Cikik a pucérruhás celebnők

Olvasási idő kb. 6 perc

A 76 éves venezuelai származású tervezőnő, Carolina Herrera nemrég a The Washinton Postnak adott interjújában undorral magyarázta el az olvasóknak, hogy nem divatos a celebnőkön mostanában oly sokat látott „meztelen ruha”. A klasszikus stílusban utazó tervező szerint ugyanis a trend egyszerűen nem más, mint egyfajta stratégiai lépés a hírességek részéről.

„Nagyon modern dolog meztelennek vagy majdnem meztelennek lenni” – mondta, miközben rámutatott Beyoncé és Kim Kardashian idei MET Gálás fotóira. ”Azt hiszik, hogy ezekben a ruhákban jobban tetszenek a fiataloknak. Pedig nem! Ez már majdnem meztelen. Édes Istenem! Így próbálják magukra felhívni a figyelmet. Az életben kell lennie egy kis titokzatosságnak is. Állítólag ők divatikonok, pedig nem is viselnek semmit!” – fakadt ki az elegáns vörösszőnyeges ruhakölteményeiről ismert designer, akinek ügyfélkörébe olyan stílusikonok tartoznak, mint Michelle Obama vagy régebben Jackie Kennedy. Az elhangzottak alapján egy biztos, Rihanna garantáltan nem fog ott ülni Herrera bemutatójának első sorában a közeljövőben.

Nemcsak a Huffingtonpost.com szerkesztőségét foglalkoztja a vörösszőnyeges események új trendje, hanem a fashionista.com munkatársait is, akik szerint már maga a „pucérruha” kifejezés is érdekes, mivel szerintük ez egész egyszerűen lehetetlen. A „pucérruha” ugyanis nem más, mint egy átlátszó hosszú ruha, amit ékszerekkel, tollakkal és hímzésekkel tesznek mutatóssá a tervezők.

A trend egyébként nem újkeletű, hiszen Marilyn Monroe már a hatvanas években előszeretettel pózolt áttetsző ruhában, és Chernek sem okozott problémát Bobo Mackie átlátszó ruhájában felvonulni 1974-ben. A kilencvenes években Kate Moss is viselt hasonlót, a 2000-es évek elején pedig már díjátadókra is ilyen ruhában jártak a hírességek, mint például Toni Braxton és Kelly Brook. A testet alig takaró darab azonban az utóbbi időszakban a hírességek egyik jól bevált fegyveré vált, elsütötte már a trükköt többek között Rihanna, Beyoncé, Kim Kardashian, Lady Gaga, Miley Cyrus, Iggy Azalea és Jennifer Lopez is. Az ötlet egyébként működött, természetesen hetekig ezeken az estélyi ruhákon csámcsogott a sajtó a díjátadó szezonban.

A refinery29.com szerkesztője szerint oka van annak, hogy mindenki ezekről a „pucérruhákról” beszél úgy, hogy ezeknek az ég világon semmi közük nincsen a sokkoló meztelenséghez. Vélhetően azért szóbeszéd tárgyai, mert az ilyen kreációk a legtöbb emberben az elérhetetlenség érzetét keltik, miközben lenyűgözi őket ez a bevállalós stílus és tisztában vannak vele, hogy valószínűleg soha nem fognak ilyen vörösszőnyeges eseményekre való estélyit viselni.

Ha mégis szeretnénk venni egy ilyen ruhát, az nem jönne össze olyan könnyen, mivel ezeket nem tudják beszerezni a plázában. Ezek ugyanis megrendelésre készített, egyedi „couture” darabok, melyeken hosszú órákon át a legprofibb varrónők dolgoznak, hogy úgy nézzenek ki viselőjükön, mintha ráöntötték volna. Rihanna emlékezetes, CFDA Awardson viselt Adam Selman ruhájára például 230.000 Swarovski kristályt varrtak fel kézzel, Kim Kardashian fehér hattyúruháján jól látható a részletesen kidolgozott Art Deco motívum és Beyoncé estélyién is az alsóneműje vonalát követték az apró kristályok, aminek köszönhetően a világ minden táján azon törik a fejüket a monitor előtt, hogy van-e rajta fehérnemű egyáltalán.

Tehát ezek a ruhák nem megfizethetőek az átlagember számára, sajnos átlagosan 5000 dollárt (kb.1.3 millió forint) kérnek egy ilyen couture darabért a divatházak, ráadásul nem is egyszerű őket viselni – bár biztos lesz néhány szerencsétlen próbálkozás a báli szezonban, mi azonban mégsem ajánljuk, hogy leutánozzák a „pucérruhákat”. Valószínűleg rosszul sül majd el és az olcsó, rosszul felragasztott műanyag kövek és tollak a bálterem padlóján landolnak, a bugyinkat meg többszázan megcsodálhatják.

Ráadásul nagyon kevés emberen mutat igazán jól a pucérruha. Az egész arról szól, hogy milyen az a test, amit épphogy eltakar. A ruha néhány szerencsés híresség számára lehetővé teszi, hogy megmutassák genetikai eszköztárukat: hetyke vagy éppen méretes mellüket, feneküket, lapos hasukat, karcsú combjaikat, melyeket a személyi edzőnek és a szigorú étkezési előírásoknak köszönhetnek. De sok esetben a Photoshop is sokat dob a végeredményen.

„Azt hiszem, hogy a női testképnél az első változás J.Lo fenekével jött el, aztán nem sokkal később megláttam Beyoncé húsos combjait. Most minden lány kaukázusi kék szemeket, spanyolosan telt ajkakat, klasszikus pisze orrot, bronzszínű, szőrtelen ázsiai bőrt, jamaicai táncos segget, hosszú svéd lábakat, kis méretű japán lábfejet, egy leszbikus edzőterem tulajdonos hasizmát, egy kilenc éves kisfiú csípőjét, Michelle Obama karjait és baba melleket akar magának. Az a személy, aki ténylegesen birtokában van ezeknek, az Kim Kardashian” – panaszolta Tina Fey Bossypants című könyvében. Nem véletlen, hogy Fey is ugyanerről a három nőről beszél, akik ellopták a showt kolleganőik elől a MET Gálán. Beyoncé, Kardashian és J.Lo teste mellett egyszerűen nem lehet szó nélkül elmenni. És valószínűleg egyik sem viselt alakformáló bugyit a ruha alatt, mivel a pucér ruha nem engedi meg az efféle trükközéseket.

A meztelen ruhákhoz meg kell fizetni egy segítőt is, aki a rendezvény egész ideje alatt a rendelkezésünkre áll, selyem szálakkal, varrótűvel és kristályokkal a kezében követ, hogy mindig kéznél legyen, ha probléma adódna a ruhával. Az ilyen ruhákon nincs cipzár, így fel és levenni sem olyan egyszerű őket, mint mi azt gondolnánk. A ruha ellen szól az is, hogy ezek a darabok nem teszik lehetővé, hogy kényelmesen üljünk, lehajoljunk vagy hirtelen mozdulatokat tegyünk bennük. Nem is ajánlott a díjátadó eseményeken kívül máshova felvenni őket, például egy jótékonysági rendezvényre, koktélpartira, esküvőre, lánybúcsúra egyáltalán nem megfelelő viselet.

A pucérruha olyan alkalomra való, ami a divatról, a szórakozásról és a pózolásokról szól. Ebből adódóan kizárólag a legismertebb, A++ listás hírességnek ajánlott. Persze vannak ,akik arra panaszkodnak, hogy a pucérruhát viselő celebnők láttán még rosszabbul érzik magukat a bőrükben, de egy olyan korban, ahol az Instagramon közvetlenül követhetjük a legtöbb ismert embert, a legfrissebb pletykákról szinte azonnal értesülünk, és a Forever 21-ban azonnal beszerezhetjük a legfrissebb trendeket, kifejezetten hasznos a celebnők számára, mivel a pucérruha egyszerűen elérhetetlen a tömegek számára. Szinte olyan, mint egy műalkotás, amit megnézünk a múzeumban, de nem érinthetjük meg és nem is vihetjük magunkkal. És ez a legszebb az egészben. Nézze meg a galériában, hogy milyen celebnők léptek utcára ilyen ruhakölteményben az elmúlt években!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek