Teszt: melyik a jó gyerekvirsli?

Bár a legtöbben tudjuk, hogy a virsli nem feltétlenül a legegészségesebb étel a gyerek számára, időnként mégis megvesszük, mert rengeteg előnye van: 

  1. gyorsan elkészül,
  2. könnyű szállítani (iskolába, kirándulásra, különórára),
  3. jó kenyérrel, hot-dognak és főzelékkel is,
  4. de ezek közül is a legfontosabb: bármikor képes örömmel magába tömni a gyerek, tehát: MEGESZI könyörgés nélkül.

Úgyhogy nem volt mit tenni, összeszedtük a boltokban kapható gyerekvirsliket, és megnéztük, hogy milyenek ízre, illatra és állagra.

A koncepció az lenne ezeknél a termékeknél, hogy ne legyenek benne mesterséges anyagok, ízfokozók és leginkább tartósítószer sem, legyen viszont benne hús. Nos, néhány termék meg is felelt ezeknek a feltételeknek, de azoknak az ízén lenne még mit finomítani. Összességében azt mondanánk: még van hova fejlődni ezen a területen.

A virsliket nem tudományos alapon vizsgáltuk, az összetevőlista egyáltalán nem befolyásolta a kóstolókat a pontozásnál – vakteszt révén. Kizárólag ízre, állagra, illatra pontoztak a kóstolók, és csak a teszt kiértékelésénél néztük meg az összetevőket.

A maximálisan elérhető pontszám 25 volt, az élmezőnyben szoros volt a verseny. Kifejezetten rettenetes termék egy sem volt, így ha összetevőlista alapján vásárlunk, akkor sem lesz ehetetlen cuc a gyerek tányérján.

Virsli

Legfeljebb 30 mm átmérőjű, természetes, vagy műbélbe töltött húspépet tartalmazó, főzéssel hőkezelt, füstölt, (vízgőzzáró műbélbe töltött termék esetén) füstöletlen, vagy füst ízesítésű homogén metszéslapú készítmény. A hústartalom a késztermékre vonatkoztatva legalább 40%.

3.1. Minőségi jellemzők

a) Kémiai jellemzők Fehérjetartalom legalább 10,0% (m/m) Víztartalom legfeljebb 70,0% (m/m) Zsírtartalom legfeljebb 25,0% (m/m) Nátrium-klorid-tartalom legfeljebb 2,5% (m/m)

b) Érzékszervi jellemzők Alak, méret: Egyenletes vastagságú, az átmérő legfeljebb 30 mm.

Burkolat: A burkolat sima, tiszta, alatta 5 mm-nél nagyobb zsírzsák nem látható.

Állomány, szerkezet, metszéslap: Tapintásra rugalmas, se nem puha, se nem kemény. Szerkezete homogén, pép jellegű, a fűszereloszlás egyenletes. A metszéslap homogén állományú, 5 mm-nél nagyobb légüreg nem, legfeljebb csak néhány kisebb látható. Nem tartalmaz 3 mm-nél nagyobb ín- és kötőszöveti hártyadarabot, legfeljebb néhány 1-2 mm-es méretűt tartalmazhat.

Rágás után jól összeálló, melegen lédús, rágási maradék nincs.

Szín, íz, illat: A metszéslap egyenletes világos rózsaszínű. A fűszereloszlás egyenletes. A főtt húspép íze mellett bors- és paprikaíz érezhető, de idegen és mellékízek nem érezhetők.

Kellemesen, enyhén sós ízű. Illatában a főtt húspép, a bors és a főszerpaprika illata érezhető, idegen szagok nem érezhetők. Füstölt termékek esetében ízében és illatában a füst érezhető. 

Forrás: Magyar Élelmiszerkönyv

És akkor a kollégák véleményei, hogy milyennek is kellene lennie egy gyerekvirslinek:

„A gyerekvirslinek szerintem az lenne az értelme, hogy ne egyen a gyerek annyi sót meg ízfokozót (meg nitrites tartósítószert), mint amennyi egy átlagos virsliben van. Íz alapján kettőt vennék meg kisgyereknek, megnézném, hogy azok közül melyiknek jobb az összetevőlistája. [Kiértékelés utáni vélemény: összetevőlista alapján egyik nyertesem sem túl szimpi, az alapján a Lidl vagy az Aldi terméke tetszik]”

„Egyébként hányok a virslitől, na nem az ízétől, hanem attól, amit beletesznek. Ezért is örültem mikor a gyerekvirslik forgalomba kerültek, így „büntetlenül” lehet enni virslit. Jó, évente egyszer. Mert hát, ugye, azért így is fura dolgok vannak benne sajnos.”

Utolsó helyezett: Pikok, kölyök sertésvirsli, 12 pont

Összetevők: 93% sertéscomb, ivóvíz, étkezési só, glükóz, fűszerek, fűszerkivonatok, sertésfehérje, aromák, 0,06 szárított acerola.

A Lidltől nem megszokott módon utolsó helyen végzett a termékével, ami szomorú, mert ez volt az egyetlen olyan virsli, amelyikben 90 százalék feletti hústartalom van. Ha az összetevők alapján díjaznánk a termékeket, ez nyert volna. 

IMG 4974
Dívány

„Rugós-ropogós állag, nátrium-glutamátos íz. Biztos mindenki szerint ez a finom, de én jobban szeretem azt, ami nem ennyire műízű.” „Kellemesen semmi íze. Semleges, akár a színe. Brávó! De legalább vékonyka. Lehet, hogy csecsemőknek készült?” „Sajnos nem csak a külseje, hanem az íze is bizarr, bár én nem tudok elvonatkoztatni a sertéshús ízétől.” 

Ötödik helyezett: Orsi, Kölyök baromfivirsli, 15 pont

Összetevők: 68,2% baromfihús, Ivóvíz, Baromfibőr, Sertés szalonna, Szójafehérje, Étkezési só, Fűszerkeverék [étkezési só, stabilizálószer(E451), ízfokozó(E621), szárított zöldség (fokhagyma), antioxidánsok(E316, E392), színezék (paprikakivonat), aroma], Stabilizáló keverék [sűrítőanyagok (E417, E415, E407a), zselésítőanyag (E508), dextróz], Füstaroma, Tartósítószer (nátrium-nitrit).

Nem túl bizalomgerjesztő összetevőlista, és a tesztelőket sem győzte meg az íze. Még azt sem tudták egyértelműen eldönteni, vajon ehető-e a bőre, volt, aki leszedte, volt, aki megette, de különösebben senkinek sem jött be ez a termék. Az sem segít rajta, hogy cuki a csomagolása, és van hozzá ajándék matrica. 

IMG 4966
Dívány

„Mállik, túl tyetyés az egész. Sok só, sok ízfokozó, és borsos is. Nem tetszik.” „Na, ez legalább testes darab. Megrémültem a műbél látványától, mert tapasztalat szerint a műbeles virsli színét kizárólag az adja, de kellemes csalódtam. Levetkőztetve sem sápadt. Az íze lehetne íz is. De nem az...” „Klasszikus virsli, ilyenre emlékszem a saját gyerekkoromból. Nem túl füstölt, és látszik rajta, hogy viszonylag sok húst tartalmazhat. Nincsenek például benne undorító csontszilánkok, amik a legolcsóbb párizsira is jellemzőek.”

Negyedik helyezett: Koktél frankfurti virsli hámoztott (Aldi), 16,5 pont

Összetevők: sertéshús 83%, víz, sertésszalonna, étkezési só, fűszerek, növényi rost, cukor, dextróz, folyékony fűszerkeverék, maltodextrin, napraforgó étolaj, paprika oleoresin(paprikakivonat).

Az aldis virsli sem került be a legjobbak közé, pedig összetevőügyileg ez is rendben van, nincs benne ízfokozó, tartósítószer, laktózmentes, szójamentes és még gluténmentes is. A tesztelők tulajdonképpen kedvelték az ízét, csak túl erősnek vélték gyerekeknek.

IMG 4969
Dívány
„Virsinek finom, gyerekvirslinek viszont túl sós.” „Érdekes, ennek van valami íze, de nem tudom megmondani, hogy milyen. Semmire sem emlékeztet. De legalább kemény.” „Finom, füstös, roppanós személyes szerint ez a kedvenc, de valószínűleg a gyerekemnek pont a gazdag ízvilága miatt nem azt adnám (főleg, ha kicsi).” „Kellemes füstös íze van.”

Harmadik helyezett: Saga, fini mini, 17 pont

Összetevők: Pulykahús 80%, Csirkebőr, Ivóvíz, Étkezési só, Burgonyakeményítő, Savanyúságot szabályozó anyagok: nátrium-citrátok, kalcium-karbonátok, Fűszerek, Fűszerkivonatok, Stabilizátor: E407a, Antioxidáns: aszkorbinsav, Aroma, Színezék: kárminsav, Ásványi anyag (kalcium-citrát), Maltodextrin, Pulykazsír, Füstaroma, Vitaminok (E-vitamin, B6-vitamin, folsav), Tartósítószer: E250.

Bronzérmes lett a Saga virsli, egyáltalán nem erős az ízesítése, egészen apró a mérete, és nagyon halovány a színe. Viszont íz alapján hiába tűnt nagyon gyerekbarátnak, van benne nitrites tartósítószer (E250), és még egy csomó nem annyira szimpi dolog.

IMG 4971
Dívány

„Nekem ez tetszik, jó az állaga, és visszafogott, de kellemes íze van. Íz alapján ezt adnám gyereknek.” „ Hát, ennek sincs íze. És milyen apróka. Mintha nyuszi pottyantotta volna. :) Vajon mire használják?” „Szinte ízsemleges, de valószínűleg pont ezért szeretnék a gyerekek. A színétől nem tudok sajnos elvonatkoztatni, és gyerekként sem töltött volna el jó érzéssel.”

Második helyezett: Valdor ketchupos baromfi snack, 19 pont

Összetevők: csirkemellhús 61%, ketchupkészítmény 16% (ivóvíz, paradicsompor, fokhagyma, cukor, sertés zselatin, étkezési só, sűrítőanyag: E407a, antioxidáns:citromsav, aroma, ivóvíz, baromfibőr, étkezési só, szójafehérje, stabilizátor: difoszfátok, dextróz, antioxidáns: eritroaszkorbinsav, aromák, tartósítószer: E250, folyékony füst.

Nyilván a beépített ketchupnak köszönheti a Valdor, hogy a második helyen végzett a terméke, na, meg a mérhetetlen mennyiségű aromának. Ízre kellemes, nincs nagyon megsózva, viszont tartósítószer ebbe is jutott. 

IMG 4970
Dívány
„Érdekes állaga van, kicsit gumis, és belül van valami piros töltelék, talán paradicsomos. Nincs agyonsózva, ami király!” „Ijesztő a metszet látványa. Ugye, nem véres? Piros, az íze szerint talán paprikaszigeteket tartalmaz. Nagyon ravasz... Csalóka, mint a Mese sajt.” „Ez a kedvenc, izgalmas, de nem túl erőteljes íze van, és érezhetően magas százalékban tartalmaz húst vagy húsfélét...”

Győztes: Meica, mini wini, 20 pont

Összetevők: sertéshús, víz, só, fűszer, fűszerkivonatok(zeller), dextróz, antioxidáns: aszkorbinsav, tartósítószer, juhbél, füst.

Klassz, hogy az első helyen végzett a méregdrága német virsli, az viszont elég szomorú, hogy sehol sem derült ki a csomagolásából, hogy hány százalékban tartalmaz húst. A lényegen ez nem változtat, ízre a kóstoltak közül ez a legjobb.

IMG 4973
Dívány
„Ez is inkább felnőttvirsli, csak piciben, azon belül viszont egy viszonylag jó minőségű terméknek tűnik.” „Jópofa ez a füzérkiszerelés. Óvodás kislányok koszorút csinálhatnak a hajukba belőle. És ennek van a legmarkánsabb íze. Na, ez túlzás. Ennek van valami virsliíze. Egy keveset átvett a létől (vicces, a lének van virsliíze). Akkor hát van virsliaroma?” „Nagyon gyerekbarát a mérete és a kinézete, ízre sem rossz, bár én nem tudok elvonatkoztatni a sertéshús ízétől.”
 
Termék neve Ára (Ft) Fajlagos ára (Ft/kg) Pontszám (max. 25) Itt vettük
Meica, mini wini  1990 5234 20 Piccante Delicatesse
Valdor ketchupos baromfi snack 399 2660 19 Auchan
Saga fini mini 299 2136 17 Tesco
Koktél frankfurti virsli hámoztott (Aldi) 399 1995 16,5 Aldi
Orsi, Kölyök baromfivirsli  299 1246 15 Tesco
Pikok, kölyök sertésvirsli 399 1995 12 Lidl
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek