10 minilakás, ami jól sikerült 2017-ben

Nem feltétlenül kell cellaként tekinteni a pár négyzetméteres otthonra. Íme a legmenőbb példák!

Kis méretű lakásokra és házakra 2017-ben is volt igény, a Dezeen.com szerkesztősége készített is egy 10-es listát az év legjobban sikerült helytakarékos otthonairól. A hajtás után mutatjuk, hogy milyen innovatív módszerekkel tették élhetővé és divatossá az építészek a pár négyzetméteres élettereket a tavalyi évben!

1. Hullámpalás tetőlakás Argentínában

A Buenos Aires-i CCPM Arquitectos építészei, Constanza Chiozza és Pedro Magnasco kétszobás, háztetőre felhúzott lakása remek példája annak, hogy hogyan lehet kihasználni a sűrűn lakott területek még rendelkezésre álló helyeit úgy, hogy ott némi tér és fény is jusson a benne élőknek.

2. Miniház Vermontban

A mindössze 40 négyzetméteres házat egy helyi művész megbízásából az amerikai Elizabeth Hermann stúdió tervezte. Az építész szerint remek kihívás volt olyan projekten dolgozni, mellyel bebizonyíthatta, hogy lehet olyan kis házat tervezni, ami nemcsak energiatakarékos, de még klausztrofóbiásnak sem érzi magát benne a lakója.

Three time award winning micro HOUSE. @marvinwindows

Una publicación compartida por Elizabeth Herrmann (@eh_architect) el

3. 27 négyzetméteres lakás Sao Paulóban

Brazília legnépesebb, közel 20 milliós lakosú városában sem könnyű tágas lakást kapni. A TRIA Arquitetura tervezője, Sarah Bonnano egy perforált betonfallal választotta ketté a lakást, aminek köszönhetően egy apró hálószoba kialakítását tette lehetővé. A végeredmény egy Airbnb kompatibilis, trendi, de otthonos stúdiólakás lett.

4. Moduláris mikroház Londonban

A SHED Project néven futó koncepciót a Studio Bark tervezte a Lowe Guardians ingatlankezelő társaság megbízásából. Az ötletgazdák célja az volt, hogy egy olyan környezetbarát, építési hulladékokból összeszerelhető megoldást hozzanak létre, amellyel egy nap alatt felhúzható, szeparált mikrolakásokat hozhatnak létre az üresen álló londoni épületekben. A tervek szerint a jövőben hajléktalanoknak és menekülteknek biztosítanának így átmeneti szállást.

5. Felújítás Peking történelmi negyedében

Az OEU–Chao építésze, Zhi Cheng egy fiatal pár megbízásából gondolta újra és fehér acélvázakkal, hófehér falakkal illetve rengeteg fával modernizálta a 32 négyzetméteres lakást Peking hutong városrészében. A hagyományos belsőudvaros hutong házak jellemzőek keskenyek, hosszúkásak és U-alakban egy kis udvar köré épültek.

Galériás hutong ház Pekingben.
Galériás hutong ház Pekingben.Zhi Cheng / OEU-ChaO

6. 2,5 méter széles ház Japánban

A FujiwaraMuro építészei két épület közé préselték be a mindössze 22 négyzetméteres, 2,5 méter széles, három szintes házat Kobe városában. Nem ez a fahomlokzatos, háromablakos ház volt az első miniház projekt a tervezők életében, korábban már dolgoztak hasonlón, azt a rozsdamentes acélfüggönnyel bevont házat Honshu kereskedelmi központjában húzták fel az építészek.

7. 13 négyzetméteres lakás Londonban

Első ránézésre jóval nagyobbnak tűnik a Nina Tolstrup és Jack Mama által tervezett földszinti lakás, amiben szinte minden bútor többfunkciós, könnyen variálható és mozgatható. A rózsaszín párnákkal feldobott kanapé például étkezőasztallá is alakítható.

8. Előregyártott miniház Japánban

Japán egyik legismertebb lakberendezési áruháza, a Muji 2017 augusztusában dobta piacra 9 négyzetméteres kompakt házát, ami a cégóriás szerint nemcsak nyaralónak, de állandó lakhelynek is kiválóan alkalmas. Sőt, tetszés szerint letehető bárhova, legyen az óceánpart vagy a kert vége, mindenhol képes beleolvadni a környezetébe. A feketére mázolt házért 21 ezer fontot, körülbelül 7,3 millió foritot kérnek a Muji-nál.

9. 24 négyzetméteres lakás Sydneyben

Az ausztrál építész, Nicholas Gurney mozgatható bútorokkal és válaszfalakkal hozta ki a legtöbbet a kisméretű városi lakásból, melynek tervezésénél az úgy nevezett 5S (Seiri, Seiton, Seiso, Seiketsu, Shitsuke) nevű japán módszert alkalmazta.

Mattress on a perspex sled

Una publicación compartida por Nicholas Gurney (@xs_sml) el

10. Lakókocsis életforma

Vitathatatlanul a lakókocsi volt az új konténerház 2017-ben, a hullámot nemcsak a természetbe vágyó hipszterek, de a vagány nagymamák is meglovagolták, így számos olyan vállalkozás bukkant fel a közelmúltban, ami élhető, trendi és fiatalos, bárhova leparkolható lakókocsikkal látja el a piacot.

Take adventure with you!

Una publicación compartida por Tiny Heirloom (@tinyheirloom) el

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek