Divattöri: ennyit változott 100 év alatt a pöttyös ruha

A dívák, a háziasszonyok és a feministák is magukénak érzik a pöttyöket. Mutatjuk, hogyan épült be a divatba!

Nemcsak a csíkos és a kockás van évtizedek óta divatban, de a pöttyös is, aminek története a Vogue szerint valószínűleg az 1926-os Miss America szépségkirálynő választásig nyúlik vissza. Ekkor ugyanis a nyertes pöttyös fürdőruhában pózolt a kameráknak, majd két évvel később a Disney bemutatta Minnie egér karakterét, akinek piros pöttyös ruhája, ma már film- és divattörténelem.

Ugyanazért a mintáért rajong a hollywoodi díva és a gyári munkás is

Az 1930-as években az áruházak konfekció kollekcióiban is megjelentek a pöttyös ruhák, a '40-es években pedig Frank Sinatra “Polka Dots and Moonbeams” című slágere miatt volt menő pöttyösben járni. A negyvenes-ötvenes években Christian Dior reformálta meg a női divatot “New Look” névre keresztelt kollekciójával, amiben szintén helyet kaptak a romantikus pöttyök. Sőt, még Rosie the Riveter (Szegecselő Rózsa) is pöttyös fejkendőben látható J. Howard Milller háborús kampányhoz készített poszter sorozatának ‘We Can do It' feliratos plakátján, ami azt fejezi ki, hogy mennyire fontos a nők gyári munkája, míg a férfiak háborúban vannak.

A divat-és művészvilág is látott benne fantáziát

A hollywoodi filmcsillagok persze gyorsan rákaptak az új őrületre: a minta feltűnt Elizabeth Tayloron, Marilyn Monroen, Lucille Ball-on és Lauren Bacallon is akkoriban. A hatvanas évek elején Brian Hyland hozta vissza a pöttyöket ‘Itsy Bitsy Teenie Weenie Yellow Polka Dot Bikini' slágerével. A hetvenes években a kortárs művészek is meglátták a pöttyökben rejlő lehetőséget: gondoljunk csak a pöttyökkel teli világáról ismert japán avantgárd művészre, Yayoi Kusamára, aki több divatház, köztük a Louis Vuitton számára is készített már ilyen kollekciót, de a minta megjelent a Marc Jacobs, a Comme des Garcons, és a Balenciaga kollekcióiban, Roy Lichtenstein munkásságában és a képregények szuperhősnőin is.

Bob Dylan 1965-ös ‘Just Like Tom Thumb's Blues' című albumának borítóján látható pöttyös felsőben, de Mick Jagger, Roger Sterling, Joseph Gordon-Lewitt sőt Lionel Messi focista is viselt már valami hasonlót az elmúlt évtizedekben. Anna Akbari, a Closet Catharsis nevű stílus tanácsadó alapítója szerint napjainkban egyáltalán nem számít nőiesnek a pöttyös, sőt az ilyen ruhákat viselő férfiak azt jelképezik, hogy figyelmet szentelnek az öltözködésükre, divatorientáltak.

A 20. század második felére az alapruhatárunk részévé vált

A stílustanácsadó kitér rá, hogy valószínűleg az amerikai Godey's Lady's Book volt az első, aki egyik 1857-es cikkében polka dot, azaz pöttyös jelzővel illetett egy muszlinsálat. Ez azért is érdekes, mivel a polka szó lengyelül nemcsak népi táncot, de nőt is jelent, míg csehül a fiatal lányokat illették ezzel a szóval. A szakember szerint a divathullámra nagy hatással volt a pointillizmus és annak képviselői, például Paul Signac, Georges Seurat, Van Gogh, de ne felejtsük el Rippl-Rónai József 1889-es Nő fehér pettyes ruhában című festményét sem, ami igencsak merésznek számított abban az időben.

“Napjainkban elkerülhetetlenül a múltat idézik a pöttyös ruhák. Határozottan van benne valami nosztalgia. Főleg, ha az ötvenes-hatvanas évekre gondolok. Ahogy megnőtt a kereslet a vintage ruhákra, úgy a pöttyös ruhák is újjáéledtek. Az ezzel kapcsolatos nosztalgia azonban kicsit bonyolult, mivel a minta több színtéren is jelen volt akkoriban, a rockabilly ruháktól kezdve a Kennedy-korszakon, és a tipikus amerikai háziasszony gardróbon át a feministák ruhatáráig, ahogy ma is számos társadalmi rétegben megtalálható” – állítja Akbari, aki azt mondja, hogy ha egy ügyvédi irodában jelentkezne dolgozni, akkor nem viselne pöttyös ruhát, de a kreatív területeken a mai napig nagyon meggyőzően hatnak az egyszerre játékos és nőies pöttyök.

Végül nincs más hátra, mint kattints a galériára és nézd meg, hogy hogyan hordtuk a pöttyöket az elmúlt 100 évben!

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek