Egy darabka Karib-tenger a szomszédban

Egy elképesztő színű tó az Alpokban, Soprontól két, Budapesttől négy órányira. Megnéztük a Grüner See-t, ahol a víz alatt egy komplett alpesi rét bújik meg.

A különleges Grüner See, vagyis a Zöld-tó Ausztriában, Felső-Stájerországban, Tragöß település mellett található. Az út nem vészesen hosszú ide, kocsival Budapesttől négy, Sopronból két óra. Már az autópályát elhagyva, a tavat rejtő völgyre rákanyarodva megkezdődik az élmény. Ugyanis ahogy közelítesz, egyre látványosabb sziklák bukkannak elő a tájban.

A Grüner See az egyik ilyen tekintélyt parancsoló hegy, a Hochschwab tövében található, a völgy végén. Elmentünk megnézni, a valóságban is olyan szép-e, mint az itt készült díjnyertes fotósorozatokon, például ezen:

A Grüner See érdekessége, hogy minden évben újjászületik: télen szinte teljesen eltűnik, a tavaszi hóolvadáskor fokozatosan emelkedik a víz a völgyben – az aktuális állapotot a helyi turisztikai hivatal oldalán rendszeresen frissítik, most 6,4 méter –, nyáron a maximális vízmélység 11 méter. Ősszel aztán újra apadásnak indul. A legszebb arcát májustól nyár végéig mutatja, a turisztikai hivatal honlapja egyenesen Karib-tengeri hangulatot vizionál.

Ez talán egy pettyet túlzás, de az biztos, hogy a víz kristálytiszta, és tényleg elképesztő türkizes-zöldes árnyalatokban játszik. Az aktuális szín mindig attól függ, mennyire süt éppen a nap, és hogy milyen szögből nézed a vizet. Színeit egyébként az elárasztott völgy adja, hiszen a víz alatt ott van egy komplett alpesi rét zöld fűvel.

Ha pedig tovább emelkedik a vízszint, akkor a padok, kis hidak is elmerülnek. A víz egyébként nem csak kristálytiszta, hanem nagyon hideg is, maximum 6-7 fokos – ennek ellenére láttunk benne bevállalós strandolókat.

A tavat tavasszal és ősszel a legkönnyebb megkerülni, ilyenkor még nem árasztja el a víz a sétaútvonalakat. Még nyár elején sem lehetetlen körbemenni – mi is megcsináltuk június közepén – de egyre nehezebb az ügy, néhol már meredekebb, sziklásabb részeken kell ügyeskedni. (Az aktuális terepviszonyokról a bal oldali képre kattintással nyíló galériában találsz fotókat.)

Mivel egy újságírócsapattal érkeztünk, és kemény fél óránk volt erre a programpontra, mi ennyi idő alatt rohantuk – bizonyos szakaszokon szó szerint futottunk – körbe a tavat. Ha lett volna rá időnk, egy-másfél óra alatt nagyon kényelmesen sétálva értünk volna körbe, de szívesebben maradtunk volna még tovább, például piknikezni, ahogyan sok helyi kiránduló is csinálta.

2016-ig nyaranta a magas vízállás miatt a kirándulók helyett búvárok érkeztek, hogy megnézzék ezt az izgalmas víz alatti parkot, később ezt környezetvédelmi okokból betiltották. Valószínűleg túl hirtelen lett túl nagy lett az érdeklődés a tó iránt – amikor mi itt jártunk, akkor is rengetegen voltak a kirándulók.

Egyébként ilyen volt, amikor még lehetett merülni:

Pedig sokáig csak a környékbeliek, és a jól értesült búvárok titka volt a Grüner See, csak aztán "2014 szeptemberében Marc Henauer természetfotós a tónál készített képeivel harmadik díjat nyert a National Geographic fotópályázatán. A hollywoodi színész, Ashton Kutcher a fotók közül egyet feltöltött a Facebookra és így kommentálta: 'real life Atlantis'. Az érdeklődés már ekkor jelentős mértékben megnőtt a smaragdzöld tó iránt, amelyet nem sokkal később egy októberi tévéműsorban Ausztria legszebb helyének is megválasztottak. Így lett az egykori titkos tippnek számító magas-stájerországi tóból egy csapásra kedvelt kirándulóhely és fotómotívum" – írja a Go-n-visit blog.

Megközelítés, parkolás, mosdó, további látnivalók

A tó Magyarország felől az S6-os úton érhető el. Autópálya Bruck an der Murig van, innen országúton kell menni, a völgyben végig jelölik a helyes irányt a Grüner See felé. A völgy utolsó települése Tragöß-Oberort, itt tudod majd lerakni a kocsit.

Parkolóból kettő van, egy nagyobb, kicsit távolabb, és egy kisebb egészen közel a tó partjához, a kávézó-vendéglő (Gasthof Grüner See) mellett. Ha van időd besétálni, szerintem hagyd a távolabbiban a kocsit, egészen más élmény egy kis séta után megérkezni ide, jobban rá tudsz hangolódni az élményre. Az út erdőn át, egy darabon egy másik kis tó partján vezet, és egy kilométer hosszú. A parkolás egy napra 3 euró.

Normális, ingyenes mosdó mindkét parkolónál van. 

És ha már itt vagy, van még néhány látnivaló erre:

Oszd meg másokkal is!
Mustra