Így telt Mihalik Enikő és Palvin Barbara éve

Idén is szép számmal vonultak magyar modellek a divatfővárosok kifutóin, ahogy Mihalik Enikő és Palvin Barbara sem lazsálták el az évet, számos vörös szőnyeges eseményen, divatkampányban és címlapon is megjelentek. A hajtás után mutatjuk, hogy mivel foglalkozott a két szupermodell 2016-ban!

Palvin Barbarából igazi celeb lett

A Lewis Hamiltonnal hírbe hozott 23 éves modell idén felkerült a legjobban kereső modellek listájára. A Forbes magazin szerint Palvin Barbarának 4 millió dollár, 1.1 milliárd forint volt az éves keresete, ami a 17. helyhez volt elég. Idén ott volt a Cannes-i és a Velencei Filmfesztiválon, helyet kapott az Armani, az Intimissimi és a H&M kampányában, valamint a Sports Illustrated “Az év újonca” díjjal is kitüntette. Kattintson a galériára és nézze meg, hogy hogyan telt Palvin Barbara éve! Ide kattintva pedig megnézheti a Love magazin reklámfilmjét, amiben a magyar modell Sharon Stone felejthetetlen villantós jelenetét játssza el az Elemi ösztönből.

Playboy lány lett Mihalik Enikő

A 27 éves békéscsabai modell 2016-os éve nem lett olyan gondosan dokumentálva, mint Palvin Barbaráé, de szerencsére Mihalik Enikőnek is van Instagram oldala, ahol gyakran osztja meg mindennapjait követőivel. Mihalik idén fehérneműt reklámozott a párizsi divathéten, ő volt az egyik arca az Adidasnak és a Shiseidónak, illetve rákerült többek között a Playboy, az Elle, valamint az Interview címlapjára is. Nézze meg a galériában Mihalik Enikő évét is!

Oszd meg másokkal is!
Mustra