Skytrax 2018: a budapesti a legjobb kelet-európai repülőtér

A légiközlekedési elemző 14 millió utast kérdezett meg. Mutatjuk a világ 10 legjobb terminálját!

A stockholmi Passenger Terminal Expónn tette nyilvánossá a brit Skytrax légiközlekedési elemzőcég az éves top 100-as repülőtéri listáját, melyet több, mint 100 ország közel 14 millió anonim utasa körében, utaselégedettségi kérdőívvel mértek fel 2017. augusztus és 2018. februárja között. A Business Insider információi szerint a felmérésben több, mint 550 repülőtér vett rész, az elemzés során pedig olyan paramétereket és extra szolgáltatásokat is figyelembe vettek, mint például a kényelem, a repülőtéri mosdók elhelyezkedése vagy a repülőtéri személyzet nyelvtudása.

Jó hír, hogy a repülőtéri poggyászmaffia balhé ellenére a budapesti Liszt Ferenc repülőtér ötödik alkalommal is megkapta a “Legjobb Kelet-európai repülőtér” díját, bár az összesített listán hátrébb, a 90. helyre került a tavalyi 84. helyhez képest. Budapestet olyan városok követik a ranglistán a sorban, mint Tallinn, Kijev, Bukarest, Riga és Belgrád.

A világranglista szerint a szingapúri Changi nemzetközi repülőtér egymás után a hatodik alkalommal végzett az első helyen, az ázsiai repülőterek közül öt is a legjobbak között van, míg amerikai repülőtér nem került be a legjobb 25 közé. A legjobb európai repülőtér a felmérés szerint Münchenben található. Íme a világ 10 legjobb repülőtere:

1. A szingapúri Changi nemzetközi repülőtér (SIN)

A Changi már hatodik éve verhetetlen a ranglistán, így felmerül a kérdés, hogy mégis miért olyan fantasztikus a város üzleti központjától mintegy 17 kilométere található, 13 négyzetkilométer területen fekvő repülőtér, amit évi kb. 62,2 millió utasával a világ 16. legforgalmasabb repülőtereként tartanak számon. A kérdőívet kitöltők szerint gyönyörű a reptér épülete, hatékony a működése, szeretik a luxus szolgáltatásokat (pl. úszómedence, mozi) valamint az étkezési és a vásárlási lehetőségeket is. Többeknek bejön például a poggyászkiadó csarnok “zöld fala” , ami egy futónövényekkel és vízeséssel felturbózott öt méter magas fal az épületen belül, de a tranzitterület trópusi növényzete is népszerű az utasok körében.

2. Incshoni nemzetközi repülőtér (ICN)

A világ egyik legelitebb repülőterén körülbelül 57,8 millió fordul meg évente, így az Incshoni a világ 24. legforgalmasabb repülőtere. A 2001-ben nyílt reptéren a vásárlási-és étkezési lehetőségeket szeretik az utasok, akik számos kultúrprogram közül is választhatnak, ha akarnak. A repülőtéren belül található például a koreai kulturális múzeum is.

A wikipedia.org szerint Dél-Korea legnagyobb nemzetközi repülőterét már 12-szer választotta meg az Airports Council International (Repülőterek Nemzetközi Tanácsa) a világ legjobb repülőterének, amit a világ egyik leggyorsabb reptereként is számon tartanak, az indulás átlagosan 19, míg az érkezés 12 percet vesz igénybe, ami jóval alacsonyabbnak számít a 60-45 perces átlagnál.

3. Haneda nemzetközi repülőtér (HND)

A második helyről lépett egyet hátra a világ ötödik legforgalmasabb repülőtere (kb.79,9 millió utas évente), amit elsősorban a hatékony szolgáltatások, a tisztaság illetve a kiváló vásárlási lehetőségek miatt szeretnek annyira az utasok. A Haneda a tokiói körzetet kiszolgáló két nemzetközi reptér egyike, négy kifutópályája és három utasterminálja van. Ide kattintva csekkolhatjátok le, hogy milyen helyi specialitásokat lehet kóstolni a reptéri éttermekben.

4. Hongkongi nemzetközi repülőtér (HKG)

Az 1998 óta üzemelő létesítmény egy mesterséges szigeten, a Cheklápkók-szigeten található, ezért a helyiek körében Cheklápkók repülőtér néven ismert. Ázsia egyik legforgalmasabb légikikötőjén körülbelül 70,3 millió ember fordul meg évente, naponta pedig több, mint 100 légitársaság több, mint 900 járatot indít innen 160 célállomásra. A Skytrax felmérésében végzett már jobb helyen is, 2007-ben és 2011-ben például ez a reptér vezette a ranglistát. A mesterséges szigetre épített repülőteret a londoni Foster and Partners tervezte, a tervvel pedig a Guinnes Rekordok Könyvébe is bekerültek, mint minden idők legdrágább repülőtér építkezése, míg a ConExpo 1999-ben a 20. század tíz legnagyobb építészeti vívmánya közé sorolta a projektet.

5. Hamad nemzetközi repülőtér (DOH)

A dohai Hamad nemzetközi repülőtér Katar nemzetközi repülőtere, ami ma a Qatar Airwaysnek is otthont ad. Eredetileg 2009-ben nyitották volna meg, de végül 2014 óta indít és fogad járatokat, ma körülbelül 37,3 millió ember halad át rajta évente. A 16 milliárd dollárból felhúzott repülőtér a Skytrax szerint építészeti szempontból a világ egyik legnagyobb és legjelentősebb terminál-komplexuma. A tervezők oázis tematikát adta a reptérnek, az épületek vízes motívumokat kaptak, a tetőszerkezet hullámszerű lett, az épületben és környékén pedig sivatagi növényzet kapott helyet.

6. Müncheni repülőtér (MUC)

Az évente körülbelül 42,3 millió utast elbíró reptér Németország második legforgalmasabb repülőtere a Frankfurti repülőtér után. A München belvárosától északkeletre fekvő MUC hivatalos neve Flughafen München “Franz Josef Strauß” . Az 1992-ben épült létesítmény melletti területen nemcsak minigolfozni és teniszezni lehet, de történelmi repülőgépeket is megtekinthetünk két átszállás között.

7. Chubu Centrair nemzetközi repülőtér (NGO)

Megtartotta hetedik helyezését a mesterséges Ise-öbölben található reptér, amit a világ egyik legjobb regionális repülőtereként tartanak számon. Itt évente átlagosan 9,8 millió utas fordul meg, akik az épületből rálátnak Nagoja város kikötőjére, az épületben található hagyományos japán fürdőből pedig a naplementében is kigyönyörködhetik magukat. A repülőteret a helyi üzletek csoportok (mint például a Toyota vagy a Mitsubishi) nyomására 2000-ben kezdték el építeni, a Wikipedia szerint körülbelül 5,5 milliárd eurós költségvetésből.

8. London-Heathrow-i repülőtér (LHR)

Utasforgalmát tekintve (kb.75,7 millió ember) a Heathrow a világ hetedik legforgalmasabb repülőtere, ugyanakkor nemzetközi forgalom tekintetében nagyobb forgalmú, mint a világ bármely más repülőtere. A London központjától 25 km-re található repülőtérnek két párhuzamos kifutópályája és öt terminálja van, az utolsót a felmérést végző Skytrax a világ legjobb repülőtéri termináljaként tartja számon.

9. Zürichi repülőtér (ZRH)

Ez Svájc legnagyobb utasforgalmat (kb.27,7 millió ember) lebonyolító nemzetközi repülőtere és egyben a svájci Swiss légitársaság bázisa is. A repülőtér mindössze 13 km-re található Zürich központjáról, az ide érkezők a repülőtéren biciklit bérelhetnek, síbérletet válthatnak illetve megtekinthetik a Svájci Közlekedési Múzeumot is.

10. Frankfurti repülőtér (FRA)

Németország legnagyobb repülőtere 60,8 milliós utasforgalmával a negyedik helyen áll Európában, világviszonylatban pedig a 12. helyen. A világ egyik legjelentősebb nemzetközi tranzit-csomópontján két terminál felel a személyforgalomért. Az egyest a Lufthansa és annak partner légitársaságai használják, a kettes terminál pedig más társaságok gépeit fogadja. A Skytrax értékelői dicsérték a repülőteret, többen megjegyezték, hogy milyen egyszerűen lehet közlekedni a terminálok között, de a bevásárlási-és étkezési lehetőségek is népszerűek voltak a kutatást kitöltők között.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek