Pités muffal tiltakozik egy molett nő az American Apparel ellen

A dallasi Nancy Upton úgy döntött, hogy belülről bomlasztja majd a rendszert, és ő is jelentkezik az American Apparelhez plus-size modellnek. Igen ám, de lényegesen más jellegű képeket tölt fel, mint a többi vállalkozó szellemű nő. Az állítása szerint 42-es konfekcióméretű Upton olyan fotókat készíttetett magáról, amelyeken hiányos öltözékben látható különböző ételek társaságában. Van felvétel, amelyeken pitével takarja el legintimebb tájékát, és van, hogy egy salátadresszinggel teli kádban fekszik. Na igen, mint jelentkezési lapján is írta, egyszerűen nem tud leállni az evéssel.

A felvételekből csak kettőt lehetett feltölteni a ruházati cég oldalára, de Nancy Upton létrehozott egy Tumblr-oldalt, ahol mindegyiket meg lehet tekinteni. Jelentkezési lapjához állítólag rengeteg hozzászólás és szavazat érkezett, többen arra kérték, ugyan fejtse már ki, miért is csinálja az egészet. Nos, a motiváció egyszerű: így akarja jelezni a cégnek, hogy nagyon nem ért egyet „a mostani hangvételükkel és a korábbi elveikkel”, így akart borsot törni az orruk alá húspiacszerű felhívásuk miatt - a Huffington Postnak azt is elmondta, hogy nem a molett és túlsúlyos hölgyeket akarja bántani.

Az American Apparelről egyébként főként a botrányaik miatt lehet hallani: legutóbb két nő is azzal vádolta meg a cég vezetőjét, hogy szexuálisan zaklatta őket, reklámkampányaik és hirdetéseik alapján pedig nem nehéz rájönni, hogy a főnök, Dov Charney életében minden a szex és a balhé körül forog, és nem igazán hatja meg az, hogy egyesek túl provokatívnak tartják az üzletpolitikájukat.

Oszd meg másokkal is!
Mustra