Mihalik betépett kísértetként fetreng az olasz Vogue-ban

Olvasási idő kb. 1 perc

Mihalik Enikő nemrég Karády Katalinként pózolt a Numéro magazin hasábjain, legfrisebb, őszt idéző, romantikus „ So full of Dreams” című, erdőben lőtt fotósorozatában hullasápadt junkie-ként fetreng.

vogue italy

Az erotikus képeiről ismert divatfotós, Ellen von Unwerth készítette az olasz Vogue júliusi kiadásába a sárgás, réginek tűnő képeket. Az éteri, ködös környezetbe vöröses hajával tökéletesen illő modell erotikus énje háttérbe szorul a Chanel következő szezonra tervezett hálóingszerű ruháiban és kiegészítőiben, de a szokásos mellvillantás persze ebben a művészibb anyagban sem marad el.

Az olasz Vogue júliusi kiadásának más magyar vonatkozása is van, legfiatalabb magyar topmodellként került a címlapra a Prada kifutójáról és őszi kampányából ismerős Axente Vanessa. A boszorkánynak maszkírozott 16 éves modellről és szintén feketébe öltöztetett társairól, Julia Nobisról, Linda Foxról, Elena Bartelsről, MacKenzie Drazanról Steven Meisel készítette a gót stílusú címlapképet. Axente könnyen felismerhető, ő ül a borító bal oldalán látható egykerekűn. Az olasz Vogue-nak nem ez az első gót stílusú címlapja, 2008-ban dobtak már piacra hasonló editorialt.

A bal oldalon kerekezik Axente Vanessa
A bal oldalon kerekezik Axente Vanessa
Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek