Meghátrált a másoláson kapott Sugarbird

"Ma bemutatom nektek, milyen is az én valódi stílusom. Sokféle trendet érzek magaménak, de minden öltözékem alapja az egyszínű, letisztult vonalú, jól kombinálható darabok" – írta január 25-én Facebookon Debreczeni Zita, aki ezzel a szöveggel vezette be a legújabb kollekcióját. Nem sokkal később pedig már a gutaütés kerülgetett egy újabb magyar divattervezőt, Cakó Kingát, szerinte ugyanis a Sugarbird ruhája nagyon hasonlít az ő egyik kreációjához. "Azért a pofátlanságnak is van határa! Debreczeni Zita megtalálta a valódi stílusát a kampányruhám lemásolásában. Gratulálok! Azt is tudom, melyik üzletből vásárolta meg a mintadarabot" – fakadt ki Cakó szintén a Facebookon. Ezúttal úgy tűnik, nem is teljesen hiábavalóan.

Pofátlanság csúcsa

"Figyelem! Szeretnénk nektek jelezni, hogy a cég vezetéségével és Zitával közösen úgy döntöttünk, hogy a képen látható ruhát kivesszük a kollekcióból és visszahívjuk, illetve leállítjuk a gyártását. Az indok, a ruha nagyon hasonlít az egyik magyar divattervező, Cakó Kinga kampányruhájára. Szeretnénk leszögezni, a ruhát nem másoltuk! Mi évente több száz fazonnal dolgozunk, és tiszteljük és támogatjuk a magyar tervezők munkáját annyira, hogy még csak hasonlót se szeretnénk piacra dobni, ezzel az ő üzleti lehetőségeiket károsítani" – írták aztán hétfő délelőtt a cég honlapján. Emellett pedig beajánlották a tervező oldalát, és ruháját is, és arra biztatják a követőket, hogy vásároljanak tőle.

A Dívány megkereste Cakó Kingát, aki elmondta, egy ügyvédjének köszönhetően hamarosan hivatalosan is megkeresik a Sugarbirdöt. "Nagyon kedves tőlük, hogy beismerik, hogy nagyon hasonlít a ruha, de ennek a végére kell járnunk, mert nagyon felháborító, amit csinálnak." Cakó, mint mondta, sokkot kapott, amikor meglátta a képet és a szöveget, mi szerint, Debreczeni így találta meg a stílusát. Cakó azt is pontosan tudja, hogy hol vásárolt be a modell, mert az eladólány felhívta. Mint kiderült, négy ruhát szerzett be, amiből kettőt használtak fel mintaként. A ruha mellett ugyanis egy poncsót is átvettek a tervező kollekciójából.

Mennyire és meddig számít vajon elfogadottnak mások ötleteinek a felhasználása a divatvilágban? "Azt gondolom, hogy a nagy trendeket mindenki követi: hogy mik lesznek a főbb vonalak egy-egy dizájnhét után, vagy amikor bejön egy szezon, de az, hogy valamit egy az egyben elloptak, több mint pofátlanság." Cakó szerint ahhoz is lusták voltak, hogy legalább valami apróságot megváltoztassanak a ruháin, ugyanazok az arányok is. Mint mondta, külön felháborító, hogy az sem zavarja őket, hogy ilyen kicsi országban ilyen szűk szakmával képesek ezt megtenni. 

És mit tehetnek a tervezők? Cakó azt mondja, hogy összefogással, jogi úton ennek elejét kell venniük. "A saját ügyemet mindenképp végigviszem, hogy legyen valami nyoma, és hogy ne érezzék azt, hogy minden rendben van. Nem akarok utálkozni, nem akarom, hogy ebből nagy cirkusz legyen, csak azt, hogy helyükre kerüljenek a dolgok." Azt viszont nem érti, hogy mi járhatott a Debreczeni fejében akkor, amikor kirakta Facebookra a ruhát. "Hogy gondolta, hogy soha senki nem fog nekem szólni?" Hosszútávon pedig annak örülne a legjobban, ha az egész itthoni tervezői gárdát békén hagynák. "Nekem mindegy, hogy mit csinálnak a külföldi dizájnerekkel, mert az sajnos nem derül ki. Ez persze szintén nem normális, de alig van nyoma itthon."

Nem az első

A Sugarbird egyébként nem először kerül hasonló balhéba. 2009-ben Gyulai Natáliát sikerült magukra haragítaniuk, akkor is kénytelenek voltak visszavonni az egyik ruhájuk gyártását. Abban az esetben Zimány Linda került kínos helyzetbe. 2013-ban pedig egy 2011-es Ooh my deer ruhát vett át Dukai Regina, ami szintén nagyobb visszhangot keltett. Az, hogy külföldi márkákat dolgoznak át, lassan már nem is számít sajnos meglepőnek. Az egyik legutóbbi dobásuk az volt, amikor Bódi Sylvi kollekciójának már a reklámkampányához is Dolce & Gabbanától merítettek. A cikkhez megkerestük egyébként a Sugarbirdöt is, visszahívást ígértek. 

Tetszik önnek a Dívány Tejben-vajban blogja?

Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy posztunkról sem!
Oszd meg másokkal is!
Mustra