Milyen ruhában menjen Borbély Alexandra az Oscar-gálára? Szavazz!

Nyilván magyar tervezőtől választ majd, de kitől? Versenyben van például Abodi Dóra, Sármán Nóra és a Cukovy is. Szavazz a legjobbra!

Nemcsak Meghan Markle esküvői ruhájára vagyunk nagyon kíváncsiak, hanem arra is, hogy vajon mit fog viselni Borbély Alexandra a magyar idő szerint március 5-én hajnalban esedékes Oscar-gálán. Tudjátok, ő a főszereplője Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjének, amit a legjobb idegen nyelvű film kategóriában jelöltek Oscar-díjra. A 31 éves színésznő tavaly decemberben átvehette az Európai Filmakadémia legjobb színésznőnek járó díját is a filmben nyújtott alakításáért.

Tehát összeszedtünk pár olyan magyar tervezőt, akikről eltudjuk képzelni, hogy tőlük választ ruhát Borbély Alexandra. Az összeállítás során az aktuális vörös szőnyeges trendeket és az Oscar-díj esélyes színésznő eddig viselt darabjait is figyelembe vettük. Szavazd meg a hajtás után, hogy melyikben látnád a legszívesebben Hollywoodban!

Fekete ruha Abodi Dórától

Mivel a Golden Globe-díjátadón és a londoni BAFTA-n is fekete volt a dress code a hírességek körében, ezért könnyen elképzelhető, hogy az Oscar-gálán is így adnak majd hangot nemtetszésüknek a szexuális zaklatásokkal kapcsolatban. Ez a váll-és lábvillantós fekete Abodi estélyi például remekül állna a színésznőnek a vörös szőnyegen.

borbely23
Abodi

Áttetsző fekete ruha a Sentimentstől

Chloe Bridges színésznő például ebben a strasszokkal és tüllfodrokkal díszített ujjatlan Sentiments Couture ruhában demonstrált kolleganőivel együtt a 75. Golden Globe-díjátadón. Elképzelhető, hogy a merész ruha megtetszik Borbély Alexandrának is, és beszerez egyet az Oscar-gálára.

Íme a Sentiments áttetsző ruhája.
Íme a Sentiments áttetsző ruhája.Joe Scarnici / Getty Images Hungary

Fekete-fehér estélyi az Elysiantól

A magyar márka ruhakölteményei nem ismeretlenek Borbély előtt, mivel Elysian ruhában vette át az Európai Filmakadémia legjobb európai színésznőnek járó díját Berlinben, sőt tavaly ősszel a színésznő nyitotta meg az Elysian bemutatóját is a Marie Claire Fashion Days-en, így könnyen elképzelhető, hogy ezúttal is rájuk esik a színésznő választása.

Az Elysian fekete-fehér estélyiruhája.
Az Elysian fekete-fehér estélyiruhája.Holecz Endre / e-manghost.hu / Elysian

Cukovy kezeslábas

Nemcsak az Elysian kollekcióját ismeri jól a színésznő, hanem a Cukovyét is, a berlini díjátadón például a márka bőrdzsekijével tette vagányabbá estélyiruháját. Mivel az elmúlt pár szezonban a vörös szőnyegen is felkapottak voltak a nadrágkosztümök és az elegáns kezeslábasok, talán Borbély is egy hasonló fazon mellett dönt majd márciusban.

Ujjatlan kezeslábas a Cukovytól.
Ujjatlan kezeslábas a Cukovytól.Cukovy

Fodros-flitteres kis fekete ruha a Je Suis Belle-től

Dévényi Dalma és Kiss Tibi munkáit is előszeretettel hordják a magyar színésznők a díjátadókon és filmpremiereken. Borbély Alexandrán talán ezt az arany fodorral megbolondított fekete miniruhát tudnánk elképzelni a legjobban a tervezőpáros kollekciójából.

Kis fekete ruha a Je Suis Belle kollekciójából.
Kis fekete ruha a Je Suis Belle kollekciójából.Je Suis Belle

Piros estélyi Sármán Nórától

Mivel a tavalyi Oscar-gálára Sármán Nóra kreációkban mentek a Mindenki című rövidfilm (2017-ben lett a legjobb rövidfilm az amerikai filmakadémia szerint) női főszereplői, ezért van rá esély, hogy Borbély is a tervezőtől válasszon ruhát a puccparádéra. Ha babonás lennék, én biztos így tennék a helyében.

norasarman
Nora Sarman

Sárga ruha a Maison Marquise kollekciójából

A Tóth Bori által jegyzett márka nemrég Chrissy Teigen celebnőt és az olasz Maria Pia Calzone színésznőt is öltöztette a vörös szőnyegen. Ha a Nagycétényből származó színésznő szereti a harsány színeket, akár még ezt a nőies darabot is viselheti az Oscar-gálán. Bár Borbély Alexandrának valószínűleg bármelyik estélyiruha jól állna, most rajtad a sor, hogy eldöntsd, melyikben küldenéd a díjátadóra!

maisonmarquise
Maison Marquise

Miben menjen Borbély Alexandra az Oscar-díjátadóra?

Oszd meg másokkal is!
Mustra