Teszt: a legolcsóbb trappista győzött, a kézműves elhasalt

A trappista sajt a magyarok által legkedveltebb sajt, fölénye meggyőző a többiekhez képest, hiába próbálnak meg bármit, a trappista jött és győzött. Ezért is választottuk ezeket tesztelésre, na meg azért is, mert tapasztalatunk szerint az utóbbi években sokat romlott a minőségük, gumiszerűek, semmilyenek. A tesztbe kakukktojásnak két nem trappistát is belecsempésztük, ezek a végső értékelésben nem szerepelnek.

A tesztbe a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft. munkatársait is bevontuk, akik egyrészt szakmai támogatást nyújtottak számunkra, hogyan kell tökéletesen kivitelezni egy érzékszervi bírálatot (MSZ 12280-87 alapján), plusz szárazanyag és zsírtartalom vizsgálatot végeztek el az általunk vásárolt sajtokból.

A táblázatban és a szöveges értékelésnél is külön feltüntettük csak az ízre adott pontokat is (melyik mennyire finom), ennek tulajdonképpen csak a Lidl Bluedinója esetében van jelentősége, amely íze alapján második lett, az összes szempont szerint viszont csak hetedik.

A termékek mindegyikét élelmiszerláncokból szereztük be, és a trappisták közül mindössze egy terméket érleltek hagyományos módon, míg a többit érlelőfóliában.

Laborvizsgálatot is végeztünk, a szárazanyag tartalmat, a zsírtartalmat, a zsírtartalmat a szárazanyagban, és a zsírtartalmat a zsírmentes sajtanyagban vizsgálták meg az intézetben, mert ezeknek a paramétereknek kell megfelelni a sajtoknak. 

A trappista sajt receptúrája Franciaországban született meg, a Notre Dame de Port du Salut kolostorban élő trappista szerzetesek készítették először - írja a Wikipédia. Magyarországra a Mária csillaga boszniai trappista kolostorból került a 19. században, és azóta is legkedveltebb sajt a magyar piacon.

A trappista sajt jellemzői

 A trappista sajt tehéntejből, tejsavbaktérium-színtenyészet és alvasztóenzim, esetleg kalcium-klorid hozzáadásával készített, sózott, érlelt, jellegzetes érzékszervi tulajdonságú, oltós alvasztású, félkemény, erjedési lyukas sajt.

Zsírtartalom a szárazanyagban: minimum 45 %, kevesebb mint 60 %.

Felhasználható anyagok:  tehéntej, részben fölözött tej, soványtej vagy ezek keverékei, tejszín,  tejsavbaktérium-színtenyészetek,  alvasztóenzim, ivóvíz,  étkezési só,  kalcium-klorid.

Az érlelési idő legalább 3 hét.

A felület egyenletesen halványsárga, száraz vagy enyhén nyirkos tapintású, rajta a forma mintázata látható, légmentesítésből adódó kisebb mérvű deformáltság nem kifogásolható. Belső megjelenése: jellegzetes, egyenletesen halványsárga színű. A metszésfelületen közel egyenletes eloszlásban mérsékelt számú borsó nagyságú vagy annál kissé nagyobb, fényes, kerek erjedési lyuk látható. Rugalmas, jól vágható, szájban elomló. Íze jellegzetesen zamatos, enyhén savanykás, telt, illata jellegzetesen aromás - írja a Magyar Élelmiszerkönyv.

Értékelési kisszótár sajtszakértők dekódolásához:

Erjedési lyuk: az érés során a sajttésztában képződő szén-dioxid által kialakított többé-kevésbé szabályos kerek lyuk.

Röglyuk vagy röghézag :az össze nem tapadó (forradó) alvadékrögök között sajt érése során termelődő szén-dioxid hatására képződő szabálytalan hézag, nyílás.

Sajttészta: a sajt alapanyaga

Az eredmények

A vaktesztben 6-an vettünk részt, három laikus és három profi vizsgálta meg alaposan a sajtokat. A maximálisan elérhető pontszám sajtonként és szakemberenként 20 pont lehetett volna, ezeket az eredményeket átlagoltuk aztán.

A sajtok nagy része azonos színvonalat képviselt, ennek oka az lehetett, hogy a 10 trappistából négyet a Tolle gyártott, kettőt pedig a Fino (Kaposvár). Az Auchan sajtjának gyártója ismeretlen. A két kakukktojás egy osztrák és egy német sajt lett, melyekről azt gondoltuk, hogy paraméterei megegyeznek a trappistáéval.

A szakember szerint a sajtok többsége hasonló eredménnyel végzett, kivéve az utolsó 3 sajtot amelyek elmaradnak a többiektől és érezhetően rosszabbak voltak. A mezőből  kettő sajt kicsit kiemelkedik, de látható, hogy így sem értek el kimagasló minőséget.

A pontszámok is alátámasztják, hogy összességében középszerű a boltban kapható trappista sajtok minősége.  

A Tejgazdasági Kísérleti Intézet szakemberei elmondták, hogy nem kell tartani a piros csomagolástól, ez az úgynevezett érlelőfólia, ahol az érlelés során keletkező gázok (főleg széndioxid) és valamennyi vízgőz kifelé távozik, de bemenni nem tud semmi.

Tulajdonság Súlyzófaktor Adható pont Elérhető pontszám
Külső megjelenés 0,6 5,0 3,0
Belső megjelenés 0,8 5,0 4,0
Állomány 0,8 5,0 4,0
Szag 0,6 5,0 3,0
Íz 1,2 5,0 6,0
Összes pontszám    25,0 20,0

10. helyezett: Etyeki Trappista hagyományos receptúra szerint

Súlyozott pontszámok átlaga (max 20): 12,28
A termék ízére adott pontszámok átlaga (max 5 pont): 3,08 pont

Azt hittük, ez lesz a tuti befutó, bár kicsit keménynek tűnt trappista létére, de kiderült, semmit nem értünk a sajtokhoz. A cég honlapja szerint: "Az Etyeki Trappista hagyományos receptúra szerint, tradicionális eljárással készülő, keményfa deszkán minimum 6 héten át érlelt félkemény sajt, ezért jön létre jellegzetes kérge és lyukazottsága. Sajttésztája rugalmas, enyhén sós ízű, jellegzetesen friss illatú." 

Ezzel szemben a valóság az, hogy a sajt kérge beszáradt, nagyjából 1 cm-es sötétebb réteg alakult ki a kéreg alatt. Rögluk van rajta, erjedési lyuk viszont nincs. Illata enyhén tisztátalan, ízre kesernyés, sós, nem trappista jellegű, túlérlelt sajt.

Laikus tesztelőnk szerint egy másik galaxisból érkezett, és ha fejbe csapják vele az embert, akkor fáj, és az éle sebez. Ízre enyhén ananászos, kíméletlenül savanyú, kilóg a sorból. Többen arra gyanakodtak, hogy juhtej került bele, a sajton viszont ilyen nem szerepel. Mind a laikus tesztelők, mind a profik arra jutottak, hogy ez sajt nem jó.

Ami viszont ennél sokkal szomorúbb, hogy az érzékszervi tesztet követő laborvizsgálaton megbukott a sajt, a víztartalma nem felelt meg a jogszabályban rögzítettnek. Ez alapján az extra kemény sajtok közé lenne sorolható. Mondjuk, ez kit érdekelne fogyasztóként, ha zseniálisan finom lenne.

DSC 0927
Szindbád

9. helyezett: Auchan sajátmárkás trappista

Súlyozott pontszámok átlaga (max 20): 13,55
A termék ízére adott pontszámok átlaga (max 5 pont): 3,33 pont

Ismeretlen gyártótól származó trappista, melynek a kéreg alatt nagyjából 1 centis vastag, fehér, krétás réteg található. Zárt a sajtészta, erjedési lyukak nincsenek. Rugalmas, lágy. szájban elomló, kissé pépes sajtról beszélünk, kevéssé jellegzetes ízben.

A külseje volt akit idősödő emberi talpra emlékeztetett a sarokrészen, az állaga pedig bioműanyagot idézett fel. Van, aki szerint enyhén lábszagú volt, úgyhogy a nagymama pedikűrje jutott eszébe, más szerint viszont rövid volt a sajttészta. 

DSC 0920
Szindbád

8. helyezett: Spar trappista

Súlyozott pontszámok átlaga (max 20): 13,6 pont
A termék ízére adott pontszámok átlaga (max 5 pont): 2,83 pont

A Spar termékei hagyományosan jól szoktak szerepelni a teszteken, ez most a nem hagyományos verzió. A Tolnatej által gyártott sajtot leginkább jellegtelennek jellemezték a tesztelők, a röghézagokat emelték ki mint hiba, és az erjedési lyukak hiányát is többen felemlegették.

Van aki számára viszont a hétfő reggeli 7-es buszt idézte esős időben, amely pont olyan sós-savanykás, mint a Spar sajtja. Az ízértékelés szerint utolsó helyen végzett, tehát minden más szempontot figyelmen kívül hagyva ezt találták a legkevésbé finomnak a tesztelők.

DSC 0930
Szindbád

Hetedik helyezett: Bluedino (Lidl) trappista

Súlyozott pontszámok átlaga (max 20): 15,61
A termék ízére adott pontszámok átlaga (max 5 pont): 3,9 pont

A Lidl sajtját a tesztgyőztes gyártotta, de ez nem volt elég a sikerhez. Viszont ha csak az ízre adott pontszámokat nézzük, holtversenyben második lett. Ha tehát nem annyira érdekli a zsírban szárazanyagtartalom meg más efféle dolgok, bátran vegye meg, mert finom!

Amiért viszont nálam egyenesen az első helyre ugrott, az az, hogy ez volt az egyedüli sajt, aminek normálisan nyitható csomagolást terveztek.

Amit viszont nehezményeztek a profik, az a sok apró tűlyuk, a száraz felület, a jellegtelen illat. A vajaskenyérre asszociáltak többen az illatából, és ez az a sajt, ami a profik szerint nagyon jó lenne, ha hagynák még egy kicsit érni. 

DSC 0931
Szindbád

Hatodik helyezett: Óvártej Papos Trappista

Súlyozott pontszámok átlaga (max 20): 15,68 pont
A termék ízére adott pontszámok átlaga (max 5 pont): 3,75 pont

Bíztunk benne, hogy Mosonmagyaróváron jól vizsgázik az Óvártej sajtja, ami az ígéret szerint "Minőségi, harmónikus ízű, érlelt sajt". Ámen.

Ehhez képest a sajttészta zárt, apró röglyukakkal, kissé szemcsés, enyhén savanykás illatú és ízű. Van aki az éppen elbóbiskoló aludttejet érezte benne, és "pasztell álomtapétát luxuskivitelben". Íze alapján a középmezőnyben végzett.

DSC 0919
Szindbád

Ötödik helyezett: Milfina trappista (Aldi) 

Súlyozott pontszámok átlaga (max 20): 15,70 pont
A termék ízére adott pontszámok átlaga (max 5 pont): 3,42 pont

Az Aldi termékét is a Tolnatej gyártotta, és alapvetően nem is volt vele semmi gond. Színre homogén halványsárga, erjedési lyukakkal, ám kissé rövid a sajttészta, és csikorgós, vagy gumis. Éretlen. Csak az ízre adott pontszámok alapján is a középmezőnyben végzett.

Ez az a rágó, amit Budaörsön bekap az ember, és csak az utolsó benzinkúton köpi ki. Ha kicsit érettebb lett volna, sokkal jobb eredményt érhetett volna el. 

DSC 0929
Szindbád

Negyedik helyezett: Tolle trappista

Súlyozott pontszámok átlaga (max 20): 15,78 pont
A termék ízére adott pontszámok átlaga (max 5 pont): 3,75 pont

A Sparban vásárolt Tolle csomagolásán csodás erjedési lyukak láthatóak, ám a valóság teljesen más. Erjedési lyuk helyett röghézagos, a belseje kissé pépes. Kevéssé jellegzetes, kismértékű mellékíz érezhető.

Van akinek az élesztő jutott eszébe, amely nem szolgálja a populáris elvárásokat. Van aki szerint csak nem eléggé kifinomult.

DSC 0923
Szindbád

Harmadik helyezett: Hajdú trappista

Súlyozott pontszámok átlaga (max 20): 16,08 pont
A termék ízére adott pontszámok átlaga (max 5 pont): 3,91 pont

Az ipari sajtok közt a legdrágább volt, jó eredményt is vártunk tőle. A harmadik helyre futott be a Bábel sajt kft. terméke, melyet vélhetően béta-karotinnal színeztek, ezért élénksárga, kizárólag íz alapján értékelve holtversenyben a második.

A kissé nyirkos felületű sajt teljesen zárt sajttésztával rendelkezik, kellően rugalmas, kemény, jól vágható, szájban könnyen omló. Van aki az illatnak örült meg, mondván, legalább van, más a lecsengést hiányolta az ízből. 

DSC 0922
Szindbád

Első helyezett: Tesco trappista darabolt

Súlyozott pontszámok átlaga (max 20): 16,4 pont
A termék ízére adott pontszámok átlaga (max 5 pont): 4,08 pont

Duplán első lett a Tesco trappistája, mert nem csak a teljes pontszámot tekintve, hanem csak az íz alapján is ez végzett az első helyen.

A Tolnatej gyártotta ezt a sajtot is, amivel alapvetően elégedettek voltak a tesztelők. A halványsárga színű, száraz tapintású termékben közepes méretű röglukak találhatóak. A kellően rugalmas termék megfelelően sós, szájban könnyen omló, érett, bár volt aki szerint sápadt, mint a Szabó bakter anyósa.

DSC 0921
Szindbád

Első helyezett: Fino trappista

Súlyozott pontszámok átlaga (max 20): 16,04 pont
A termék ízére adott pontszámok átlaga (max 5 pont): 3,91 pont

Összesített pontszáma alapján holtversenyben szintén első a Fino trappista, ami az ízértékelések alapján sem túl sokkal marad el a nyertestől, ebben a rangsorban a második helyen végzett.

A kaposvári tejgyárból érkezett, és a legolcsóbb termék volt a teszten. A halványsága színű, nem festett sajt kellően rugalmas, nem pépes, szájban könnyen elomló, harmonikus ízű. Aromás jegyekkel rendelkezik, hozza a fajtajelleget. Erjedési lyukakkal rendelkezik, közel egyenletes elosztásban.

DSC 0925
Szindbád
név gyártó ár fajlagos ár zsírtartalom a szárazanyagban % szárazanyag-tartalom összpontszám átlaga (max 20) ízre adott pontok átlaga (max 5)
Fino trappista Fino-food kft 739.- 1231.-   47,7  55 16,4 3,91
Tesco trappista Tolnatej 1099.- 1570.-   50,5   55,5 16,4 4,08
Hajdú Bábel sajt kft 769.- 2563.-   50,3   57,1 16,08 3,91
Tolle Tolnatej 690.- 1699.-   51,6 56,2 15,78 3,75
Milfina Tolnatej 1249.- 1784.-   51   56,9 15,70 3,42
Papos trappista Óvártej 1305.- 1717.-  47,8    56,5 15,68 3,75
Bluedino Fino Food kft. 669.- 2230.-   47,9   54,8 15,61 3,91
Spar Tolnatej 749.- 1872.-   50,2   56,3 13,6 2,83 
Auchan  n.a. 518.- 1363.-   46,5   53,8 13,55 3,33
Etyeki trappista Etyektej Ödönmajor 1835.- 3462.-   49,7   70,4* 12,28 3,08

*Az Etyeki Trappista sajton kívül mindegyik Trappista sajt megfelel a Magyar Élelmiszerkönyv a zsíros félkemény sajtra vonatkozó követelményeknek.

Oszd meg másokkal is!
Mustra