6 zseniális társasjáték felnőtteknek (is)

Unod a Monopolyt? Megőrülsz a Ki nevet a végén?-től? Ha szeretnél végre egy igazán jó társasjátékot, megmutatjuk, hogy mik a mi kedvenceink.

A családomban nagy hagyománya van a társasjátékoknak. Minden generációt összehoztak az asztal felett, a nyári szünetekben a dédimamám mindig kapható volt a malmozásra, és nyaralni sem mentünk el egy doboz Ki nevet a végén? nélkül. Még ma is úgy fest számomra egy ideális szerda este, hogy összejövünk a barátokkal, és kipróbáljuk az újdonságokat. Mióta pedig felfedeztem a kooperációs játékokat, elképzelni sem tudok jobb kikapcsolódást egy izgalmas társas partinál. Megosztom veled is, hogy melyek nagy kedvenceim, amik mellől nehéz felállni.

Old meg kísértetkastély rejtélye

Serdülőkoromban fedeztem fel, hogy miben áll Agatha Christie zsenialitása. A Tíz kicsi négerrel kezdtem, aztán utána egyből befaltam még vagy húsz könyvét. Imádtam a rejtélyeket, az érdekes karaktereket, és persze azt, hogy mindig az volt a gyilkos, akire sosem számítottam. Azon a karácsonyon kaptam a Jézuskától egy Cluedót, ami mind hangulatában, mind történetében megidézte kedvenc bűnügyi történeteimet. Az egyetlen problémám az volt ezzel a játékkal, hogy hamar rájöttem a megfelelő taktikára, innen pedig már túl könnyen nyertem azok ellen, akik először ültek le velem játszani. A Dixitbe is hamar beleszerettem, gyönyörűek a mesekönyvillusztráció-szerű kártyái, és érdekes a játékmenet is, ami függhet a kreativitásodtól vagy játékostársaid ismeretétől.

Mysterium ASM34531 15160238699275
Fotó: Gémklub

Az a játék, amit most ajánlok, ennek a két játéknak a fúziója: a Mysterium. Conrad MacDowell a háború után a régi családi birtokon kezd új életet, ám a kastély közel sem biztosít olyan nyugalmat, mint amilyenre vágyott. A házban ugyanis egy szellem kísért. MacDowell meghívja magához médium barátait, hogy felfedjenek egy gyilkosságot, ami hosszú évekkel ezelőtt történt. A játékban lehetsz te a szellem, aki elvezeti a médiumokat a megoldásig vagy egy a médiumok közül, aki a szellem jeleinek segítségével deríti ki, hogy ki volt a gyilkos, hol és mivel ölte meg az áldozatot, aki azóta a kastélyban kísért. A nyomokat kártyák formájában kapod a kezedbe a szellemtől, az ezeken szereplő képek, mint víziók utalnak a gyilkosságra. Be kell vetned a logikádat és az intuícióidat is, hogy felfedd a kastély rejtélyét!

(Gémklub, 12990 forint)

Cseréld le az Activitydet

Tapasztalataim szerint egy parti Activity bármilyen társaságot képes felrázni. Egyetlen hátránya, hogy egy rosszul sikerült selyemhernyó rajz vagy egy félreértett mozdulatsor családokat, barátságokat és szerelmeket szakíthatnak szét – még akkor is, ha előzőleg, közös megegyezés alapján a dobozában hagyjuk a pontozó táblát.

Imagine tarsasjatek REF31956 14676239176883
Fotó: Gémklub

Az Imagine az Activity kapcsolatbarát verziója. Nem kell beszélned, nem kell mutogatnod, és ami a legfontosabb – nem kell attól félned, hogy szürrealista rajzstílusod nem talál értő közönségre. Ebben a játékban átlátszó műanyag kártyákra nyomott ábrák mozgatásával írhatod körül a kitalálandó kifejezést, amire bárki rákérdezhet. A játékban akárhányan részt vehettek, csak egy sima, egyszínű felületre lesz szükségetek, amin jól látszanak a kártyák, a játékidőt ti határozzátok meg.

(Gémklub, 6990 forint) 

Bújj a rosszfiúk bőrébe, és foglald el Tokiót!

Tokió királyához hasonló játékkal még nem volt dolgom, de egyből belopta magát a szívembe. Jópofa, izgalmas és gyors. A 90-es évek rajzfilm- és képregényvilágát idézik meg a nagyváros felhőkarcolói között tomboló szörnyek.

A Tokió-öbölben megkezdődött a harc, szörny szörny ellen küzd, hogy kiderüljön, ki lesz a város királya. Válassz magadnak karaktert, dobj a kockákkal, és döntsd el, hogy pontszerzéssel vagy az ellenfeleid legyőzésével akarod megnyerni a játékot. Vásárolhatsz képességkártyákat is, amik segítségedre lesznek a küzdelemben. Hatan játszhattok egyszerre, de a kiegészítő csomaggal bővíthető is a játékosok száma. Egy kör nagyjából húsz perces, ezért viheted magaddal házibulikra, családi szülinapozásra vagy utazásra is.

(Reflexshop, 9990 forint)

Mentsd ki a relikviákat a süllyedő szigetről

Világéletemben utáltam versenyezni. Soha nem értettem, hogy miért jó olyan játékokban részt venni, ahol vagy te győzöl, és vonod magadra a társaság haragját, vagy te veszítesz, és úgy érzed, a kudarcaid listája egy újabb ponttal bővült. Mi lesz így a csapatszellemmel meg a világbékével? Aztán hallottam a kooperációs játékokról, mert igen, vannak ilyenek! A lényege, hogy a játékosok egy közös cél eléréséért indulnak, amit csak úgy érhetnek el, ha összedolgoznak. A Titkos sziget is ilyen játék.

Az Ősök szent szigete veszélyben van, lassan elönti a víz, és akkor a titkos relikviáit is elnyeri örökre a tenger. Felfedezőként az a feladatotok, hogy megtaláljátok mind a négy kincset, még mielőtt a föld eltűnne a lábatok alól. A sziget helyszínkártyákból épül fel, ezeken lépkedhettek a bábuitokkal, hogy felszárítsatok egy földterületet, vagy hogy megtaláljátok az ott elrejtett tárgyat. Segítened kell társaidnak felhasználva a különleges képességed, hogy ne váljon az áradás áldozatává, vagy hogy megkaparinthassa a relikviák egyikét.

A játék végén közösen hagyjátok el a szigetet, tehát mindenki nyer – vagy veszít. Egy kört fél óra alatt le tudtok játszani, a folytatásban átrendeződnek a kártyák, új pályán vághattok bele a második menetbe.

(Gémklub, 7490 forint)

Legyél kalandor, mentsd meg a világot!

Nem értem, hogy eddig miért nem olvastam H. P. Lovecraftot. Nagy rajongója vagyok a fiktív mitológiákon alapuló történeteknek, az ő könyvei pedig olyan ősi istenekről szólnak, akik évmilliókkal az ember előtt uralták a Földet, amíg el nem kellett hagyniuk a bolygót, de eljött az idő, hogy visszatérjenek. Az Eldritch Horror ezt a világot dolgozza fel.

Eldritch Horror magyar kiadas DEL34462 15046920796928
Fotó: Gémklub

Az Indiana Jones filmek hangulatát idéző tábla és játékmenet egy szuperizgalmas történetet foglal keretbe. A Föld különböző pontjain természetfeletti tevékenységeket észleltek, a nyomozók, vagyis a játékosok feladata, hogy megoldják a rejtélyeket, szörnyekkel küzdjenek meg és bezárják a dimenziókapukat, amiken át a világunkba érkeztek, mielőtt még a Nagy Öreg felébredne. A feladatok megoldásához segítségedre lesznek képességkártyák is, de ha nem vigyázol egy kaland könnyen az életedbe vagy a józan eszedbe kerülhet, akkor pedig véget ért számodra a játék. A Nagy Öregek fölött csak együttes erővel tudtok győzelmet aratni. Belevághatsz egyedül vagy barátokkal is. Maximum nyolcan ülhettek le a játék köré, és készüljetek fel, mert egy parti kitesz egy egész estés filmet.

(Gémklub, 19990 forint)

Megérkezett a leveled Roxfortból

Nem tagadom, hogy bármi, aminek köze van a Harry Potter könyvsorozathoz – kivéve a fanfiction minőségűre sikeredett nyolcadik részt, és a varázslényes tankönyv megfilmesítését – hisztérikus rajongást vált ki belőlem. A Hogwarts Battle azonban valóban zseniálisra sikerült.

Harry Potter Hogwarts Battle GAM35833 15163616629193
Fotó: Gémklub

A játék abszolút visszaadja a könyvek élményét. Harryvel, Hermionéval, Ronnal és Nevillel veheted fel a küzdelmet a válogatott gonosztevőkkel és magával Voldemorttal szemben, a végső csata éppen olyan kilátástalannak tűnik, mint a könyvsorozat utolsó fejezetiben. Használhatsz varázsigéket, mágikus tárgyakat és segítőket is toborozhatsz magad mellé. Kiválaszthatsz egy könyvet a sorozatból, de mind a hét rész kártyáival is játszhatsz egyszerre.

Szintén kooperációs játékról van szó, minden karakternek megvan a saját különleges képessége, amivel a társait segítheti. A roxforti csatát ketten vagy négyen vívhatjátok meg, és nehézségtől függően 30-60 percig tarthat.

(Gémklub, 14990 forint)

Tipp: Próbáld ki a játékokat!

Ha szeretnéd kipróbálni a társasjátékot, mielőtt megveszed, kikölcsönözheted. A Szellemlovas Szondi utcai üzletében több mint 260 játék közül választhatsz, és ha tetszik, megveheted.

Mustra