8 európai város, amit nézz meg, mielőtt elözönlik a turisták

Nagyon menő Varsó, Belgrád, Bécs és Porto is. Várhatóan megrohanják a turisták is a közeljövőben!

Nem éppen a kedvenc úti céljaid az olyan Insta-barát tömeghelyek, mint Disneyland? Olyan “feltörekvő” európai célpontokat mutatunk be a House Beautiful gyűjteménye alapján, amiket még nem özönlöttek el a turisták. Jöjjön nyolc izgalmas város, melyeknek nemcsak a történelmi negyede csodálatos, de a kulturális élet és a gasztronómia is pezseg!

1. Belgrád, Szerbia

A Száva és a Duna összefolyásánál fekvő fővárost Berlinhez hasonlóan nem a szépsége miatt szeretik az odalátogatók, hanem a partihajókból álló bulinegyedéért, éjszakai életéért, változatos látnivalóiért. Van egy kis középkor, egy kis szocializmus, egy kis '70-es és '90-es évek, meg egy kis kortárs. A város repülővel viszonylag gyorsan, körülbelül egy óra alatt elérhető Budapestről. A House Beautiful szerkesztői szerint nyáron érdemes ellátogatni a városba, mivel számos zenei fesztivált és kulturális eseményt tartanak ebben a szezonban, bár hozzáteszik, hogyha egy hétvégénél tovább maradunk az országban, akkor érdemes a szomszédos Montenegróban is körülnézni, elsősorban azoknak akik szeretik a természetet.

2. Riga, Lettország

Riga szecessziós központja az UNESCO világörökség részét képezi. A turisták is kezdik felfedezni Riga gyalogosan lazán bejárható macskaköves óvárosának (Vecriga) éttermeit, kávézóit, antik- és csokoládé üzleteit illetve bárjait, míg a város Miera Iela negyedét már évek óta Európa egyik legtrendibb városrészeként tartják számon. A kozmopolita város főbb látványosságai közé tartozik például Szabadtéri Néprajzi Múzeum, ami a világ legegységesebb szabadtéri múzeuma, több mint száz eredeti állapotában megőrzött lakóépületet, szélmalmot, templomot és gazdasági épületet mutat be. A Budapest-Riga távot körülbelül két óra alatt tudjuk megtenni repülővel.

3. Porto, Portugália

Az Atlanti-óceán partvidékén található kikötőváros Portugália második legnagyobb városa, állítólag hasonlóan szép, mint Lisszabon, csak kevésbé hektikus. A macskaköves utcáiról, bohém éjszakai életéről, megfizethető éttermeiről, illetve modern múzeumairól ismert városban kötelező körnek számít a Ribeira tér körül kialakult óváros, ami ma már a világörökség részét képezi. De érdemes felkeresni a 14. századi Szent Ferenc templomot, az I. Lajos hidat és a Vila Nova de Gaia borospincéit, a Serralves modern művészeti komplexumot, valamint a városi fogdában kialakított fotográfiai múzeumot is. A gasztroturisták szerint a bor mellett a francesinhát illik megkóstolni, ami nem más, mint egy marhasülttel, füstölt hússal, sajttal és sörös-paradicsomos szósszal megpakolt és leöntött szendvics.

4. Matera, Olaszország

A dél-olasz Matera a világ harmadik legrégebben lakott települése Aleppó és Jerikó után. A viszonylagos elszegényedés ellenére a város 2019-ben Európa kulturális fővárosa lesz, de természetesen a világörökség részét is képezi már 1993 óta. A kisváros elsősorban barlanglakásairól híres, már 800 éve is léteztek ilyenek Materában, de a település állítólag 8000 évvel ezelőtt is lakott volt. Ezek a barlangok mára tele vannak Airbnb lakásokkal, szállodákkal, üzletekkel, éttermekkel és bárokkal, mi azt ajánljuk, hogy addig nézzétek meg, míg teljesen le nem rohanják a turisták. Megértjük, ha valahonnan ismerős a látvány, Mel Gibson itt forgatta a Jézus életéről szóló filmjét, a Passiót. Budapestről nagyjából három óra alatt vagytok Materán repülővel.

5. Varsó, Lengyelország

A II. világháborúban a város nagyrésze odalett, így a háborút követően azt újjáépítették. Bár Varsó barokk jellege örökre eltűnt, a történelmi városrész legmeghatározóbb épületeit helyreállították. Óvárosát már 1980-ban a Világörökség részévé nyilvánította az UNESCO. A hangulatos városnak pezsgő éjszakai élete van, érdemes felkeresni a Powisle negyedet, a kommunista korszak ikonikus jelképeit őrző Neon múzeumot, de a lengyel gasztronómia remekeit se hagyjátok ki. Egészen speciális például a céklaleves (barszcz) vagy a töltött krumpligombóc (pyzy z miesem).

6. Bécs, Ausztria

A világ legélhetőbb helyének újra megválasztott Bécs csupán 243 km-re, autóval mindössze 2 és fél órára található Budapesttől. A turisták körében felkapott az egykori zsidónegyedben található Leopoldstadt, pontosabban a Prater strasse és a Karmeliterviertel változatos környéke, ahol a fiatal művészek mellett törökök és a balkánról érkezett bevándorlók élnek. Ha Bécsben jártok, feltétlenül menjetek el a színes gasztronómiai kínálatáról hires Nashmarktra, sütizzetek egyet vagy kettőt a Fett + Zuckerben, egyetek valami újragondoltat a Skopik & Lohnban, vásároljatok dizájner cuccokat a Songban és üljetek fel egy körre a város retro óriáskerekére is.

7. Hamburg, Németország

Nemcsak Berlinben pörög az élet, hanem Németország harmadik legnagyobb forgalmú kikötővárosában, a Világ Kapujaként emlegetett Hamburgban is. Nemrég például Chanel showt tartottak Karl Lagerfeld szülővárosában, méghozzá a különös formát kapott koncertpalotában, a The Elbphilharmonieban. A városban érdemes felkeresni a régi könyvekben és vintage ruhákban gazdag Flohschanze bolhapiacot és a Sternschanzét vagy hamburgiasan a “Schanzét”, ami egy éttermekkel, bárokkal, kávézókkal, utcai művészekkel és fiatalokkal teli bohém tér.

8. Lausanne, Svájc

A Genfi-tó partján található, a híres Evian-hegyekre néző svájci kereskedelmi és konferenciavárosban 140 ezernek laknak. Itt van többek között a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Korcsolya Szövetség székhelye, illetve az Olimpia múzeum és Elysée Múzeum is. A város Le Flon negyedében számos művész él, de a környéken számos étterem és bár is található. A svájci város körülbelül 945 km-re van Budapesttől.

Oszd meg másokkal is!
Mustra