Julia Roberts rendezője vörös szőnyegen népieskedik

Tarsem Singh nevét (vagy legalábbis keresztnevét - akkoriban ugyanis még csak Tarsemként futott) először 1991-ben jegyezték meg sokan, ő rendezte ugyanis az REM együttes Losing My Religion című videóklipjét, amivel rögtön egy rakás díjat nyert. Tarsem India északi részén született, aztán Delhiben tanult, de az egyetemet már az USA-ban fejezte be, és itt kezdődött rendezői karrierje is. A klipek és reklámok után 2000 óta készített két legendás és különlegesen látványos filmet: ezek voltak a Sejt és a Zuhanás, aztán legyártotta a tavalyi Halhatatlanokat, aztán most sajnos a Tükröm, tükröm című vígjátékkal kapcsolódott be a jelenleg egyik legnépszerűbb hollywoodi trendbe.

Érdekes módon ahogy az egykor külön utakon járó, most 50 éves rendező munkáival egyre inkább betagozódik kollégái közé, azért országának divatjához ragaszkodik. A Tükröm, tükröm premierjén Julia Robertsszel, a film gonosz mostohájával fényképezkedett, és a színésznő nyugati öltözéke és Tarsem Singh hagyományos indiai ruhái között hatalmas a kontraszt. A hétköznap egyébként a nyugati divatnak megfelelően öltözködő rendező előző filmje premierjén is keletiesen volt felöltözve, akkor barátnőjével vonult végig a vörös szőnyegen.

Önnek tetszenek az indiai rendező nyugaton szokatlan öltözékei, vagy úgy érzi, az ilyesmi elég ciki egy olyan hollywoodi eseményen, ahol a legnagyobb sztárok nyüzsögnek, és egy férfinak elvileg minimum öltönyben, de leginkább szmokingban illik megjelennie? Alább a szavazócsíkkal megmondhatja véleményét.

Oszd meg másokkal is!
Menő! (1728) (1617) Ciki!
Mustra