Hallgass a legmenőbb stylistra és fesztiválozz divatosan!

A Kardashian-Jenner lányok ex-stylistja szerint érdemes beszerezni egy mutatós kiegészítőt, egy fehér pólót és egy kényelmes cipőt.

Bár az idei fesztiváltrendeket elnézve nem kifejezettem lesz szükségünk ruhára, a hírességek házi öltöztetőnője, Monica Rose a biztonság kedvéért összeállított egy listát azokról a ruhadarabokról és kiegészítőkről, amiket szerinte érdemes bepakolni a hátizsákba a nyáron – bár pont a neki hírnevet szerző Kardashianék már valószínűleg nem fognak rá hallgatni, de akkorát nem tévedhet: a hajtás után mutatjuk a nyár legtutibb trendjeit!

Rose azt mondja, hogy a hírességek esetében egy komplett csapat dolgozik azon, hogy a megjelenés tudatosnak tűnjön, a munka során pedig inkább az ügyfelek személyiségét, nem pedig az aktuális trendeket helyezik előtérbe. A stylist szerint az egész mutatványnak az egységes szettekről kell szólnia, egyik nap lehetünk bohémek, míg a másik nap öltözhetünk a 90-es, majd a 80-as évek stílusa szerint is, lényeg, hogy a végeredmény olyan hatást keltsen, mint egy profin összeállított divatanyag.

Monica Rose valószínűleg tudja, hogy miről beszél, hiszen olyan fiatal és jól öltözött celeblányok állnak nála sorba, mint Kendall Jenner, Gigi Hadid, Kaia Gerber, Chrissy Teigen vagy Chanel Iman, akik öltözködésükkel gyakran címlapra is kerülnek.

It's that time of year again!!! #Coachella ******

Una publicación compartida de M O N I C A R O S E (@monicarosestyle) el

A kiegészítők teszik igazán izgalmassá a megjelenésed

Rose alapvetően olyan kiegészítőkkel dobja fel az egyébként egyszerű póló-farmer összeállításokat, mint a széles karimájú kalap vagy halász sapka, kisméretű válltáska, illetve szereti a látványos öveket, fülbevalókat és nyakláncokat is. A stylist és az öltöztetésre szoruló celebek különösen szeretik a Dylanlex féle kiegészítőket.

A kendő az új choker

“Van, hogy annyira unalmasnak tűnik az outfit, de aztán feldobok rá egy sálat és azonnal menő lesz!” – mondja Rose, aki idén jól láthatóan a kisebb méretű kendőkre és sálakra cserélte le a tavalyi év nagy slágerét, a chokert. A stylist szerint érdemes vintage boltokból beszerezni a kiegészítőt, mert ott számos stílusban és színben jelen vannak, ráadásul még lágyabbak is, mint a manapság kapható merevebb típusok, amiket ajánlott párszor kimosni a használat előtt.

*

Nagy kedvenc a halász sapka

“Ez annyira a 90-es évek hatása. Emlékszem, hogy Kendallnek állítottam össze egy repülőteres lookot és ráadtam a Saint Laurent halász sapkát, ami azóta divatba is jött“ – mondta a stylist, aki szerint ilyen formájú sapkákat egy-két ezer forintért a vintage boltokban és a turkálókban is ki lehet fogni.

Hordjatok kényelmes cipőt, lehetőleg tornacsukát!

A stylist szerint továbbra is a fehér cipők a legmenőbbek a divatrajongók körében. Rose nem mindig rajongott a kényelmes lapostalpúakért, bevallása szerint Gigi Hadid szerettette meg vele az irányzatot, mikor elkezdett a Reebokkal kollaborálni. “A tornacipőt most nemcsak farmerrel, de bármilyen ruhával is kombinálhatod” – mondta Rose.

Cochillinnnn #coachella2017

Una publicación compartida de Kaitlin Reagann (@kaitlin_reagan) el

Tárazzunk be egyszerű fehér pólóból

A szezon egyik “must-have” darabja az 50-es és a 60-as éves stílusát idéző, James Dean féle pamutpóló, amit az öltöztető szerint az újgenerációs hírességek is előszeretettel építenek be ruhatárukba. Ha nem akarjuk túlbonyolítani a fesztiválozós szettjeinket, de mégis trendik szeretnénk maradni, akkor feltétlenül szerezzük be egy-két jól szabott fehér pólót a nyárra!

BASIC **

Una publicación compartida de Adonia Bree (@adoniabree) el

Bátran keverjük az olcsóbb cuccokat a dizájner ruhákkal

Rose szerint sem feltétlenül kell 11 milliót eltapsolni egy fesztiválozós összeállításra, mert nem ez a lényeg. Semmi ciki nincsen abban, hogyha egy H&M kimonót, esetleg egy feltörekvő tervező cicanadrágjával, vagy egy Zara farmert egy márkásabb pólóval kombinálunk. Sőt, a végeredmény sokkal izgalmasabb, mint azt elsőre gondolnánk.

Keress magadnak egy varrónőt

Erre a szabályra szinte kivétel nélkül a legtöbb szakmabeli felhívja a figyelmet, mivel senki ne gondolja azt, hogy a profi street style képeken látott ruhák nem estek át némi igazításon, mielőtt a modellre kerültek volna. Monica Rose szerint is fontos minden apró részletre figyelni, ha a tökéletes megjelenésre törekszünk.

Is it time to go back yet??? #coachella2017 #weekend2

Una publicación compartida de Caitlinn Concepcion (@_caitlinnbrittany_) el

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek