Amikor gyorsabb a vonat, mint a repülő

Ha a repülőtérre kijutást, és az ott eltöltött időt is figyelembe vesszük, bizonyos utak esetében akár órákkal előbb célt érünk, ha a vonatot választjuk.

Egyáltalán nem kéne magától értetődőnek vennünk, hogy a repülő jelenti a leggyorsabb megoldást, ha Európán belül, két nagyváros között utazna valaki. A GoEuro infografikáit összefoglaló Daily Mail szerint például van olyan út is, amit több mint három órával tovább tart, ha a vasutak helyett a repülőn tökölődést választod.

Nem kell a tálcákkal bajlódnod

Ha csak a levegőben/síneken töltött időt vesszük figyelembe, természetesen még mindig a repülő jelenti ugyan a leggyorsabb megoldást. A repülőtérre kiutazást, a visszatérést a civilizációba, és a becsekkolással elfecsérelt időt is figyelembe véve azonban már más a helyzet. A London-Párizs útvonal esetében például több mint három órát spórolhatunk meg a GoEuro szerint, ha a vasútra szavazunk.

shutterstock 172581671

Ehhez hasonlóan a Brüsszel és Párizs közötti távolság is sokkal – nagyjából 2,5 órával – gyorsabban abszolválható, ha a másfél órás vonatutat választja inkább valaki. A Madrid-Valencia, a Párizs-Lyon és a Bologna-Róma út esetében nagyjából másfél órát spórolhatunk meg a vonatozással, és még Berlinből Prágába is így érhetünk el a leggyorsabban: öt perccel jobb időt fut a vonat!

Zöldebb is

Ebben az esetben persze inkább a sokszor még mindig az olcsóbb jegyek miatt érdemes a vasutat választani. Illetve ha félsz a 11 000 méter magasban lebegő fémkasztniban helyet foglalni. Vagy ha a környezetre is gondolsz: ha repülő helyett vonaton teszed meg a Brüsszel-Párizs utat, 120 kiló szén-dioxidot is megspórolhatsz. Már amennyiben a többi utast is sikerül magad mellé állítanod, és törlik a járatot.

Bizonyos esetekben még a busz is gyorsabb egyébként: Amszterdamból Brüsszelbe például 45 perccel juthatunk el gyorsabban, ha repülő helyett buszra ülünk. A következő 10 út esetében gyorsabb megoldás a vonatozás:

  • London - Párizs
  • London - Manchester
  • Brüsszel - London
  • London - Amszterdam
  • London - Edinburgh
  • Barcelona - Madrid
  • Róma - Velence
  • Amszterdam - Párizs
  • Milánó - Róma
  • München - Frankfurt
Oszd meg másokkal is!
Mustra