzed.

A magángépek tulajdonosi körét természetesen a gazdagok közül is a leggazdagabbak dominálják: a magángéppel rendelkezők 35 százaléka legalább 132,3 milliárd forintos vagyonnal rendelkezik. A többségük 60 fölötti és általában a bankszektorban dolgozik olyan szorgosan, hogy megengedheti magának a fényűzésnek ezt a fajtáját. A legnépszerűbb úti célokat listázó CNN szerint ugyanakkor egyre inkább a magángépek bérlése felé tolódik a piac.

shutterstock 120431455

De hová repülnek?

A magángépek lefoglalását lehetővé tevő alkalmazások egyike, a PrivateFly szerint az ő szolgáltatásaikat is bankárok használják a legtöbbször. 2018 első felének leggyorsabb gépfoglalása mindössze 1 órát, 14 percet és 39 másodpercet vett egyébként igénybe: ennyi idő telt el a foglalás és a felszállás között.

A főleg európaiak által használt alkalmazás adatai szerint London volt a legnépszerűbb célpont. Európán belül a London-Párizs útvonal volt a legkelendőbb: egy hatszemélyes kisgép fedélzetén ez 2,5 millió forintba kerül.

shutterstock 111362132
Shutterstock

Londont Párizs és Los Angeles követi a PrivateFly listáján, a negyedik és az ötödik pedig Genf és Zürich lettek. Las Vegas és Nizza is szerepel még a tízes listán, amin némileg meglepő módon Birmingham és Manchester is helyet kapott.

Egy 2017-es felmérés szerint az összes magángépes utat figyelembe véve a New York-Washington táv volt a legnépszerűbb a maga 5106 ilyen útjával, a második legnépszerűbb pedig a Los Angeles-Las Vegas járat volt.

Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő, egyszerű és gyors alkalmazásokat már fiatalabb milliárdosok használják egyébként, a PrivateFly-t átlagfelhasználója csak 39 éves ugyanis.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek