Így öltözött Anna Wintour a 90-es években

Az amerikai Vogue főszerkesztőjének, Anna Wintournak a mai szettjeit elnézve nehezen tudjuk elképzelni, hogy nem is olyan rég még volt idő, amikor sokkal bátrabban kísérletezett a ruhásszekrényével. A whowhatwear.com szerkesztői nemrég egy összeállítást is készítettek Wintour 90-es évekbeli szereléseiből, melyből kiderült, hogy a főszerkesztő húsz évvel ezelőtt, a negyvenes éveinek közepén bizony sokkal bátrabban nyúlt a színekhez, ahogy vadabbul keverte egymással a különböző mintákat és anyagokat is.

A napvilágra került képeket elnézve Anna Wintour 90-es évekbeli stílusa teljesen eltér a ma megszokott kissé konzervatív, de inkább klasszikus, időtlen eleganciát képviselő daraboktól, egyrészes, gyakran virágmintás együttesektől és kardigánoktól. Arról nem is beszélve, hogy akkoriban még lencsevégre kapták más lábbeliben is a natúr árnyalatú szandálon kívül, amihez mostanában annyira ragaszkodik.

A különbség valóban döbbenetes, a kilencvenes évek elején ugyanis még szóba sem jöhettek Wintournál a kardigánok, ahelyett viszont előszeretettel lépett kamerák elé melltartó nélkül, feltűnő, színes, állatmintás, flitteres vagy éppen spagettipántos és testhez álló szerelésekben is. Ahogy jól láthatóan többet is nevetgélt, mint az elmúlt években. Mi nem hittünk a szemünknek, azóta sem tudunk betelni Anna Wintour 25 évvel ezelőtti stílusával. Hirtelen ki sem tudnánk választani, hogy melyik a kedvenc összeállításunk a válogatásból, mindegyik szuperlátványos. Nézze meg a galériában, hogy milyen bevállalós volt a Vogue főszerkesztője a negyvenes éveiben!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra