Közös kollekciót tervezett Dobó Kata és a CAKÓ

Három hónapja jött az ötlet, hogy Dobó Kata és Cakó Kinga divattervező összedobjanak egy közös kollekciót, ami úgy tűnik, annyira gördülékenyen haladt, hogy a bemutatóját már csütörtökön meg is tartották a Barabás Villában. A kollekció tulajdonképpen Dobó Kata saját ruháinak premierje, melyek megvalósításában Cakó Kinga divettervező segített a színésznőnek. A tervezővel beszélgettünk a kollekció készítéséről és jövőbeli terveiről is.

Szokatlanul sok szettből álló kollekciót vonultattak fel a CAKÓ x Dobó kollaboráció keretén belül a csütörtök esti bemutatón. A kollekció abszolút tavaszi-nyári jellegén kívül a hangsúly a hordható és kényelmes, ugyanakkor csinos ruhákon volt, amit ortopéd papucsokkal kiegészítve mutattak be a modellek a kerti kifutón.

"Katával tavaly nyáron találkoztam a Stílusvadász forgatásán: tetszettek neki a saját márkás ruháim és már akkor elkezdtünk beszélgetni róla, milyen lenne közösen tervezni egy kollekciót. Katával elég hasonló a stílusunk, de akkor még tényleg csak elméletben merült fel a kollaboráció, mivel akkor pont Vágó Rékával dolgozott. Ekkor jutott eszünkbe, hogy a cipőkhöz passzoló ruhakollekcióban kéne gondolkodni, mivel a kettőnek gyakorlatilag ugyanolyan a stílusa és hangulata is" – részletezte Cakó Kinga a Díványnak.

A felvonuló ruhákat két részre lehet osztani: van egy elegáns, ugyanakkor hétköznapi vonal, ami a munkában és a hétköznapokban teljesen működik, másrészt van egy lezser, nagyon kényelmes vonal is, amit főként szaladgálós ügyintézéshez vagy hétvégi lazításhoz tudunk elképzelni.

"Tervezéskor a hordhatóság volt a legfontosabb szempont, ezt szerettük volna izgalmas szabásvonalakkal, különleges megvalósítással ötvözni. A ruháink nappali és esti öltözetként is teljesen megállják a helyüket: egy rohangálós nap után például nem kell hazaugrani átöltözni az esti borozgatáshoz, mert a ruháink mindkettőhöz tök jól illenek. A kollekciónak alapvetően két vonala van: az egyik a fiatalos, vagány, sportos huszonéves, a másik pedig a letisztult és egyszerű vonalvezetéssel megspékelt, elegáns harminc-negyven-ötvenes korosztálynak szól. A két vonal darabjai egyébként abszolút kombinálhatóak egymással: az elegáns alsórészhez simán passzol a kissé lezserebb felsőrész is, így válik az egész hordhatóan elegánssá."

A ruhák főleg vékony vászonból és muszlinokból készültek, de a lezserebb daraboknál feltűnik a fényes, nejlonos, aranyszállal szőtt futteranyag is. A tervező szeret olyan anyagokkal dolgozni, melyeknek határozott anyagtartása van, hiszen így nem csak könnyebb vele dolgozni, de jobban is mutat. A szabást illetően főként zsák formára hajtanak a ruhák: bővebbnél bővebb zsákszoknya és zsákruha is végiglejtett a kifutón, de nem idegen az aszimmetrikus szoknyaalj, illetve a földig érő overál sem. A kifutón végigvonult egyébként egy, a Sugarbird által koppintott CAKÓ kampányruhára kísértetiesen hasonlító, picit rövidebb darab is. Színben főként a bézs dominál, de elég sok a fehér, fekete és a pink is, elvétve pedig szerepet kapnak a printek is. 

Bár a kollekció alapvetően a Dobó Kata x Vágó Réka cipőkollekció utánérzése, a bemutatón az aktuális cipőtrendekkel lépést tartva mégsem a Dobó-Vágó páros kreációit használták, ezek csak a kampányfotókon kaptak helyet. A szetteket inkább a mostanában elég divatos, fekete-fehér ortopéd szandálokkal és papucsokkal dobták fel. Bár a koncepció így is teljesen működött, azért a tangabugyi átlátszó vonala és a nadrágok fodros derékszabása időnként zavarba ejtő volt.

Bár a divattervező–celeb kollekció kollaboráció külföldön nem idegen, itthon még gyerekcipőben jár a dolog. "Nagyon jó kezdeményezésnek tartom a divattervezők és az ismert magyar nők közti együttműködést és nagyon remélem, hogy a jövőben is folytatódni fog. Bár eddig leginkább külföldön volt nagy divatja most úgy néz ki, itthon is kezd beindulni, legutóbb például Liptai Claudia tervezett közös kollekciót Tóth Borival." A tervező elsősorban olyan nőknek ajánlja a kollekciót, akik szeretnek kísérletezni, nem félnek a sziluettektől és az arányoktól. A sikerben bízva a Cakó-Dobó páros már neki is látott az őszi-téli folytatásnak, kíváncsiak várjuk, akkor milyen ötletekkel rukkolnak elő.

Cakó Kingát kérdezni szerettük volna a Sugardbirdös botrány utóhangjáról is, de ezekre a kérdéseinkre a tervező nem szeretett volna válaszolni.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra