Vegán kaják és superfoodok kerültek a Sparok polcaira

Vegán vagy, és utálsz szupermarketben vásárolni, mert állandóan a címkéket kell bújnod? Bosszant, hogy egy átlagos boltból még mindig elég nagy szívás beszerezni az olyan spécibb hozzávalókat mint agave szirup, chia mag vagy matcha por? Mostantól talán egy kicsit könnyebb lesz az életed.

2016 óta elérhető vegetáriánus termékvonal mellé ma egy új, teljesen vegán márka került fel a Spárok polcaira: a német Veganz. Az új, állati eredetű összetevőktől teljesen mentes, bio alapanyagokból készülő termékek bemutatóját egy budapesti lakásétteremben tartották, elmentünk megnézni, miből válogathatnak a vegánok ezentúl a Spar szupermarketekben.

A Veganz márka egyébként 2011-ben, Berlinben született, eredetileg egy bolt volt – Európa egyik első kizárólag vegán ételeket áruló szupermarketjeként nyílt meg. Az alapkoncepció annyi volt, hogy szerették volna a vegánok életét kényelmesebbé tenni azzal, hogy van egy hely, ahol nem kell hosszasan böngészniük a címkéket állati eredetű összetevők után kutatva.

A dolog bejött, a nagy siker miatt Németország-szerte több boltot is nyitottak, 2015-ben pedig létrehozták saját márkájukat, amivel már a hagyományos élelmiszerboltokat célozták meg. Így került a képbe a Spar is. A terjeszkedést a mi régiónkban kezdték, tavaly nyár óta lehet Ausztriában kapni a Veganz termékeket, őket Szlovénia majd Olaszország északi része követte. Most bevezették nálunk is, kiskereskedelemben csak a Sparban lehet kapni őket.

2017. szeptember 21-én hatvan fajta vegán termék került ki a magyar boltok polcaira: vannak köztük növényi tejek, húspótlók (pl. szója, szejtán), édesítők (ezek agave, rizs és kókuszvirág alapúak), magkrémek, kekszek, gumicukrok, zöldségchipsek (a kelkáposztás elég vadul hangzik!), mindenféle superfoodok (pl. chia mag, matcha por), sokféle alappor (pl. salátaöntetekhez, szószokhoz), és a sportolókra gondolva proteinporok- és szeletek is.

Az árakról helyben nem nagyon tudtak semmit mondani, de az aktuális akciós újságjában már benne vannak az új termékek. Néhány példa, hogy tudd kb. mire számíts: 1 liter kókuszos rizsital 699 forintba, 330 gramm kakaós krémmel töltött keksz 999 forintba, 170 gramm mogyorókrém 2899 forintba, a mártás alapporok 459 forintba, 85 gramm smoothie alappor 3499 forintba, 200 gramm szója 999 forintba, 180 milliliter agave vagy rizsszirup 1199 forintba, 200 gramm chia mag 1899 forintba kerül. 

Ha kedvet kaptál kipróbálni mondjuk egy jó kis kakós-zsázsagyökér, vagy málnás-inkabogyós szeletet, és biztosra akarsz menni, hogy legyen a termékekből, akkor az Intersparokat célozd be bárhol az országban, mert ezekben az áruházakban garantáltan kaphatók lesznek. Emellett 90 Spar és City Spar szupermarketbe kerül a termékekből, a részletes boltlistát itt tudod megnézni.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek