Könyves sikerlista: élen Az emberiség rövid története

A Bookline legfrissebb sikerlistája 50 könyvet vonultat fel. Az emberiség rövid története sokakat érdekelt, Bödőcs zseniális íróparódiái a szeptemberi megjelenésük óta az olvasók kedvencei, Edith Eva Eger tanácsait pedig egyre többen szeretnék megfogadni.

A januári sikerlistát Yuval Noah Harari könyve, a Sapiens - Az emberiség rövid története című könyve vezeti, amiből kiderül, hogyan válhatott egy négylábú emlős a Föld uralkodó fajává, és megtudhatjuk azt is, milyen stációkon ment végig az ember fejlődése során. A szerző a jeruzsálemi egyetem tanáraként szédületes mennyiségű tudást felhalmozva ad új megvilágítást egy több ezer évvel ezelőtt elkezdődött történetnek: a mi történetünknek. Harari Homo Deus című kötete is felkerült a listára, negyedik helyen végzett.

könyvsikerlista clk 16 9

Bödőcs Tibor Addig se iszik című könyvének elsöprő sikere azt bizonyítja, hogy a rajongók nemcsak azt várják el Búcsúszentlászló első számú poéngyárosától, hogy a színpadon villogtassa frenetikus humorát. Hanem igenis jó néven veszik tőle, ha bálványozott írói bőrébe bújik, és az ő hangjukon szólal meg, követve a Karinthy által jól kitaposott paródia útját. A januári listán egy helyet csúszott vissza.

Harmadik lett a A döntés, Edith Eva Eger, az Auschwitzot túlélő magyar származású pszichológus könyve, aki a lehetetlenre tett kísérletet, és saját feldolgozhatatlannak tűnő múltjával nézett szembe.

Bödőcs Tibor
Bödőcs TiborHuszti István / Index

Margaret Atwood két könyvvel is felkerült a listára, A Szolgálólány meséjével, amiből az HBO népszerű sorozatot készít és az egy gyilkosságért elítélt nő sorsát nyomon követő Alias Grace-szel. Egy januárban megjelent hír szerint Margaret Atwood semmilyen jogdíjat nem kért a regényeit megfilmesítő stúdióktól. A szerző korábbi nyilatkozata szerint könyve megírásának legfőbb célja az volt, hogy az abban megjelenített események ne történhessenek meg a valóságban. Atwood jól számolt: mind A Szolgálólány meséje, mind az Alias Grace páratlan népszerűségnek örvendett nemcsak a tévénézők, de az olvasók körében is, az általa felvázolt tragikus női sorsok milliókhoz jutottak el. A regények népszerűségében vitathatatlanul közrejátszott 2017 legfontosabb botránya is: a #metoo kampány arra mutatott rá, hogy milyen félelmek és kibeszéletlen traumák hatják át még ma is a társadalmat.

Most pedig következzenek a befutók, mutatjuk a lista első 15 helyezettjét.

Pozíció Szerző Cím
 1. Yuval Noah Harari  Sapiens
  2. Bödőcs Tibor  Addig se iszik
  3. Edith Eva Eger  A döntés
  4. Yuval Noah Harari Homo Deus
  5. Fa Nándor  Magad, uram
  6. Zilahy Ágnes  Valódi magyar szakácskönyv
  7. Vekerdy Tamás  Belső szabadság
  8. Ken Follett  A tűzoszlop
  9. Náray Tamás  Zarah
  10. Dr. Bagdy Emőke - Kádár Annamária - Buda László - Pál Ferenc Fejben dől el?
  11. Margaret Atwood A Szolgálólány meséje
  12. Jeff Kinney Egy ropi naplója 12. - Lépjünk le!
  13. David J. Lieberman Vegyél rá bárkit bármire!
  14. Margaret Atwood Alias Grace
  15. Meik Wiking  Hygge
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek