Házi májkrém az ipari helyett

Hihetetlen előnye, hogy benne a fő összetevő a nagyipari készítményekkel szemben: a máj. Az ízesítés ezerféle lehet, piríthatunk alá hagymát a snidling helyett, megdobhatjuk kevés baconnal, és a fűszerezés is csak tőlünk függ.

b 015
Piszke

Nagyobb mennyiségben készítve le is fagyaszthatjuk kisebb adagokban, egyébként maximum egy-két napot tölthet a hűtőben, formázva és folpackba csavarva: így akár szeletelhető is hidegen.

Hozzávalók:

30 dkg csirkemáj
2 ek mazsola
15 dkg vaj
fél dl tejszín
2-2 evőkanál apróra vágott friss snidling és petrezselyem
2 kk. só
frissen őrölt bors

  1. 5 dkg felforrósított vajon átpirítjuk a kis kockákra vágott májat, utánadobjuk a mazsolát, aztán lefedjük a serpenyőt, és kis lángon néhány percig pároljuk, a végén pedig a fedőt levéve nagy lángon visszapirítjuk, hogy a leve elpárologjon.
  2. Hűtjük, majd kihűlés után a többi hozzávalóval botmixerrel pürésítjük.
Bock Ermitage
Bock ErmitageTesco / Tesco

Büszkék vagyunk arra, hogy az ország egyik legszélesebb borválasztékával várhatjuk Önöket! Áruházaink polcain az ismert magyar pincészetek népszerű borai mellett számos borkülönlegességgel is találkozhat. Célunk, hogy borkínálatunk minden eleme valóban a legjobb ár-érték arányt tükrözze

h i r d e t é s
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra