Teszt: melyik csokiban van a legtöbb egészmogyoró?

Olvasási idő kb. 8 perc

Melyik egészmogyorós csokiban van a legtöbb mogyoró? - hangzott el a kérdés a szerkesztőségben. Mivel a mogyorós csokoládéból mindenkinek megvan a kedvence, de egyvalamiben mindenki egyetért: jó sok mogyoró legyen benne, úgy döntöttünk, ennek utána kell nézni.

Nos, erre vonatkozóan érvényben lehet valami titkos háttérhatalmi alku, mert szinte minden csokoládéban 27 százalék mogyoró van - ettől érdemben egyetlen versenyző tért el. Mindenesetre azért még a kóstoló előtt készítettünk fotót, hogy szemre hogy állnak ezek mogyoróval, de most már tudjuk, a látszat becsapós, a 27 százalék az 27 százalék - illetve egyetlen esetben 26. 

Az egészmogyorós csoki fogyasztásának egyébként rituáléja is van. Van, aki úgy eszi, hogy először kieszegeti a mogyorókat a csokoládéból, és csak utána megy rá a csokira, van, aki meg a csokoládét falja be elsőre, és a végére hagyja a mogyorókat.

IMG 7005

Gyerekkorunkban elég csekélyke volt még a választék mogyorós csoki terén, volt a bűn rossz Africana, a Budapest mackós csokoládé, a felejthetetlen Piros mogyorós és a Melódia. Nagyjából ennyi. Ja, és persze ezek egy részében nem is a finom, de drága török mogyoró volt, hanem földimogyoró.

A mostani teszten tehát kizárólag egész török mogyorós, táblás csokoládékat vonultattunk fel, és szokás szerint a legjobb ízűt kerestük. Összesen kilenc különböző márkájú csokoládét teszteltünk, nem tudományos alapon, viszont az íz, az állag és a mogyorók mennyisége mind befolyásoló tényező volt a pontozásnál.

A maximálisan elérhető pontszám 30 volt, és szerencsére alig akadt olyan versenyző, amelyik rossz értékelést kapott. Éljenek az egészmogyorós csokoládék!

Utolsó helyezett: Chocola ganze nuss, 10 pont

Összetevők: Cukor, Mogyoró (27%), Kakaóvaj, Tejszínpor, Kakaómassza, Teljes tejpor, vajzsír, Emulgeálószer (szójalecitinek),Természetes vanília aroma. Kakaó szárazanyagtartalom a tejcsokoládéban legalább 30%.

Kicsit avasnak tűnt a mogyoró ebben a csokoládéban, meg az egész úgy ahogy van kicsit ódivatú. Mintha a nagymama féltve őrzött szappanjai közül került volna elő. Bizarr élmény, pedig az összetevőlistájával nincs nagy gond.

IMG 7018
„Jaj, de ipari, ízres és állagra is.” „Na ez olyan, mint mikor régen rejtegettem a család előtt a Piros mogyoróst Mikulás után, és én is elfelejtettem, aztán csak március-április tájékán találtam meg, mire már kicsit megromlott.” „Avas a mogyoró, ez a legrosszabb, ami egy mogyorós csokival történhet.” „Mintha a mogyoró már túl lenne a csúcsán, a csoki is felejtős. Ez nekem köszi, de nem.”

Nyolcadik helyezett: Ragusa classique, 12 pont

Összetevők: Cukor, Mogyoró, Kakaómassza, Kakaóvaj, Kókuszzsír, Emulgeálószer (szójalecitin), Vanília kivonat.

Az a helyzet, hogy ez nem is a megszokott egész mogyorós családba tartozik, mert közben még megtöltötték egy kis nugát krémmel is. Mogyoró alig van benne, a krém a közepén viszont borzasztó édes, és az egész úgy néz ki, mint egy olcsó praliné  –  ostya nélkül. Cserébe viszont irtózatosan drága, de ne dőljön be ennek! Az összetevők listája viszont frankó!

IMG 7011
„Kellemes lágy nugát. A mogyoró mintha puffasztott rizs lenne.” „Ebben nincs is egész mogyoró. Ez átverés. Nugátosnak sem a legjobb.” „Töltött nugátos - EZ BORZASZTÓ, minek van?” „Ez ilyen töltött izé, a belseje valami nugátos, mogyoró az én darabomba alig jutott. Brutál édes, nekem túl sok.”

Hetedik helyezett: Kandit whole nuts, 19,5 pont

Összetevők: Cukor, Mogyoró (18%), Kakaóvaj, Sovány tejpor, Kakaómassza, Tejsavópor, Növényi zsír (pálma, shea), vaj, Mogyorópaszta, Emulgeálószer (szójalecitin), Aroma. Kakaó szárazanyagtartalom a tejcsokoládéban legalább 25%.

Elég vékony a csokoládé amiben a mogyorók vannak, nincsen rossz íze, de nem is feledhetetlenül jó. Közepes termék, jó áron, a mogyoró mennyisége a mezőny átlagához képest kevéske.

IMG 7022
„Talán ez a kedvencem. Esküszöm, mintha még sós is lenne.” „Szintén nem rossz, közepes cucc.” „A csoki jó, a mogyoró átlagos.” 

Hatodik helyezett: Bellarom hazelnut chocolate, 20 pont

Összetevők: Mogyoró (27%), Cukor, Kakaómassza, Kakaóvaj, Tejszínpor(10%), Teljes tejpor(4%), Természetes vanília aroma.

Étcsokoládénak tűnik látszatra és ízre is, szóval senkit ne csapjon be a látszat, meg a csomagoláson a szöveg: „tejszínes tejcsokoládé”. Szinte mindenki a csokiját dicsérte, és az összetevőlista is tetszetős..

IMG 7009
„Sötét a csokija és bizony, ízre is ét. Nem rossz.” „Nem vagyok étcsoki rajongó, de ez még pont belefér. Finoman kesernyés.” „Kicsit kesernyés a csoki, de finom.” „Étcsokis. A csoki viszonylag jó, a mogyoró meg olyan, mint nagyjából az összes többiben.”     

Ötödik helyezett: SPAR, whole nut, 20,5 pont

Összetevők: Cukor, Mogyoró (27%), Kakaóvaj, Tejszínpor, Kakaómassza, Teljes tejpor, Emulgeálószer (szójalecitinek), Aroma. Kakaó szárazanyagtartalom a tejcsokoládéban legalább 30%.

Nagyon jó csokoládét sikerült összeraknia a SPAR-nak, büszkék lehetnek rá. Rengeteg a mogyoró benne, és teljesen vállalható a csokoládé is körülötte. 

IMG 7008
„Kicsit mikuláscsoki íze van. A mogyi amúgy finom.” „Nekem ez elsőre ízlik. Sok benne a mogyoró is, a csoki sem rossz.” „Ez túl édes nekem.” „Ropogós mogyorók, a csoki nem egy óriási minőség, de nincs kellemetlen mellékíze.”

4. helyezett: Fin Carré whole nut, 22 pont

Összetevők: Cukor, Mogyoró (27%), Kakaóvaj, Teljes tejpor, Kakaómassza, Édes tejsavópor, laktóz, Mogyoróvelő,  Emulgeálószer (szójalecitinek), Természetes vaníliaaroma. Kakaó szárazanyagtartalom a tejcsokoládéban legalább 32%.

Megoszlottak a vélemények ennél a terméknél, persze rosszul senki nem lett tőle, de a csapat egyik fele közepesre értékelte, míg a másik az egekbe magasztalta. Mivel a negyedik helyen végzett, rosszul semmiképpen sem jár vele ha megveszi és kipróbálja. 

IMG 7017
„Hasonló, mint a Milka, csak nem annyira gejl.” „Nem tudok belekötni, egészen sok benne a mogyoró is.” „Ez kurvajó, ez a legjobb idáig, csillagos.” „Ez olyan közepeske. A csokiban a kakaópor és a cukor ízét érzem, viszont tényleg rengeteg benne a mogyoró.”

Ezüstérmes: Choceur Nussknacker, 25,5 pont

Összetevők: Cukor, Mogyoró (27%), Zsíros tejpor, Kakaóvaj, Kakaómassza, Édes savópor, Tejcukor, Emulgeálószer (szójalecitin), Vaníliakivonat. Kakaó szárazanyagtartalom a tejcsokoládéban legalább 32%.

Nos, ez óriási teljesítmény, hogy az Aldi sajátmárkás csokoládéja azonos pontszámot tudott szerezni, mint a közkedvelt Milka, és csak fél ponttal csúszott le az első helyről. Jó termék, egyébként a fajlagos áruk is pont megegyezik. 

IMG 7021
„Igazából ilyet is ennék szívesen, csak hát az előző, az nálam az etalon.” „Ez is finom nagyon.” „Ebben valami döbbenetesen finom a mogyoró!!! Sokkal jobb, mint bármelyik másikban! A csoki is jó. Nekem ez a csúcs.” „Lágy, jó szopogatni, de semmi íze nincs.” 

Ezüstérmes: Milka egész mogyoróval, 25,5 pont

Összetevők: Cukor, Mogyoró, Kakaóvaj, Sovány tejpor, Kakaómassza, Tejsavópor, Tejzsír, Mogyorómassza, Emulgeálószer (szójalecitin), Aroma, A tejcsokoládéban a kakaó szárazanyag legalább 30%.

Volt, aki felismerte, a legtöbben nem, de a Milka elég magabiztosan hozta a dobogót, nem nagy meglepetés, lássuk be. 

IMG 7016
„Ez biztos, hogy Milka, felismerem. Édes, cukros? Igen. Szeretem? Igen.” „Egyetlen gond vele és csak azért nem kap 5 pontot, mert lehetne benne sokkal több mogyoró. Mondjuk a csoki is finom, de akkor veszek tejcsokit.” „Kicsit édes, de a csokija finom.” „Finom csoki, jó ropogós mogyoró, ez jó!”

Aranyérmes: Lindt milch-nuss lait noisettes, 26 pont

Összetevők: Cukor, Mogyoró (26%), Kakaóvaj, Teljes tejpor, Kakaómassza, Tejcukor, Sovány tejpor, Emulgeálószer (szójalecitin),Árpamaláta kivonat, Aroma, Kakaó szárazanyag tartalom a tejcsokoládéban legalább 31%, tejszárazanyag tartalom a tejcsokoládéban legalább 14%.

Ahogyan a Milka ezüstérme, az sem okozott különösebb meglepetést, hogy első lett a Lindt mogyorósa. Drága, és mondjuk alig fél ponttal nyert. Mindenesetre gratulálunk a Lindtnek!

IMG 7019
„Semmi különös, nem rossz.” „Úúú ez nagyon jó. Van benne valami plusz fűszeres íz, nagyon finom.” „Ez valami márkás csoki lehet, mert tökéletes az aránya  a mogyorónak és a csokinak csillagos.” „Kifejezetten finom csoki, a mogyoró mennyisége és minősége átlagos.”
 
 
Termék Ár/forint Fajlagos ár/kg Értékelés, max. 35 pont Itt vettük
1. Lindt nuss lait noisettes   899 8990 26 Auchan
2. Milka egész mogyoróval 319 3190 25,5 Tesco
2. Choceur Nussknacker 319 3190 25,5 Aldi
4. Fin Carré whole nut 319 3190 22 Lidl
5. SPAR, whole nut 319 3190 20,5 SPAR
6. Bellarom hazelnut chocolate 549 2745 20 Lidl
7. Kandit whole nuts 599 3039 19,5 Tesco
8. Ragusa classique 1049 10490 12 Auchan
9. Chocola ganze nuss 319 3190 10 Penny Market
 
 
 
Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek