A Hold utcai Belvárosi Piac annyira hipszter hely, hogy a Pozsonyi út is csak messziről köszönhet oda. A felújított csarnok alsó része többé-kevésbé hagyományos piacként működik - turistákra szabott árakkal -, az emeletet pedig benépesítették az éttermek. Ebben eddig még nem lenne semmi szokatlan, csakhogy itt az étteremtulajok között az átlagos piacinál jóval nagyobb a celebtulajok aránya - akik rendre meg is mutatják magukat - na, meg azt is, milyen otthonosan mozognak a konyhában.
Szabó Győző például nem rest elkészíteni pár falatkát és Lakatos Márk is szívesen sütögeti kobászkáit. Mivel inkognítóban állítottunk be a piacra, még csak azt sem mondhatjuk, hogy a kamera miatt hősködtek a celebek.
Arra voltunk kíváncsiak, hogy mit kapunk, ha odamegyünk hétköznap ebédidőben, és mindenhol kikérjük az étterem egy ikonikus fogását. Az már csak a szerkesztőségben derült ki, hogy nem egyértelmű, ki a celeb, én simán idesoroltam Bíró Lajost, szakmai ártalom biztos.
Szóval négy helyen ettünk, Lakatos Márk új helyén a Lakatos Műhelyben, Szabó Győző Steamboo-jában, és Bíró Lajos két helyén, a Buja disznó(k)-ban és a Séf utcájában. Minden ételt elvitelre kértünk, ezért most tekintsenek el a képeken szereplő elviteles dizájntól, helyben fogyasztásra kérve mindenhol kifejezetten guszta a tálalás.
De aki piacon kapja be az ebédjét, valószínűleg kevésbé ügyel a dekorációra, nekünk legalábbis fontosabb a kaja minősége, mint a látványa. Jó, azért persze ne legyen nagyon trehányan odaszórva a tányérra, az a kinézet maradjon meg az átbulizott éjszaka utáni hajnali tűzoltásra.
A Belvárosi piac galériáját hétfőn ebédidőben nem a cekkeres nénik népesítik be, aminek oka lehet, hogy egy normális ebédért simán ki kell csengetni 1400-2500 forintot, ami egyébként nem sok annak tükrében, hogy kifejezetten jókat ettünk. Irodisták, környékbeli dolgozók, turisták - nagyjából ők adják a közönséget. Fent van ember, lent alig. A tempó jó volt, 11:30 és 12:45 között négy helyet ettünk végig.
Az ételeket helyben megkóstoltuk hárman, majd berohantunk velük a szerkesztőségbe, ahol a még langyos kajákról további négy-öt kolléga mondott véleményt.
Lakatos Márk és a Lakatos Műhely
Lopakodó tesztünk ötletét a stylist Lakatos Márk új helye adta, ennek nyilvános megnyitója múlt héten volt, sok újságíróval és még annál is több hírességgel. Nem nehéz megtalálni, a piroskockás terítő ihlette piroskockás dizájn messziről kirí a többi egység közül.
A konyhán hétfő délben a névadó is teljes fordulatszámon sürgött-forgott, a kínálat főképpen kolbászkákból áll, négyféle ízesítésben - paprikás, kéksajtos, narancsos-oreganós, és póréhagymás. Emellett napi menüben egy ázsiai jellegű leves és egy főzelék volt. A megismételhetőség miatt sehol nem a napi ajánlatot választottuk. Állítólag egy hét múlva lesz csirkés kolbász is, de ha ön nem eszik disznót, ne örüljön túlzottan, mert sertésszalonnától lesz igazán kívánatos az íze.
Két kolbászt kértünk, kéksajtost és narancsos-oreganóst. Mindkettő finom volt, bár a szerkesztőséget megosztotta, hogy Lakatos Márk vékony és spéci ízesítésű kolbászai vagy Bíró Lajos klasszikus debrecenije volt-e jobb.
Nekem a narancsos-oregánós kifejezetten ízlett, a sajtos sem volt rossz, de spontán módon biztos nem jövök rá, hogy kéksajtos. A mellé adott kenyér és mustár kifejezetten finom volt, és a zöldség is a helyén volt. Két kolbászért 1700 forintot fizettünk, szerintem bőségesen elég ebédre.
Szabó Győző és a Steamboo
Szabó Győző éttermében kis gőzölt ázsiai-magyar fúziós batyukat lehet enni, itt is kétféle ízt választottunk, egy szarvaskolbászosat és egy kéksajtos körtéset. Mellé birslekvár járt, és picike bambuszhajók, amikbe a batyukat pakolhatjuk. Cuki, guszta, és ember nem küzdött még meg annyira áfás számlával, mint Szabó Győző a mienkkel - ezúton is köszönjük.
A két kis batyu markánsan eltérő volt, a szarvaskolbászos leginkább egy igen otthonosan fűszerezett slambucra emlékeztetett, kívülről meg egy kis rántott golyóbisra, ezt olyannak ajánlanám, aki a magyaros ízvilágot szereti - és felejtsék el mellé a lekvárt, ez nem az a műfaj.
A kéksajtos sokkal inkább a sushi vonalat hozta, rizs, kéksajt, mogyoró, körte - könnyű volt és laza, és ehhez a birslekvár is passzolt. Darabja 450 forint, nekem 3-4 darab már bőségesen kitenne egy étkezésnyi adagot, de egy nagyétkű férfinak talán kevés lenne.
„Azt hiszem én vagyok az egyetlen akinek nagyon bejött a szarvaskolbászos batyu, nyilván azért is, mert túl sok lehetőség nem adódik egy olyan embernek a piacon, aki nem eszik sertéshúst. Örültem, hogy végre van egy olyan hely ahol nem csak disznóhúst szolgálnak fel, nem mellékesen a kolbász íze is tök jó volt.” - lelkesedett disznót nem evő kolléganőnk.
"A kolbászos nekem nem ízlett, száraz volt és a külső bunda sem állagában sem ízében nem különült el a tölteléktől. A kéksajtos finom volt, bár nem fogok napokig arról beszélni, hogy milyen jót ettem." - foglalta össze másikunk.
"A kolbászos steamboora azt hittem begyúrt rakottkrumpli, azóta rájöttem, hogy ez valami darás cucc kolbásszal, de teljesen érthetetlen, száraz és rossz. A lekvár nem illik hozzá." - írta az, akinek a körtés kéksajtosból már nem jutott.
Bíró Lajos és a Buja disznó(k)
A Buja disznókban kikértük "A rántott hús"-t, 2100 forint, ennyiért jár hozzá egy nem túl nagy adag krumplisaláta. Soknak hangzik, de konkrétan életem legnagyobb rántott húsát láttam most, biztos volt vagy 30-35 deka, kiterjedésében pedig csaknem egy A4-es lap, és nem rommá klopfolva, majd' egy centi vastag is volt. Simán két-három emberes adag, a megtermett pasikat is figyeltem, ők sem tudták betolni az egészet, automatikusan ajánlják fel a pultban, hogy becsomagolják a maradékot. Mellé kaptunk egy rántott karajcsontot is - gondolom ami a húsból kijött, ezt nemigen tudtuk mire vélni, de köszönjük.
Ár-érték arányban úgy jön ki a tuti, ha találunk magunk mellé még egy embert, akivel elfelezzük ezt a húsmonstrumot, és kérünk mellé plusz egy köretet. A krumplisaláta zseniális, nem a majonézes, hanem az osztrák vonal, újhagymakarikákkal, nem túl ecetes, nincs elsózva, könnyű, friss, szuper, bár az adag lehetne nagyobb. Összességében egy ember számára szerintem ez a húsadag értelmezhetetlen, párosban viszont nyerő ajánlat. Bátraknak ugyanitt rántott disznófül, 1900-ért.
"Lehet, hogy valamit én nagyon félreértettem az utóbbi évek gasztroforradalmával kapcsolatban, de nekem úgy tűnt a hely megnyitása környékén, hogy a sertéshúsból készült, óriási adag, nem vajban sütött rántott hús órási barbárságnak számítana a magára valamit is adó gasztrokörökben, ha az nem Bíró Lajos éttermében készülne, hanem bárhol máshol. Fogalmam sincs, mi értelme van ekkora adag húst tányérra rakni. Ha negyedekkora lenne, lehet visszamennék, de se ahhoz nincs kedvem, hogy ott helyben halálra zabáljam magam, se ahhoz, hogy napokig egyem felmelegítve a doggy bagban hazavitt húst, és ahhoz sem, hogy kidobjak egy akkor húsdarabot, amit sok ember nem engedhet meg magának. A hús jó volt, nem olajos, bár lehetett volna vékonyabb. A krumplisaláta isteni, de abból valamiért nevetségesen kicsi adagot adnak."
"A rántott hús magában teljesen ízetlen, sikerült addig klopfolni, míg eltűnt az íze, az egyetlen ami ezt igen jól ellensúlyozza az a panír. Ráadásul nem sós, mondom ezt úgy, hogy nem sózok. A rántott csonttal nem tudom mit kéne csinálni, a kutya nem igényli a panírozást."
„Jaj az a krumplisaláta, méééég! Bár kicsit kevésnek tűnik az aligsaláta az óriáshús mellé, ezzel nem igen kellene spórolni szerintem.”
"A Séf utcája volt a rántotthús? Az jó volt, csak tök sótlan. (...)
Jó, irni tudok, olvasni nem. Szóval a buja disznók rántotthúsa jó volt" - értékelt fáradt, ám éhes kollégánk.
Bíró Lajos és a Séf utcája
Bíró Lajos másik helye, itt egy ázsiai levest (Tom kha gai) és egy klasszikus debrecenit kértünk, amit egy hatalmas karéj kenyéren adnak, rengeteg mustáros hagymával, és mellé még külön mustárral. Ugyanitt a napi menü töltött dagadó volt, szenzációsan nézett ki, a szeleteket egyénként sous-vide-olták, a helyszínen vízfürdőben melegítették még a tasakban, aztán kicsomagolás után vaslapon pirítottak rá kicsit.
De vissza az állandó ajánlat kolbászára: hibátlan. Semmi zsírcsomók, semmi gyanúsan ropogó izé, nincs agyonfűszerezve, de van íze, és a kenyérrel meg a mustáros hagymával pont tökéletes hármast alkot. Szoros a verseny, de nekem talán ez volt a kedvencem az összes közül. 1400 forintba került.
A leves oké, de nem kiugró, viszont vicces volt, milyen mogorva volt a thai asszony, aki csinálta. Nem bunkó, csak végtelenül mísz.
"A leves nekem ízetlen volt, a legerősebb íze a rászórt zöldfűszereknek volt a levesben, egyáltalán nem jött ki a kókusz karaktere. Azért jutott eszünkbe, hogy megsózzuk, hogy egy kicsit feldobja és fokozza az ízeket, pedig egy ilyen leveshez nekem egyáltalán nem illik a sós íz."
"A lecsókolbász finom volt, de szerintem egy kicsit több zsiradékot is tartalmazhatna. A hagymás mustár és a kenyér nagyon feldobta. A Gourmet Fesztiválon az Ikon Street standján kóstolt debreceni sokkal emlékezetesebb kolbász."
