Cindy Crawford lánya nem akármilyen táskát tervezett

Kaia Gerber annyi mindent zsúfolt a pici táskára, hogy a Marc Jacobs J betűit gyakorlatilag észre sem lehet venni a csilivili szütyőn.

Kaia Gerber régebben is dolgozott már a Marc Jacobs-szal, jelenleg is ő például a Marc Jacobs Beauty arca. Ezúttal azonban nem csak passzív szerepet vállalt a márkacsoport termékeinek népszerűsítésében, de néhány 70-es évek stílusú felvarróval, és sok minden mással is megkínozta a divatház egyik legnépszerűbb termékét. 

kaia-gerber-marc-jacobs
Marc Jacobs

Az apró táskán elfért jó pár, letűnt korokat idéző felvarró, de a villámok és „édesem” feliratok mellett jutott hely aranyozott szegecseknek, egy méretesebb arany lemeznek, és egy halom csillámló konfettinek is. És természetesen elhelyezésre került a táskán egy szintén felvarrókkal díszített, kékszínű tigrismintával feldobott vállszíj is, nehogy valaki túl monotonnak találja a végeredményt. Úgy tűnik tehát, hogy a felvarrómánia továbbra is teljes sebességgel és megállíthatatlanul dübörög előre, és még most sem késő csatlakozni a trendhez.

A 70-es évek felvarróiról, és a saját ruháinak alakítgatásáról egyaránt lelkesen cseverésző Kaia által megálmodott táskát egyébként nagyjából 140.000 forintért lehet beszerezni. Ki mit gondol, menő vagy ciki a HATÁROZOTTAN MENŐ táska (szavazósáv a reklám alatt)?

Oszd meg másokkal is!
Menő! (421) (505) Ciki!
Mustra