Pizzateszt: a legismertebb pizzázóktól rendeltünk

Az ismert pizzázókból rendeltünk sonkás és margherita pizzákat, megnéztük mennyit késnek és persze azt, hogy melyik ehető és melyik nem.

Nemrég a rendelős oldalak értékelései alapján legjobbnak ítélt pizzázókból rendeltünk, és nem igazán sikerült olyan pizzát találnunk, ami tényleg osztatlan sikert aratott volna. Most pedig olvasóink kérték, mi pedig teljesítjük alapon olyan pizzázókat választottunk, amik ismertek és népszerűek, de az értékelésük mégsem makulátlan. Sajnos vagy szerencsére, ez nem derült ki, de akármilyen csellel próbálkoztunk, az Il Treno, az Okay Italia, Pizza Hut és a Theo Papa ha megfeszültünk, akkor sem hozott a szerkesztőségig pizzát, így maradtak a többiek. 

Ha a gyorsaság számít: Pizza EATaliano

Láss csodát, míg az előző körben volt, aki 51 percet késett és ezzel majdnem két órát vártunk a pizzánkra, most a legnagyobb késés 18 perc volt. Pontosan ennyit késett a Mob (összesen 1 óra 8 perc alatt ért ki a pizza) és a Forte Pizza (összesen 58 perc alatt ért ki a pizza) is. A Don Pepe 11 percet késett (összesen 51 perc alatt kaptunk tőlük pizzát), a Pizza Me 7 percet (összesen 1 óra 7 perc alatt ért ki a pizzánk), az EATaliano pizzához pedig gyakorlatilag órát lehetne állítani, annyira pontosak voltak, 50 perc alatt a kezünkben volt a pizza. 

De milyenek voltak? 

Jó hír, hogy csak egy helyen rontották el a rendelésünket, a Forte pizzánál vékony tésztás helyett vastagot hoztak, és az áfás számlát is elfelejtették, de legalább felszeletelték. A többi pizzázónál rendben ment minden, felkészültek arra is, hogy nagyobb címletű pénzzel fizetünk, és mindegyik futár elsőre megtalálta a szerkesztőséget, vagy legalábbis egyik sem hívott fel azzal, hogy elveszett a parkolóban. Összességében pedig sokkal jobbat ettünk, mint az elvileg jobbra értékelt pizzázók esetében. "Hogy lehet az öt rendelt cuccból három sokkal, de sokkal finomabb, mint az előző teszt termékei????"- tette fel teljesen jogos kérdését egyik tesztelők.

A vaktesztben segítségünkre volt a Port.hu szerkesztősége is, a pizzákat ötös skálán pontoztuk, megjegyzéseinket jegyzeteltük. Jöjjön a rangsor, és néhány jellemző vélemény. 

Ötödik helyezett: Pizza Forte 35/100 pont

Mindenki ismerte a Pizza Forte pizzáit, és mindenki azt állította, hogy nem is rosszak a vékony tésztás verziók. Csak hát vastag tésztásat küldtek. Abban pedig nem volt köszönet. 11-kor rendeltük meg a pizzákat, és talán mi voltunk az elsők, azért lett petróleum vagy grill begyújtófolyadék íze, de hát ugye ezzel sem igazán tudtunk mit kezdeni. Azért a weblap klassz, hogy kiírja, hogy éppen hol tart a rendelés és mikor csomagolják, a panaszkezelésnél is kedvesek voltak és megígérték, hogy postai úton elküldik a hiányzó áfás számlát. Ezzel együtt  összességében mégsem azt kaptuk, amit vártunk, és az egymástól függetlenül kiérzett mellékíz miatt nem lett éppen fényes az eredmény. "Ez a pizzéria teljesen lehoz arról, hogy valaha is vastagtésztás pizzát akarjak enni" - foglalta össze az egyik tesztelő. 

Sonkás  18/50 pont  (Ár: 1650 forint)

Volt, aki szinte szerette:

  • "Masszív. Nem túl finom a sajt, túl vastag a tészta, de telezabálni valószínűleg ettől tudod magad a legjobban."
  • "Szarul néz ki, elképesztő puffancs tésztája van, de a külleménél jobb az íze. Olyan, mintha szivacsot ennék, de legalább nem szárazat. És valamitől petróleum utóíze van."
  • "Talán valami fesztiválon jó lehet, amikor már azt se tudja az ember mit eszik, nem is látja és csak arra kell, hogy kibírja hazáig és a másnap se fájjon annyira."

És volt, aki egyáltalán nem: 

  • "Borzalmasan néz ki, és az íze se sokkal jobb. Bár, aki szereti a pékségekben kapható klasszik fehér lisztes felfújt pizzás csigákat vagy pizzás patkókat vagy mik azok, annak lehet hogy bejön, nekem nem. Egyetlen élethelyzetben tudom elképzelni, hogy örömmel egyen az ember ilyet: amikor seggrészegen támolyog hazafele egy buliból, és mindegy mit eszik, csak az a valami szívja fel az alkoholt. "
  • "Ilyen szaga van a kutyám konzervjének, amikor kinyitom. Ócska sonka, fura mellékíz, kellemetlen tészta. Értékelhetetlen."
  • "A vastag tészta számomra elég nehezen értelmezhető. Ez pedig nagyon vastag és a gépsonka sem jó. Bulizás után biztos jó lehet. Csak olyan fura szaga van."

DSC9680

Margherita 17/50 pont (Ár: 1650 forint)

Az ítéletek itt sem voltak fényesebbek: 

  • "Tulajdonképpen nem olyan vészes, csak ne lenne ennyire erős sűrített paradicsomos íze"
  • "Ranézni se tudtam a hármas pizza (Pizza Me-a szerk.) után. Zsíros, és rettenetes. "
  • "Zavaróan füstös, égés segítő aromája van, és minden túlzottan vastag."
  • "Atyavilág, ennek konkrétan grillbegyújtó íze van."
  • "Ez pedig sima sós szivacs. De borzasztó utóíze van, egy jó Péter Pál szeszes itallal lehetne ezt leöblíteni."
  • "A tészta puha, a sajt jó sok és pont jól sült át. A paradicsomszeletek is frissnek tűntek. Viszont büntetően rossz szalonnaíze van! Mintha megittam volna egy bádogbögrényi kerozint!!!"

Negyedik helyezett: Mob Pizza 39/100 pont

A mix pizza műfaj egyik buktatója, hogy nem tudtunk margheritát összeállítani, mert paradicsomkarika nem volt a lehetőségek között, két feltétet pedig mindenképpen kellett választani, ezért dupla sajtos lett. Háromfajta pizzatészta közül lehetett választani, a klasszikus mellett pikáns és mediterrán is volt, de hogy ezek mit jelentenek a valóságban, azt senki sem tudta, és nem is fejtette ki a cég sem. 

Sonkás 22/50 pont (Ár: 1395 forint)

Na, ezt volt, aki tényleg szerette:

  • "Fincsi a sajt rajta!"

A többiek maradtak a kritikusabb vonalon:

  • "Megdöbbentően nagy a széle! És annyira rossz a tésztája, hogy nincs is kedvem megenni. Az a rész ahol a feltét van az nem olyan rossz, de nem is jó, ennek is édes a paradicsomszósza, de ez sem menti meg."
  • "A középszar szótári definíciója. Ehető, de nem jó."
  • "Olajos nagyon, de érdekes, hogy nem annyira rossz. Mintha a magyar gyomorra lenne specializálva. A széle ehetetlen."
  • "Feltapadt a szájpadlásomra, nyúlós tészta, ócska sonka, az egész rémesen rossz."
  • "Sajtos zsömle kis mosószeres utóízzel. A sonkát csak rárajzolták."
DSC9696
Kaszás Tamás / Dívány

Marhgerita  17/50 pont (Ár: 1395 forint)

Hát, ezek az ítéletek sem voltak fényesek:

  • "Vastag a tészta, de amúgy tetszik."
  • "Már-már bántóan édes, különösen a tészta. A cirkuszos perecre emlékeztet, ami egyébként jó dolog, de nem véletlenül nem pizza."
  • "Furcsán kesernyés, néhány falattal később viszont lehetetlenül édeskés. A paradicsomszósz sajnos sosem látott paradicsomot, érződik rajta, hogy valami ipari gagyi, préselt paradicsomszár színezékkel, vagy valami hasonló."
  • "Ez olyan pizzázó, amilyenekkel néha kísérletezem, mert állandóan ott van szem előtt a neve és aztán kijön és sírok az elszórt pénzem miatt és a következő alkalommal persze elfelejtem, hogy innen már rendeltem."

Harmadik helyezett: Don Pepe  65/100 pont

Mikor kiért a pizza még kellemesen meleg volt, de mire a szeletelés után fogyasztottuk, gyorsan ki is hűlt, pedig összességében nem volt rossz. Sokan azonnal felismerték a vékony csíkokra vágott sonkáról, és volt, aki meg is jegyezte, hogy: "sonkát csak a Don Pepe vág fel". Azt, hogy ez Don Pepe sajátosság-e vagy sem, nem tudjuk, mindenesetre a felvágott sonka sokaknak bejött. Meg nyilván volt, akinek nem.

Sonkás 29/50 pont (Ár: 1690 forint)

Ami jó volt: 

  • "Ennek a legjobb a tésztája, a felvágott sonka menő."
  • "A sonka elnyomja a sajt ízét, de egyébként frankó"
  • "Palacsintavékonyságú, ami szerintem már túlzás, de a sonkának legalább jó íze van."

És, ami nem: 

  • "Nagyon rágós az egész, mármint nem mócsingos, inkább olyan gumicukor szerű."
  • "Mindig gyanús, amikor normális sonkadarabok vagy szeletek helyett ilyen ipari húskészítményből gyártott apró csíkok vannak egy pizzán. Ebben az esetben sem volt ez másként, nagyon nem volt jó. (Bár utána kóstoltam a simát, az egészen felértékeli ezt.)"
  • "Kicsit olajos, de fájdalommentes az íze. A tészta elég jellegtelen, de ne legyen ennél rosszabb."
DSC9649
Kaszás Tamás / Dívány

Margherita  36/50 pont (Ár: 1690 forint)

Ez a műfaj jobban feküdt a tesztelőknél: 

  • "Olajos kicsit, de jó vékony a tésztája, finom! "
  • "Kicsit olajos, de nagyon finom rajta a sok oregano. A tészta pedig szinte már majdnem úgy roppan, mintha Nápolyban enném egy kis mellékutca családi pizzasütödéjében!"
  • "Ez jó. Annyi a jellemzés róla, hogy megettem."

Legalábbis egyeseknél: 

  • "Ez is rágógumi szerű, de kicsit azért jobb, mint a sonkás változat."
  • "Oregano overloaded, megbolondultak ezek? a tésztája ugyanúgy túl vékony, ázott, rémes."
  • "Egybefüggő a sajtréteg, amitől nagyon tömény lesz, nincs menekvés az olvadt, ömlesztett tejtermék elől."
  • "Ezen van szósz? Ez is olajos és kevés."

Második helyezett: Pizza EATaliano 65,5 /100 pont

Az EATalianonál sonkás pizza mint olyan nem létezik, ezért egy margherita pizzára kértünk extra sonkát, ami 300 forint pluszköltséget jelentett. Bár ők voltak a legpontosabbak, a pizza langyosan ért hozzánk, mire lefotóztuk és felszeleteltük, már ki is hűlt, pedig elképesztően gyorsan dolgoztunk. 

Sonkás:  34,5/50 pont (Ár: 2190 forint)

Hello pozitív ítéletek: 

  • "Jó rajta a sonka és a tészta is rendben van."
  • "Finom a tészta is meg a sonka is! "
  • "Ez tök finom! A sonkával sincs bajom. "
  • "Nem elég ropogós a tészta , de nem kellemetlen az összhatás."

Meg hát, hello mindenki más is: 

  • "Nagyon finom a paradicsomos alap, kár hogy hideg a pizza. Összességében átlagos."
  • "Ezek nemtom kik, de komolyan veszik a vékony tészta dolgot, nincs is tésztája. Ami viszont van, az olyan, mintha ázott papírzsebkendőt próbálnék lenyomni a torkomon. Mégse rosszabb, sőt jobb, mint a dp-jé volt, hurrá!"
  • "Jó nagy darab sonkák vannak rajta, de ezek is el vannak szórva, szóval vagy jut belőle, vagy nem. Mondjuk nem sokat számít, mert íze nem volt."
  • "Hártyavékony a tészta, nem tolakodó. Kár, hogy a legalapabb sonka került rá. "
DSC9654
Kaszás Tamás / Dívány

Margherita 31/50 pont (Ár: 1890 forint)

Na, ebben igazodj ki: 

  • "A tésztája finom, a fűszerezése is jó."
  • "Helyenként túl égett volt a széle, és elszórva voltak rajta szószfoltok."
  • "Ezt nehéz értelmezni, kihűlt és ezért olyan mint a felmelegedett kóla, amiből kiment a szénsav."
  • "Nekem ez a pizza ízlik. Vékony a tésztája, de nem ropogós, viszont cserébe finom. 
  • "Finom, roppanós tészta, jól eltalált állagú paradicsomszósszal. Viszont borzasztóan rossz, torokkaparó borsos utóíze van!"

Első helyezett: Pizza Me 86,5/100 pont 

Eddig csak pizzaszeletesként ismerte közülünk mindenki a Pizza Me-t, de úgy tűnik nagyon jó ötlet volt, hogy végre rendelni is lehet tőlük. Arra azért érdemes figyelni, hogy 45 centis pizzák a legkisebbek, viszont lehet úgy kérni, hogy az egyik fele ilyen, a másik meg amolyan. Mi is így tettünk. Ja és pluszpont is jár, mert szeletelve szállították!

Sonkás  43,5/50 pont (Ár: 2960 forint*)

És ha valaki azt gondolta, hogy csak kritizálni tudunk: 

  • "Ez nagyon állat, finom a sonka is"
  • "Toronymagasan kiemelkedik a többi közül, piros pont a jó minőségű(nek tűnő) sonkáért."
  • "Kevés rajta a sonka, de ami van az isteni"
  • "Jól átsült, vastag perem és roppanósra sült sajt, ez a mennyország sonkával."
  • "Jé, ez nagyon finom. A legfinomabb tésztájú pizza, hosszú idő óta az életemben. Tökéletes a sonka mennyisége, és dupla sajttal, ahogy igazán szeretem - ennél többet egy sajtos-sonkás pizzától remélni se lehet! "
  • "Ez eddig a legfinomabb!!! Igazi bazsalikom íze, a sonka is kellemes, és a tészta meg egyenesen szuperklassz!"
  • "Túl édes a paradicsom, de menő a sonka rajta, és a tészta is kellemes."
  • "Ez a legjobb pizza, amit valaha rendelős pizzástól ettem. Na jó nem, volt egy olasz srác néhány éve a Wesselényi és a Király utca közötti mexikói étterem egyik felébe költözve csinált elképesztően jó pizzákat, házhoz is szállított és mindig hozott ajándék desszertet, nem tudja valaki ő hova lett?"
DSC9674
Kaszás Tamás / Dívány

Margherita 43/50 pont 

Az ömlengésbe azért némi kritikát is elrejtettünk: 

  • "Jól átsült, vastag perem és roppanósra sült sajt, ez a mennyország!"
  • "Tészta ugyanaz, mint a sonkásnál ugye, de tök jó, friss, ropogós, sosem eszem margherita pizzát, de ez jó. Nyilván a tészta miatt van..."
  • "Ez lett a kedvencem, baromi jó ropogós a tésztája, én kifejezetten szeretem az ilyen kicsit édes paradicsomszószt is."
  • "Roppan az alja! Az benne a legjobb, egyébként túl olajos és olyan semmilyen ízű, de azért tolnám."
  • "Ez szinte tökéletes, a paradicsomnak paradicsomíze van, a tészta finom, és zseniálisan ropog. Lehetne árnyalatnyit kevésbé sós."
  • "A látványosan nagy szeletek sajnos igen vízízűek. A paradicsomszósz pedig kifejezetten savanyú!"
  • " Remélem hozzánk is szállítanak, mert ettől kezdve nem akarok kísérletezgetni más szörnyedvényekkel."

*Fele-fele pizzát rendeltünk, 45 centis pizzát kaptunk 2960 forintért, amelynek az egyik fele margherita, a másik pedig sonkás volt. 

Szerinted hol a legjobb a pizza?

Oszd meg másokkal is!
Mustra