Sokkolja a szandálfóbokat gyöngyös gladiátorral!

Amikor áprilisban megnéztük, hogy mit is kínálnak a cipőüzletek, szinte egyetlen szandállal sem találkoztunk. Azóta persze megváltozott a helyzet, és a polcokat elözönlötték a nyári lábbelik, amelyekről mindenkinek megvan a véleménye. Van, aki csak gyerek- és kamaszkorában utálta és van, aki még mindig ellenérzésekkel viseltetik iránta. „Ha mezítláb hordja az ember, akkor koszos lesz a láb, zoknis verziót pedig ugye nem is kell említenem. A sarkakat is szétnyomja, aminek valószínűleg az az oka, hogy többségükben nincs normális talprész. Emellett persze nem is túl esztétikus. A nyitott orr a legzavaróbb, illetve az elején kilógó/kikandikáló lábujjak tudnak nagyon illúziórombolóak lenni. Olyanok, mint a bevágott császárszalonna, ami szétnyílik, mint a kakastaréj” – osztotta meg velünk véleményét a 34 éves Péter, aki természetesen hosszasan idézte a Warpigs Szandál című számát.

Ami divat, az divat, ami szép, az szép

Menő vagy ciki a szandál?

Az ismerősök többsége azért ennél megengedőbb. „Nőkön nem ciki, pasikon szerintem minden olyan kínos, amiből kilátszik a lábujj, de a rövidnadrág cikibb” – nyilatkozta Barbara. Persze nem mindegy, hogy milyen az alany lába. „A ronda körmű, repedt sarkú, körömcipőtől deformált lábfejű nőkön ciki, egyébkent nem” – vallja a 40 éves Gergő. Hasonló véleményen van Eszter is: „Szép lábon a szandál nagyon szexi, ronda lábon ultraciki. Amúgy néha átérzem, milyen lehet szandálfóbnak lenni, például amikor idősebb nőknek (na jó, meg fiatalabbaknak is) kilóg meg lelóg a lábujjuk, az valahogy olyan profán, kicsit ijesztő. Ahogy azok a görbe kis duci húsdarabok, mini körmökkel a végükön mozognak, tekeregnek, mint valami kukacok. Attól meg pláne kivagyok, mikor lelóg a láb a szandálról, mindig azt képzelem, hogy hazaviszi az illető az utca mocskát, aztán azzal beül a kádba, és magára áztatja a koszt. Én azonnal lábat is mosok, miután hazaértem, mert piszkosnak érzem a talpam”.

Mariann sem rajong túlzottan a pántos csodákért: „Akkor veszek fel szandált, amikor fürdőruhát, vagyis nagyon ritkán. Sokan azt mondják, nem rusnya a lábam, de nagyon meztelennek érzem magam bennük.” Lili szerint viszont ez a legmegfelelőbb viselet nyáron: „Engem legalábbis zavar ilyenkor a zárt cipő. Természetesen csak gondozott lábakon, és nem műanyag belsővel, mert attól büdös lesz az ember, izzadt, és csúszkál benne. A műanyag/gumi szandálokról még nem sikerült eldöntenem, hogy menő vagy ciki.”

Ma a szandál a divat, a szandál a nyerő

És most nézzük, hogy mire számíthat az, aki a forró nyári napokat az ellenvélemények dacára szandálban akarja átvészelni. Ha az anyagiakat nézzük, akkor mindenképpen akkor spórolunk a legtöbbet, hogyha egy hipermarketben vásárolunk be, mindenhol van választék egészen divatos darabokból. Sőt, a Tescóban már le is árazták a szandálokat. A középkategóriát a Deichmann képviseli a fast fashion üzletekkel vállvetve, egy tízes alatt itt is tudunk magunknak nyári lábbelit szerezni, a német cipőmárkánál viszonylag divatos, az utóbbi helyeken pedig ultramenő szandálokat. Ha bárhova máshova megyünk, akkor bizony bele kell nyúlnunk a pénztárcánkba, igen, még 52 ezer forintot is elkérhetnek egy ilyen lábbeliért, főleg ha egy olyan ismert divatmárka címkéje van rajta, mint a Desigual.

Ha csak a trendeket nézzük, szintén mindenki megtalálhatja a számítását. Sajnos a gladiátor, ó, pardon római szandálokat (via Deichmann) még mindig nem temethetjük, sőt, már vannak gyöngyös és szegecses változatok dögivel. Mindegy, legalább a páncél- és kamásliszerű bokarészek eltűntek, bár ezek sem teljesen, a Tamaris webshopjában találtunk ilyen „divatos, vagány kialakítású női sarut”. A pántok vastagságát és a színvilágot tekintve sem lehet egyértelmű kijelentéseket tenni, hiszen vannak egészen vékony bőr vagy műbőr cafatokból készült szandálok és vastag, szalagszerű pántokból állók is. A natúr színekkel pedig mindenhol csatát vívnak a rikító árnyalatok. Aki nem tud állást foglalni, annak természetesen készültek kombinált változatok is, de főként a natúr-kék, valamint a natúr-rószaszín kombináció dívik.

Bár idén a műanyag cipők is menőnek számítanak, kevés helyen futottunk bele ilyen szandálokba, a Branch Shoesnál volt pár darab Calvin Kleintól és a Guess-től. Aki nem akar több tízezer forintot kiadni egy tangapapucs és egy szandál méregdrága szerelemgyerekéért, annak ajánljuk az Auchant, ahol 1799 forintért lehet kapni ilyet, és még virág is van rajta. Ez azért is fontos, mert ez a forma idén nyáron megkerülhetetlen, a Tescótól kezdve a Reserveden át a Humanicig mindenhol belefuthatunk.

Oszd meg másokkal is!
Mustra