31 világsztár sörfőzde egy csárdában is megfér

Sörfesztiválban is lehet még újat mutatni!

Kolbászos-pereces sörfesztiválok helyett végre a világ legjobb sörfőzdéi jönnek Budapestre.

Mióta néhány magyar sörfőzde is megmutatta, hogy van élet a kukoricadarás ipari sörökön túl, néhány kereskedő pedig azt, hogy az izgalmas cseh és belga sör nem egyenlő azzal, amit a hipermarketek polcán látsz, szépen elkezdett felpörögni a magyar kézművessör-szakma. És hamarosan újabb szintet lép: jön az első olyan sörfesztivál, ami a legmenőbb nemzetközi neveket vonultatja fel! Nem is akárhogyan. 

Ahogy beköszönt a jó idő, egymást érik a sörfesztiválok. Néhány rendezvény arra szakosodott, hogy a magyar sörfőzdék söreit próbálja megismertetni a közönséggel, de legyen azért ott néhány importőr söre is. Vannak aztán a kifejezetten egy-egy típusra épülő sörfesztiválok, ahol túlnyomó részt a cseh vagy német, esetleg belga söröket lehet mélyebben megismerni. És vannak persze a nagy kommersz fesztiválok, ahol gyakorlatilag ugyanazokat lehet inni, mint bármelyik random kocsmában, csak drágábban. És még belépőt is szednek...

Nincs is a legtöbbel semmi baj, csak hát egy idő után már nagyjából egyik sem tud olyan igazán újat mutatni. Na, ebbe a kissé monoton körforgásba robban bele a Beer Week In Budapest azzal, hogy megcsinálja a sörfesztivált, amire külföldről is vesznek jegyet. 

31337744 189478021684091 5650825708990103552 o
David Bodnar / BPBW/Fenekig.com

Nem a szokásos felhozatal

Sörözni jó, mert összehozza az embereket. A Beer Week In Budapest, meg összehozta 16 ország legmenőbb sörfőzdéit:

május 20. és 27. között összesen 40 kisüzemi főzde 160 féle söréből lehet válogatni.

A rendezvény azonban nem csak a söröket hozza el. Itt lesznek maguk a sörfőző mesterek is, hogy meséljenek az italról, aztán pedig együtt bulizzanak az addigra várhatóan már kissé megmulatott állapotba kerülő sörsznobokkal. Amit most kivételesen egy pillanatig sem negatív jelzőként használunk, hiszen tényleg olyan főzdék jönnek olyan sörökkel, amikkel aztán lehet menőzni a hozzáértő haverok előtt. 

De mik azok a menő főzdék?

Itt lesz például az amerikai Jester King és a Pipeworks, de ezeken kívül még legalább 15 országból érkeznek majd az olyan főzdék, amelyeknek a söreivel az erre fogékonyak már találkozhattak valamilyen formában a hazai kisüzemi sörös helyeken is. A To Øl, a BrewDog, a Brouwerij de Molen vagy az Amager Bryghus olyan specialitásokkal készülnek, melyek kis túlzással csak ilyen alkalmakkor elérhetők. A résztvevők teljes listáját érdemes bővebben is áttanulmányozni!

Sörkóstoló, de tényleg kóstoló

A rendezvény hetében több belvárosi kocsmában is lesz csapfoglalás, sörvacsora és egyéb programok, ahol a résztvevő főzdék söreivel lehet találkozni.

Az egész esemény csúcsa az a két kóstolónap lesz, ahol egy helyen hat órán keresztül korlátlanul lehet kóstolgatni a söröket.

Ez nem az a műfaj, ahol kiválasztasz egyet és kérsz egy korsóval. Itt gyakorlatilag el kell döntened, hogy melyik ujjadba harapj: a 160 baromi jó sör közül melyiket hagyd ki most, és kóstold meg másnap, vagy később egy csapfoglaláson.

Az esemény sajtótájékoztatóján egyébként Ian Lindsay, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete, a fesztivál egyik leglelkesebb támogatója, de a Beer Week In Budapest szervezői is egyetértettek abban, hogy az egydecis kóstolómennyiségekkel nagyjából 15-20 féle sört lehet ennyi idő alatt méltósággal megkóstolni. Ezalatt is érdemes pedig a könnyedebb lagerektől az erőteljesebb stoutok irányába haladni!

Aki nem félti a méltóságát, annak is javasoljuk a mértékletes alkoholfogyasztást, már csak azért is, mert 6 óra sok idő - kár lenne a felénél kidőlni. A sörök között érdemes továbbá sok vizet fogyasztani, hogy ne legyen probléma, hiszen este még buli is van! 

A főszervezők és Ian Lindsay nagykövet tanulmányozzák a söröket.
A főszervezők és Ian Lindsay nagykövet tanulmányozzák a söröket.David Bodnar / BPBW/Fenekig.com

Olyan magyar sör, amilyen még nem volt

A fesztiválon persze magyar sörfőzdék is jelen lesznek, ráadásul egy különlegességgel is készülnek: a 14 magyar sörfőzde együtt alkotott ugyanis egy kifejezetten erre a fesztiválra szánt főzetet, ami a sörkóstolón és a különböző kísérő rendezvényeken lesz elérhető.

Még egy fontos infó a sörkóstolóval kapcsolatban: főzdénként két csap, csaponként egy hordó a limit, ha az elfogy, akkor arra a napra már annyi. Vagyis érdemes valóban tanulmányozni a söröket, és lecsapni a különlegességekre. Itt lesz például a BrewDog nemrég nyílt savanyúsörös-részlegének büszesége, ami most először lesz elérhető az Egyesült Királyságon kívül. És persze a már előbb említett amerikai főzdék. 

Készül a sörkollaboráció
Készül a sörkollaborációBPBW/Fenekig.com

Jegyek és buli

A kóstolós napok után sem áll meg a buli a sörcsapok lezárásakor. A magyar főzdék sörei ugyanis maradnak a csapon, és indulnak a Dürerben a koncertek - ezeknek elsősorban azok fognak örülni, akik szeretik az underground metál zenekarokat.

A napi kóstolójegy 19 790 forintba kerül, ebben benne van a korlátlan italfogyasztás, az afterparty és persze a menő söröspohár is. Ha mindkét nap sörözni akarsz, az 32 990 forintba kerül. 46 990 forintért VIP jegy is van, ebben benne foglaltatik még egy sörivós buli és gyakorlatilag minden extra.

Nem állítjuk, hogy a 4-6 kocsmákban nagyüzemi sörökkel nem tudod ennek a töredékéért is leinni magad, ez a két nap azonban ténylegesen arról fog szólni, mennyire különbözőek és mennyire különlegesek tudnak lenni a sörök, ha a világ élmezőnyébe tartozó főzőmesterek készítik. 

31252942 189478185017408 1513181742192656384 o
David Bodnar / BPBW/Fenekig.com
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek