82 évesen lett modell a harlemi revütáncosnő

Olvasási idő kb. 3 perc

Az általában különös reklámokkal előálló Lanvin az American Apparelhez hasonlóan egy idősebb nőt választott reklámarcának a következő szezonra. Így lett az őszi/téli, átlagos emberekkel készített kampánysorozatának egyik főszereplője a 82 éves Jacquie "Tajah" Murdock, aki a legendás New York-i Apollo revüszínház egykori táncosa. „A luxus kortól és alkattól független. Éppen ezért akartam megmutatni, hogy egy idős hölgy éppúgy lehet stílusos, mint egy huszonéves modell. Van az egészben valami nagyon demokratikus” – mondta a Lanvin művészeti vezetője, Alber Elbaz az új kampányról, amelynek képeit Steven Meisel készítette.

Jacquie 'Tajah' Murdock
Jacquie 'Tajah' Murdock

A nyugdíjas táncosnő az Advanced Style blognak köszönhetően került be a kampányba. Az egyik blogger, Ari Seth Cohen néhány éve az utcán lefotózta Murdockot, és pár alkalmi modellel együtt szerepelt a Today Show című műsorban. A márka ezután kezdett el érdeklődni iránta és be is hívták egy interjúra. A jó hírt végül Ari Cohen tudatta az asszonnyal.

Murdock, akinek tíz unokája van, mindig húszévesnek érzi magát és néha úgy mutogat az idősebb emberekre, mintha nem is tartozna közéjük. "Elfelejtem, hogy én is egy vagyok közülük" - nyilatkozta  a New York Postnak. "A legtöbben azt hiszik, hogy csodálatos életem volt. Semmi sem hullik csak úgy az ölünkbe, mindenért keményen meg kell dolgozni" - tette hozzá. A Lanvin felfedezettje, aki hosszú ideig tartó balszerencse egyik okának afro-amerikai származását tartja. „Én akartam lenni a következő Josephine Baker vagy egy nagy divatház kifutójának modellje, de lehetőségük sem volt a színes bőrű nőknek” – mondta.

Mivel modellként nem sikerült befutni, táncosnőként próbált szerencsét és három diplomát is szerzett. Persze a divat továbbra is nagyon fontos maradt számára. "Soha nem hordok farmert, legfeljebb fehér farmert, mert az nem annyira átlagos. Legtöbbször ruhát viselek, szeretek más lenni. Ha valami megtetszik, akkor nem érdekel, hogy olcsó vagy drága" - fejtette ki Murdock, akit állítólag sokszor megállítanak az utcán, hogy fényképet készíthessenek róla. Az asszony nem tervezi, hogy nyugdíjba vonulna. Jelenleg a harlemi jazzmúzeumban lép fel és oktat, emellett pedig az emlékiratain dolgozik és persze nem bánná, ha még több modellmunkával keresnék meg, hiszen már gyerekkorában is arról álmodozott, hogy eljut Párizsba.

China Machado
China Machado

A divatházakon kívül magazinok is előszeretettel tesznek oldalaikra korosabb modelleket, nemrég például a Fashion Magazin 'Grand Dame' című sorozatában tűnt fel Richard Avedon egykori múzsája, a szintén 82 éves China Machado. A Dior és Givenchy kifutóját is megjárt modell Moo King képein bizonyította be, hogy a szépség valóban kortalan. És persze az 1931-es születésű Carmen Dell'Orefice is jól példázza, hogy bőven negyven felett is van igény a modellekre.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek