Teszt: meglepő eredmények poharas csokipudingok versenyén

Ezen a héten nagyon jó dolgunk volt, megkóstoltuk a bolti, poharas csokipudingokat. Talán nem is létezik olyan, aki akárcsak egyszer ne evett volna az alább felsorolt termékekből, de ha mégis - és nem utálja a csokoládét -, nagyon gyorsan írja fel a bevásárlólistára. Komolyan, ennél szebb hétfőnk nem is lehetett volna. 

Összesen 10 csokoládépudingot tettünk az asztalra, és alig volt olyan közöttük, amelyiket ne falnánk be szívesen bármikor máskor is. Egy dolog fontos ezeknél a termékeknél: valóban érdemes őket hűtve fogyasztani, úgy sokkal jobb a hatás. 

A jó (gyári) csokipuding ismertetőjegyei számunkra: elviselhetően édes, krémes, és valóban csokoládé/kakaó íze van (tehát nem vanília, nem tej, és nem víz!). Jó ha étcsokoládé, de az is teljesen rendben van, ha tejcsoki. A lényeg, hogy finom legyen.

A tesztelt darabokat tehát ennek megfelelően értékeltük, vakon kóstoltuk és kizárólag íz és állag alapján pontoztuk őket, szóval nem tudományos alapon vizsgáltuk. A teszten 10 fajta puding szerepelt, közöttük volt egy kakukktojás is, aminek nem tej, hanem szójaital volt az alapja.

Mivel ez nem illett a kóstoltak közé, a rangsorba nem tettük be, de azért megmutatjuk, hány pontot sikerült összehoznia. A maximálisan elérhető pontszám 25, az első helyezett 21,5 pontot szerzett, ami jó teljesítmény.

Kilencedik helyezett: Mizo, 7,5 pont

Összetevők: Tej, Cukor, Módosított keményítő, Savófehérje-koncentrátum, Zsírszegény kakaópor, Csokoládépor (0,1%), Stabilizátor (karragén), Aroma, Zsírtartalom: legalább 2,8%.

100 g-ban 117 kcal és 15 g cukor van. Egy pohár puding 110 g. 

Az egyik legnagyobb csalódást a Mizo pudingja okozta, valamit nagyon elszúrtak ennél a terméknél. Erős mellékíze van, lisztes érzete, és elképesztően édes.

„Van valami mellékíze, mintha a krumpli sütőolaja beleborult volna.” „Ez szójás, tuti, bocs lepontozom, pedig lehet hogy szójapudingok közt teljesen jó." (Csak hogy ez nem a szójás... - a szerk.)” „Enyhe mogyoró utóíze van - édes!” „Lisztes is, édes is, soha többet köszi.”

Hetedik helyezett: Danette, 12 pont

Összetevők: Sovány tej 66%, Tejszín 14%, Cukor, Csokoládé 2,2% [cukor, kakaó massza, zsírszegény kakaópor, emulgeálószer (szójalecitin), aroma], Kakaópor, Sűrítőanyagok (módosított keményítő, karragén), Savó permeátum, Kukoricakeményítő, Zsírtartalom: 3% (m/m).

100 g-ban 123 kcal és 17,5 g cukor van. Egy pohár puding 125 g.

És íme, a másik hatalmas csalódás, a Danone Danette pudingja, a mezőny egyik legnagyobb neve. Hiába vártuk a legjobbak közé, ez nem jött neki össze. Nyilván saját magunk áldozatai vagyunk, hiszen senki sem kényszerített minket, hogy ne próbáljunk ki más csokipudingokat eddig sem. Nos, ennek vége, egy korszak lezárult. 

„Instant kakaópor íze, pudingba álmodva. Mindegyik édes, de ez tényleg nagyon az, a gyerekeim imádnák.” „Ebbe kevesebb kakaó jutott, és nagyon édes ezért.” „Klasszik édes, olyan semmilyen.” „Oké, szomorú vagyok, felismertem a kedvencemet a Danone-t. Volt nála jobb is.” „Nagyon édes és folyós, de finom.” 

Hetedik helyezett: Mia, 12 pont

Összetevők: Teljes tej 42%, Tejsavó 41%, Cukor, Módosított keményítő, Tejszín, Zsírszegény kakaópor 1,8%, Sűrítőanyag: karragén, Zsírtartalom: 2,4 m/m%. 

100 g-ban 100 kcal és 13 g cukor van. Egy pohár puding 125 g. 

Érdekes, hogyan tudták megoldani, hogy vízíze legyen a pudingnak? Szóval ez egy csokoládé színű édes víz, amit nem sorolnánk a jók közé. Persze, ez ízlés dolga, kóstolja meg nyugodtan.

„Híg és kicsit vízízű, közben enyhén lisztes utóérzést hagy a szájban.” „Szeretem, ugyanolyan, mint az összes jó.” „Túl folyós, vízízű.” „Ez elég folyós, vaníliás, édes, és nem jó.”

Ötödik helyezett: Auchan Creme Dessert, chocolat, 17,5 pont

Összetevők: pasztőrözött teljes tej, cukor, zsírszegény kakaópor, módosított maniókakeményítő, csokoládé 2,1%, glükózszirup, zselésítő anyag: karragén, színezék: szulfitos, ammóniás karamell, só, savanyúságot szabályozó anyag: nátrium-hidroxid. 

100 g-ban 125 kcal és 17,2 g cukor van. Egy pohár puding 125 g. 

Rengeteg cukor van az auchanos pudingban, mi sem akartunk hinni a szemünknek mikor elolvastuk a dobozán. Oké, ez kóstolás közben is feltűnt, de arra nem gondoltunk, hogy ennyire. Majdnem annyi, mint a Danone-ban, szóval parkolópályára tesszük ezt a terméket is.

„Szép sötét szín, van valami torokban kaparós aromája, de nem nagyon rossz.” „Nagyon finom, sok jó van a teszten.” „Ez jó sűrű, hasonlít az 1-eshez (Landliebe, a szerk), az egy picit jobb.” „Sűrű, nagyon édes, nem annyira finom, de rossznak sem rossz.” 

Ötödik helyezett: Bakoma, 17,5 pont

Összetevők: Desszert (pasztörizált tej, pasztörizált tejszín, cukor, módosított kukoricakeményítő, kakaó, porított tejcsokoládé 0,8% /cukor, kakaó, tejpor, kakaóvaj/, sovány tejpor, állományjavító: karragén, természetes aroma), Öntet (víz, glükóz-fruktóz szirup, cukor, sűrített tej, zsírszegény kakaópor, csokoládépor 1%, módosított kukoricakeményítő, stabilizátor: szentjánoskenyérmag, aroma). 

100 g/ 148 kcal. Egy pohár puding 140 g. 

Enyhén kakukktojásnak érzem ezt a terméket, ugyanis a teszt kiértékelésénél derült ki, hogy van benne rumaroma. Ezt csak a nagyon apróbetűs magyar feliratból olvashattuk volna le, de mivel ránézésre ez sehol nem látszott a csomagoláson (amin egyébként lengyel felirat volt), bekerült a kosárba. Valószínűleg ez mással is előfordult volna, úgyhogy most szólunk, ha utálja a rumos ízt, ne ezt vegye. 

„Nagyon tetszik, hogy van egy kis extra rumos íze. Szuper!” „Markánsan eltérő ízvilág, de nekem bejön, enyhén rumos csokibeütés.” „Ebben is megáll a kanál. Van valami fura mellékíze. Rossz vagyok a leírásokban, de olyan "gesztenyés". „Vaníliás? Nagyon sűrű, de az aroma az teljesen kikészített.”  

Negyedik helyezett: Auchan Creme Dessert, noir extra, 18,5 pont

Összetevők: pasztőrözött teljes tej, cukor, étcsokoládé 2,1%,  módosított maniókakeményítő kakaópor,  zsírszegény kakaópor, glükózszirup, színezék: szulfitos, ammóniás karamell, zselésítő anyag: karragén,  savanyúságot szabályozó anyag: nátrium-hidroxid.

100 g-ban 123 kcal és 16,1 g cukor van. Egy pohár puding 125 g

Íme a francia hiper másik terméke, az étcsokis verzió, ami pontosan 1 ponttal tudott jobb helyre kerülni a simánál. Ez már tényleg elég jó édesség.

„Jó sötét, és ez finom is, az első, ami inkább étcsokira, mint kakaóporra emlékeztet.” „Sötétbarna, közepesen édes.” „Ez is jó sötét, mint az olvasztott étcsoki -> megvan az a klasszikus torokkaparós érzése is.” „Őrült finom!!! Étcsokis. Imádom, olyan, mint az otthoni csokikrém.” 

Bronzérmes: Kingfrais, 19 pont (Lidl)

Összetevők: 85% tejszín (ez kiemelkedően sok a teszten szerepelt termékek között), cukor, módosított kukorica keményítő, 2% kakaó, 1,1% tejcsokoládé, sovány tejpor, sűrítő anyag: karragén, természetes aroma.

A jelek szerint kedveltük a Lidl desszertjét is, fel is küzdötte magát a harmadik helyre. Ami elszomorító ennél a terméknél: sehol nem találtuk meg, hogy mennyi kalóriát tartalmaz, ahogyan azt sem, hogy mennyi cukor van benne. Így csak tippelni tudunk, nagyon sok. Egy pohár csokipuding 150 g. 

„Kicsit halovány a színe, kicsit halovány az íze, nem rossz, csak jellegtelen.” „Közepesen sűrű, kicsit vajas íze van.” „Ez borzasztóan édes sajnos. Egyébként az íze jó, csak nagyon édes.”      

Ezüstérmes: Elite, 19,5 pont (Penny Market)

Összetevők: 85% félzsíros tejszín (ez kiemelkedően sok a teszten szerepelt termékek között), 6,3% csokoládépor (kár, hogy por), cukor, módosított keményítő, 1,1% tejcsokoládé, sovány tejpor, sűrítőanyag: karragén, természetes aroma. 

100 g-ban 163 kcal és 12,9 g cukor van. Egy pohár puding 150 g. 

Szinte megszólalásig hasonlít a lidlös és a pennys puding összetétele, így valószínűleg nem véletlen, hogy csak fél pontnyi különbség van közöttük. Szerettük, szívesen ennénk bármikor.

„Hát, szerintem ez is finom, úgy látszik, ipari csokipudingból sok jó van.” „Ez pont ugyanolyan, mint az egyes (Landliebe - a szerk.), csak több benne a cukor.” „Olyan, mintha túl sok habtejszínt kapott volna. De legalább nem édes!” „Kissé tejes íze van, ami nekem nem jön be, ezt leszámítva finom.”         

Aranyérmes: Landliebe, 21,5 pont

Összetevők: Tejszín 42%, Teljes tej, Cukor, Csokoládépor 5% (cukor, kakaó), Módosított keményítő, Zsírszegény kakaó 1%, Keményítő, Zsírtartalom: 8,2 m/m%. 

100 g-ban 157 kcal és 14 g cukor van. Egy pohár puding, 150 g. 

A Landliebe lett az első. Nem csak az íze remek, de az összetevők listája is szimpatikus, csupa olyan van benne, amitől nem áll görcsbe a gyomrunk, ha rá gondolunk. Éljen!

„Átlagos dobozos csokipudingíze van, sima, keményítős állag, de tök finom.” „Danette íz, ezt nyomtam magamba, miután megvettem a Ráday utcai - akkor még - Plusban. Nekem ez etalon, de nem biztos, hogy a minőséget tükrözi, csak a nosztalgia.” „Jó sűrű. Ízre is finom, egyáltalán nem édes. Olyan, mint egy minőségi csokifagyi.” „Jó kakaóillata van, sűrű, kicsit édes, de nem bántón.”

Kakukktojás: Alpro, 13,5 pont

Összetevők: Víz, Cukor, Hántolt szójabab (6,4%), Sűrítőanyagok (módosított tápiókakeményítő, maltodextrin, karragén), Kakaó (3%), Csokoládé (1,1%), Trikalcium-foszfát, Aroma, Tengeri só, Vitaminok (riboflavin, B12, D2). 

100 g-ban 85 kcal és 10,7 g cukor van. Egy pohár puding 125 g. 

Ebben a termékben van a legkevesebb kalória és cukor, csak hát igen, ez „nem igazi” csokoládépuding. Aki viszont laktózérzékeny, vagy csak utálja a tejes cuccokat, ezt imádni fogja!

„Nagyon sötét, iszonyú jól néz ki, de az íze csalódás. Nem szörnyű, de nem is jó.” „Ez nagyon hasonlít a mainstream-re, csak sötétebb és folyékonyabb verzióban.” „Kicsi íztelen. Nagyon sötét, olyan, mint az olvasztott Katica étbevonó.” „Sokkal keserűbb, mint az eddigiek, az íze elég furcsa, van valami növényi mellékíze, de azért finom. Mi lehetne rossz, ami csokoládé ízű???”
 
Termék neve Ár (forint) Fajlagos ár (Ft/kg) Pont (max. 25) Itt vettük
Landliebe 199 1327 21,5 Tesco
Elite (Penny Market) 109 (Akciós ár, 139 forint a normális ára) 726 (Nem akciós fajlagos ára: 926) 19,5 Penny Market
KingFrais (Lidl) 139 926 19 Lidl
Auchan noir 399 798 18,5 Auchan
Bakoma 219 1564 17,5 Tesco
Auchan tejcsokis 399 798 17,5 Auchan
Mia 399 798 12 Tesco
Danone 449 898 12 Tesco
Mizo 349 793 7,5 Tesco
Kakukktojás            
Alpro 198 1584 13,5 Tesco
 
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek