Iris van Herpen diktálja a 21.század divatját

A divat a mának él – de nem a holland származású divattervező, Iris van Herpen szerint, aki mondhatni, hogy látnokként értelmezi újra a couture fogalmát és vetíti elő a jövő meghatározóbb trendjeit. A mindössze harminc éves designer munkái elmossák a művészetek és a tudomány közötti határokat, számos olyan, a divat világára eddig nem jellemző hatást fogadnak be, mint tánc vagy a 3D- nyomtatás. A bonyolult 3D-s technikáiról ismert művész az Arts of Arnhem divattervező szakának elvégzése után Alexander McQueen londoni stúdiójában, később pedig Claudy Jongstra amszterdami műhelyében gyakornokoskodott, majd alig egy évvel a tanulmányai befejezése után, 2007-ben megalapította saját nevén futó divatházát.

Iris Van Herpen tehetségére szinte azonnal felfigyelt a szakma, így semmi meglepő nincsen abban, hogy a számos rangos díj és elismerés mellett 2011 óta tagja lehet a Fédération Française de la Couture részét képező nívós Chambre Syndicale de la Haute Couture-nek Párizsban – írja a criticsatlarge.ca a hibrid formákat favorizáló designerről, akinek osztálytársai is nemzetközi hírnevet szereztek maguknak a szakmában. Van Herpen ugyanis együtt tanulta ki a mesterséget a Viktor & Rolf párossal, az Orson + Bodil tervezőjével, Alexander van Slobbéval, valamint a Lanvin Homme kreatívosával, Lucas Ossendrijverrel.

Az egyes tudományterületek közötti kapcsolatokat kutató Van Herpen előszeretettel működik együtt más művészekkel is, dolgozott már együtt építészekkel, például Philip Beesleyvel, vagy Joost Vandebruggal, de szereti a zenészekkel, fotósokkal és filmesekkel való kollaborációkat is, volt már közös projectje Lady Gagával, Björkkel, Beyoncéval, Nick Knighttal, Inez van Lamsweerdével, Vinnodh Matadinnal, Daphne Guinesszel és Tilda Swintonnal is.

„A teremtés óta állandó változásban vagyunk és ennek soha nincs vége. Úgy gondolom, hogy ez nagyon szép” – mondta a művész, aki fémporral megszórt, mágnesszerű 2015-ös tavaszi-nyári kollekcióját például egyfajta túlvilági irányba terelte el. A kísérletező kedvű Van Herpen célja a tervezési folyamatok során, hogy az új módszereket egyesítse a régi hagyományokat követő kézműves technológiával, például szereti, ha egy kézzel hímzett csipkeruha egy 3D-nyomtatott ruha hatását kelti és fordítva.

A divatot alkimistaként kezelő tervező innovatív ruhakölteményei első ránézésre inkább tűnnek egy 2072-ből jött hercegnő báliruha kollekciójának, mint egy napjaink utcai divatjába beillő gyűjteménynek, de ennek ellenére mégis szezonról-szezonra leesik az állunk a designer fagyökérre emlékeztető cipőitől, éteri együtteseitől és eszelősen mesteri forma- és színvilágától. Nézze meg a galériában, hogy hogyan hozza össze a nagy karrier előtt álló Van Herpen a saját művészeti elképzeléseit más kortárs alkotókkal, a hagyományos és az innovatív technikai vívmányokkal!

Oszd meg másokkal is!
Mustra